Eszperente nyelven elfecsegve (még hogy 2012 legjátékosabb szava a szabadság lett.....enyjebejnye....):

Eme nemzetes teremtett helyet nem megterhelve (tehát: környezetkímélő módon)

Lelkes emberek egyvelege felkerekedett (más szóval: gyülekezetünk néhány buzgó tagja)

S feltelepedett kerekes kedvencekre (vagyis: bicajra pattant).

Eme rendszerben eltekerve hegynek fel s lentnek le, elmentek egy helyre (egyszóval: és eljutott),

Melynek becses neve: Beletenkelete (azaz: Balatonkilitire.....:)).

Az igazat megvallva semmi extra nem történt velünk (hiába, anno Ötvös Csöpi kiváló munkát végzett). Egy teljesen gördülékeny :) együttlét keretében éltük meg egyszerűen kicsit másképp az amúgy már ezerszer megtett útvonalat. Ahogy az Express együttes 1985-ös Kerékpárdala mondja: „Régi utakat járunk, de új tájakat látunk, most, hogy divatba jött a kerékpár (nálunk)...." (Íme a teljes dal egyébként, ha valaki fel szeretné idézni a 80-as évek hangulatát: http://www.youtube.com/watch?v=cRR0L3GWNGg) Ahogy elnéztem a Hungaroton logoval fémjelzett retro lemez borítóján az érának megfelelően felöltözött csapatot, eszembe jutottak a gyerekkori nyarak. A 2 forintos, vizes fagyibomócok; a rejtélyes módon mindig kilukadó úszógumik; a délutánonként fellocsolt aszfalt illata; a meggymagozás és a menthetetlen pólók közötti párhuzam; a világoskék jersey szoknyám és a hozzá oly hű, műszálas térdzoknik; a nagybátyám horgászcsónakja aljában lötykölődő víz hangja; a napirendek lezser egyszerűsége - egy szóval: a VAKÁCIÓ. Ez is egy „feeling", amit az iskolapad elhagyása után egyszerűen elveszíteni tűnünk. Szinte minden olyan feszessé és rendszerezetté válik körülöttünk és bennünk. Nem? Én legalábbis így tapasztalom. Lacinak a túra hazavezető szakaszán rám kellett szólnia, hogy ne akarjak már „célba" érni olyan eltökélten, hát szabadságon vagyok, nem? Nem mindegy, hogy mikor érek A pontból B-be? Szóval eltűnt a határtalanság, egyfajta felszabadító ösztönösség és a legális lustálkodás kiváltsága. Sok mindent nyel be a szocializálódás. De kár, nem? Mintha a három hónapos nyarat is kéretlenül megnyirbálta volna valaki....pedig hát....az óra nem ketyeg gyorsabban ma sem.

Valójában nem is szeretnék ennél sem bonyolultabb, se több lelki tartalommal kihímzett beszámolót írni. Csak emlékezni és nosztalgiázni. Kicsit kérdezgetni magamat....hogy mi hova bújt el bennem (és talán előlem) az évek során, és vajon mennyire váltam ennek a felnőtt világnak a sablonjává. Megvan-e még az a kislány valahol, akit tényleg boldoggá tett egy vékony műanyag szívószál, amiben délelőtt tudatosan szürcsölt Szobi málnaszörp, délután kevésbé tudatosan szürcsölt Amo szappanhab kúszott felfelé.... :) Szóval mi ez a folytonos nyüzsgés és zsongás, hajcihő és hűhó és céc, lótás-futás, a variációk véget nem érő módozataiban mindig újjászülető civilizációs keretek szorongatása? Persze részben ezek visznek előre az életem ösvényén, természetesen. No meg esetenként jókorát tévedek is ebben egyúttal. :) Néha igazán előáshatnám a lelki varázsszőnyegemet, hogy elrepítsen Soharoszágba, ahol az idő mozdulatlan. (Időnként elfantáziálgatok az új égről, és az új földről, amit Isten ígér az övéinek.....mesebeli lesz....és mégis igazi. Fantasztikus! Szó szerint.)

Visszatérve a biciklitúrára, szóval, ahogy a kerékpár lehet bicikli, bringa, bicaj, brinyó, canga, cajga, drótszamár, keró, bicó, kétkerekű - úgy lehet Veszprém-Balatonkiliti távolsága a megszokott régi 71es út mentén új helyeket felfedező, szúnyogos, strandolós, egymássütijétevős, nosztalgikus, beszélgetős, kifulladós.....tologatós, fárólbarackevős, kávézós, vihar elől menekülős, sisak alatti cikihajtermelős, bőrigázós, mintásan leégős - azaz kellőképpen laza és nyárias. Nem töltöttünk benzint autóink tankjába. Helyette egymás társaságából meregettünk, és a teremtésből töltekeztünk. De jó volt!! Nem is tudom miért nem csináljuk gyakrabban?....

A Hookban Pán Péter (az örök gyermek) mindaddig nem tudott repülni, amíg nem jutottak eszébe egyszerű, örömteli dolgok.... Én a biciklitúra alatt bizony egy kicsit repülni tanultam....

Juca