Örömteli, hogy a templomba nem járók közül is többen elhozzák gyermekeiket megkereszteltetni, sőt a kötelezően választható hit-és erkölcstan keretében bő kétszer annyian járnak hittanra, mint korábban, s közülük többen hagyják magukat megszólítani, s kis lépésekben bevonódnak a gyülekezet életébe.

De a konfirmáció valahogy mégis más, felemelkedik ezeken. Hiszen egy fiatal tudatosan (persze a szülői ráhatás nem hanyagolható el sok esetben) vállal fel valamit. Az órákra járást, a tanulást, az istentiszteletek látogatását, a gyülekezeti életben való részvételt. Hogy milyen nagydolog ez, mutatja, a megkereszteltek, hittanra járók közül nem mindenki vállalja fel. A gyülekezetnek a családoknak meg marad az imádság, hogy ne a kikonfirmálók táborát növeljék, s esetleg életük egy-egy nagy eseményén térjenek ismét be egy templomba, hanem megmaradjanak, az ifjúsági órán, a gyülekezetben.

Aztán vannak olyanok, akiket valamilyen „kényszer", előírás hoz már felnőttként a konfirmandusok közé. Egy-egy esküvő miatt, vagy keresztszülőség miatt konfirmálnak felnőttként, sokszor kereszteléssel egybekötve. S bizony közülük is sokra igaz:"sok szép ígéretem, ó hányszor megtagadtam".....hiszen a nagy esemény után nem látjuk többet.

De konfirmálnak olyanok is, akiknek ez valami oknál fogva életükből kimaradt, vagy abbamaradt a megkezdett út, s megszólítottak lettek, felkeresik saját gyülekezetüket, vagy ahol élnek, felkeresnek egy gyülekezetet s elindulnak tudatosan az Isten útján.

Ha a konfirmandusok három feltételezett csoportját nézzük, személyes élményeinket, tapasztalatainkat, mindhárom úton voltak emlékezetes percek, azonban egy feltétlen kiemelkedik. Egy konfirmmáció, ami az idei Húsvét ünnepén történt, aminek tán azt a címet is adhatnánk: Nagymamaként konfirmáltam

Öt felnőtt konfirmandus tett bizonyságot és vallást hitéről, hármuk most részesült a keresztség sákramentumában. Egyedi és különleges életutak, van köztük fiatalember, aki keresztszülő szeretne lenni. Van, aki már 1-2 évet járt hittanra, s bő 15 év távlatából szólítódott meg, s érezte meg, hogy a templomban a helye és többet kell tudnia Isten csodálatos Igéjéből és világából. Van három gyermekes családapa, aki kisgyermekei keresztelője óta minden istentiszteleten ott van, kicsi lányával, van három gyermekes családanya, akinek nagylánya már konfirmált, a középső gyermeke idén fog, s hűséges templomba járók, a gyülekezet életében részt vevők. Van olyan három gyermekes anya, akinek ikrei jövőre kezdik a konfirmációi előkészítőt. Megannyi csodálatos, egyedi életút, elhívásra adott válasz, hűség és helytállás. Aki mégis megérintett sokakat, egy nagymama.

Ágnest életútjáról kérdeztük:

- Szüleim megkeresztelt emberek voltak, édesapám római katolikus, édesanyám református. Hitüket igazán nem gyakorolták, de mind az öt gyermeküket reformátusnak keresztelték. 30 esztendős voltam, amikor férjem meghalt, 12,9 és 6 éves gyermekeimmel, 2 fiúval és lánnyal egyedül maradtam. Mára már gyermekeim felnőttek, azaz, 56 esztendős voltam, amikor egyik fiamat elveszítettem, ő akkor 37 éves volt. Van társam, két gyermekem és 4 unokám. postásként dolgozom.

- Milyen út vezetett a konfirmációig, hogyan alakult az egyházzal a kapcsolata?

- Az első élményem a hittel kapcsolatban nagyon kisgyermekként ért, az anyai nagyanyám vitt el a mányi református templomban istentiszteletre. Ahogy cseperedtem, egyre jobban éreztem a hit hiányát. Kezdetben gyerekként katolikus templomba jártam, mert községünkben nem volt református. Minden mise után éreztem a lelkemben valami jót. Felnőtt koromban aztán már a református istentiszteleteken vettem részt. A dorogi református templomban volt az esküvőnk, három gyermekünket is itt keresztelték. A lányom konfirmált is. Most unokáimat szeretném olyan irányba terelni, hogy érezzék: milyen, ha Jézus Krisztus velünk van. Így rendszeresen járok templomba, jönnek velem, főként a legnagyobb, aki tavaly konfirmált, vele kezdetünk el rendszeresen járni évekkel ezelőtt.

- Hogyan született meg az elhatározás, hogy konfirmál?

- Mindig szerettem volna konfirmálni, de nem tudtam, hogy ezt felnőttként hogy lehet, lehet-e egyáltalán. Azt gondoltam, kifutottam az időből, igaz, nem is érdeklődtem utána. Aztán tavaly konfirmált legidősebb unokám, s láttam, hogy a fiatalok mellett felnőttek is konfirmáltak. Elhatároztam, hogy én is konfirmálni fogok. Hiszen olyan rossz, hogy együtt ott vagyunk sz istentiszteleten és én nem úrvacsorázhatok vele. Azt gondolom, hogy amiben, és Akiben hiszünk, megerősít bennünket, s bármikor konfirmálhatunk, nem az számít hány évesek vagyunk. Nagyon örülök, hogy így döntöttem, lelkem nyugodtabb, hitem pedig erősebb lett.

- Olyan jó vasárnapról vasárnapra találkozni a rendszeres templomba járókkal. Nem magától értetődő világunkban, s főként egy fárasztó, fizikai munkával töltött hét után. Mi készteti a templomba?

- Röviden tán azt mondhatom: lelkem feltöltődik. Egész héten van mire visszagondolni. Jó dolog Istennel együtt lenni. Azt sem tudom elfeledni, hogy gyászaim idején Isten adott vigasztalást, erőt.

- Mit tanácsolna a mai szülőknek, nagyszülőknek, hogy vezessék, tereljék Isten útján gyermekeiket?

- Az egyik legfontosabb a személyes példaadás, nem csak küldeni, de vele együtt menni Isten házába, a gyülekezeti alkalmakra. Nagyon fontos az otthoni sok beszélgetés unokáimmal. Egyik unokám mostanában sokat van nálam, nem csak beszélgetünk, de imádkozunk is rendszeresen. Talán így hiteles az ember, s lesz ez az egész természetes a családnak, a hit útján még nem járóknak. Fontos a gyülekezet életében való részvétel, így a csoda szóval foglalom össze a hittantábort, ahova szülő, az én esetemben nagyszülő is mehet. Tavaly ötvenen voltunk együtt, idén 70 felett a jelentkezők száma.

Egyszerűen jó a lelkemnek reformátusnak lenni, Istenhez tartozni, s nem is tudom megérteni sok ember elutasítását.

- Köszönjük a beszélgetést, Isten áldását kívánjuk a konfirmációi áldással!

1. Timóteus 6:12 „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt."

Felnőtt konfirmandusok Pungur Béla lelkipásaztorral, Szendrei Mihály gondnokkal és Bánffy Miklós főgondnokkal