Tatai Református Egyházmegye

Árvízveszély a dunaalmási református templomnál – országos összefogás a helyreállításért

2024-09-30 21:17:24 / Nagy Attila

Árvízveszély a dunaalmási református templomnál -

országos összefogás a helyreállításért

A közelmúltban a Duna áradása ismét komoly veszélyt jelentett a dunaalmási református templomra, amely már korábban is megszenvedte a folyó közelségét.

 

A legutóbbi árvíz nagy aggodalmat keltett, hiszen 2013-ban is hasonló katasztrófa történt, amikor a víz súlyos károkat okozott az épület talapzatában, jelentős süllyedést eredményezve.

 

A templom megóvása és helyreállítása érdekében a Magyar Református Zsinat idén kiemelt támogatást nyújt. A 2024-es Reformáció napi országos perselypénzt, amely az október 27-i vasárnapi perselybevételekből származik, a Dunaalmási Református Egyházközség számára utalják ki, hogy a templom alapjainak megerősítésére fordíthassák azt.

 

 

 

A tervek szerint, amíg a templom felújítása zajlik, Schönberger Klára lelkészasszony a vasárnapi Istentiszteleteket az újonnan felújított gyülekezeti teremben fogja megtartani, hogy a gyülekezet tagjai továbbra is méltó körülmények között gyakorolhassák hitüket.

 

Az árvízi védekezés során sokan vettek részt a homokzsákok töltésében és elhelyezésében, valamint a lapátolásban. Gyerekek és felnőttek is segítettek, sőt, nemcsak helybeliek, hanem távolabbról érkezők is csatlakoztak az összefogáshoz, és természetesen sok imatámogatást is kaptunk, ami erőt adott a küzdelemben.

 

Köszönetet mondunk mindenkinek, aki részt vett a védekezésben, valamint azoknak is, akik az október 27-i perselypénzzel hozzájárulnak templomunk megmentéséhez és helyreállításához!

 

Deákné Vigh Orsolya presbiter