Írta és beküldte: Pungur Béla lelkipásztor Dorogról
Összetartozás: Gyülekezetrészek III. találkozója a Dorogvidéki Református Egáhzközségben
A reformáció havában, nemzeti ünnepünk előtt egy nappal, október 22.-én került sor erre a szép alkalomra Táton. Gyülekezetünk több gyülekezetrészből tevődik össze, Piliscsév, Leányvár, Dorog, Tát, Tokodaltáró, Tokod ahol rendszeresen vannak gyülekezeti alkalmaink, egy a presbitériumunk, egy a lelkész. Fiatal a gyülekezet, hisz 1921.december 26.-án, 90 esztendeje 100 lélek hozta létre, s Esztergomból járt ki egy segédlelkész az első renden Erdélyből a bányavidékre került hívek gondozására.
Írta és beküldte: Szűcs Attiláné polgármester, Dadról
A Dadi Református Egyházközség, élve az MVH által kiírt, III. tengelyes LEADER pályázatok lehetőségeivel, 2009 decemberében két pályázatot nyújtott be a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési közösséghez. Sokáig kellett várni az eredményre, de megérte, hisz mindkét pályázatot támogatásra érdemesnek ítélték, így Dadon most őszre már be is fejeződött mindkét épület felújítása.
Írta és beküldte: Darányiné Csonka Valéria Lábatlanról
2011. október 30-án, vasárnap du. 5 órakor reformációi istentiszteletre gyülekeztünk a lábatlani református templomba. E szép alkalmon megtiszteltek bennünket tarjáni testvéreink, valamint a Tatai Egyházmegye Gerecsei Szórványmissziójának tagjai is. Isten iránti hálával mondhatom el, hogy akik eljöttek, azok megelégedettséggel és szép élményekkel távoztak otthonaikba.iszteletre gyülekeztünk a lábatlani református templomba. E szép alkalmon megtiszteltek bennünket tarjáni testvéreink, valamint a Tatai Egyházmegye Gerecsei Szórványmissziójának tagjai is.
A református templom harangtoronyának megújulásáért adnak hálát Mocsán 2011. november 6-án vasárnap 15.00-tól. Szeretettel hívunk mindenkit ünnepi Istentiszteletünkre.
tovább
Összeállította: Gerecsei Zsolt, Barta Zsolt és Soós Szilárd
Az Egyházmegyében a reformációi ünnepek hátterét egy-egy történelmi-egyháztörténeti évforduló határozza meg. Idén is van egy jeles évfordulónk, éspedig olyan, amely közvetlenül érinti a mi vidékünket, kifejezetten fontos szerepe volt benne a Tatai egyházmegyének, és az egyházmegye akkori elöljáróinak.
Az évforduló: „...de már az árválkodás ideje eltelt..." 300 évvel ezelőtt, 1711. őszén szerveződött újra a Felsődunamelléki (más néven Komáromi, Csallóközi vagy Samarjai) Református Egyházkerület.
Csatolt fáljban letölthető az összeállított segédanyag (történelmi háttér, énekek, imádságok)
Az egyházmegyében katechetikai ötletörzét szervezünk Naszályon, a gyülekezeti házban 2011. október 22-én szombaton 9:00-tól. A következő témákról:
- jól sikerült karácsonyi színdarabok, jelenetek
- karácsonyi műsorban elhangzó énekek
- ádventi/karácsonyi játszóházhoz ötletek, mintadarabok
„...de már az árválkodásnak ideje eltelt..." - 300 éve szervezték újjá a Felsődunamelléki Egyházkerületet.
2011. október 29-én, szombaton 10 órától az ácsi református templomban Egyházmegyei presbiteri konferenciát és központi reformációi ünnepséget rendez a Tatai Református Egyházmegye.
tovább
A Kocsi Csergő Bálint Alapítvány és a Kocsi Református Egyházközség szeretettel vár minden érdeklődőt 2011. október 16-án, vasárnap délután 3 órakor Kocsra, a református templommal szemben, ahol emlékparkot avatunk Kocsi Csergő Bálint, valamint a vele szenvedett tanítók és prédikátorok emlékére.
tovább
Írta és beküldte: Rácz Tibor missziói lelkész
Egy éves jubileumi hálaadó istentiszteletek a gerecsei szórványmisszió sárisápi és tardosi közösségeiben
Az elmúlt esztendőben Sárisápon és Tardoson is rendszeresen tartottak istentiszteleteket, erősítve az ottani református közösséget. Ez év májusában Sárisápon és szeptemberben Tardoson ezért adtak hálát egy-egy ünnepi istentisztelet keretében.
továbbÍrta és beküldte: Sárköziné Csonka Zita dadról

A dadi és az angyalosi reformátusok között már két évtizede áll fenn a testvérgyülekezeti kapcsolat. 2011. július 6-12. között egy negyvenfős dadi csapat látogatott Erdélybe.
tovább