Tatai Református Egyházmegye

Lelkipásztori közösség Rómában

2024-10-09 18:28:16 / Nagy Attila

Rómában történt valami...

Márai Sándor a 20. század kiemelt írója egyik regényének a következő címet adta: Rómában történt valami... (E műben Julius Caesar halála és temetése közötti eseményeket foglal izgalmas sorokba az író.)

 

A Tatai Református Egyházmegye lelkészi karának egy része szeptember első hetére emlékezhet úgy, mint ahogyan Márai regényének a címe szól. Rómában történt valami. Isten kegyelméből ugyanis az „Élő Ige éve" kapcsán, Pál apostol nyomába eredhettünk, hogy megnézzük azt a várost, ami az Úr Jézus születése előtt is, az Úr Jézus élete alatt is, és napjainkban meghatározó város. Közel kétezer éve keresztyénségünk meghatározó helyszíne. Az épített és a szellemi örökség, amit ennek a városnak a falai őriznek igazság szerint szavakba nem foglalható. Így most e rövid kis írás szóljon arról, amit e gazdagságból magunkkal hozhattunk.

 

Az első és kiemelten fontos dolog, amit megtapasztalhattunk, és amire itthon is igen csak törekszünk, az az, hogy római katolikus és református ember szeretheti egymást, mert Jézus Krisztusban testvérek.  Idegenvezetőnk ugyanis Török Csaba atya volt, aki az Esztergomi Bazilika főkormányzó plébánosa, és aki végtelen szeretettel mesélt nekünk az „örök város" és a katolikus egyház életéről. A szállásunk pedig egy, magyarok számára fenntartott zarándok ház volt, ahol három apáca és egy papnövendék fogadott bennünket és viselte gondunkat szeretettel. Jó volt megélni, hogy bár különböző az „akol" mégis egy a Pásztor.



A három nap alatt, amit végig Rómában töltöttünk, a város gazdagságához képest nagyon keveset, de így is elmondhatatlanul sok mindent megcsodálhattunk. A teljesség igénye nélkül: Jártunk a Szt. Péter Bazilikában, ahol megkerestük a márványpadlóba fényesen csillogó Esztergom feliratot (mely méretbeli viszonyítást mutat a két bazilika között), valamint a Szt. Péter Bazilika altemplomában Péter sírjától pár lépésnyire a magyarok kápolnájában vehettünk részt magyarnyelvű misén. A bátrabbak a bazilika kupoláját is meghódították. Jártunk a Vatikáni Múzeumban, ahol nem győztük nézni és csodálni a sok műkincset, amit őriznek. Jártunk a Szt. Pál Bazilikában és a Lateráni székesegyházban is, ahol pedig (lévén, hogy ezeken a helyeken sokkal kevesebb ember volt) valami csodálatos módon nyugalmat és békességet lehet megtapasztalni. Személy szerint én a Lateráni székesegyházban éreztem azt, hogy közel kétévezredes keresztyénségünk, hogy eleink hite, és a hitből fakadó épített örökség, milyen csodálatos módon képes megérinteni és meg simogatni az ember lelkét. E helyen mezítláb (mert egy nagy esőbe az egyetlen cipőm elázott, papucsba pedig nem megyünk templomba) sétálva halkan énekelve: „Laudate omnes gentes,
laudate Dominum! /Dicsérje minden nemzet, dicsérje az Urat!" hihetetlenül feltöltődtem.

 

Áldott napok voltak, amiket Rómában tölthettünk, és az áldás leginkább nem a hely miatt, hanem az Élő Ige miatt lett a miénk. Pál apostol életének római eseményei kapcsán ugyanis mi magunk is egy-egy áhítat és beszélgetés kapcsán végig gondolhattuk, hogy az a szolgálat, amire elhívást kaptunk, a világ legcsodálatosabb szolgálata. Hogy az az Ige, amit hirdetünk az nincs helyhez, időhöz kötve, ahogy az ige mondja: „Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve." 2Tim 2,9  Hanem ahogy a Zsidókhoz írt levél fogalmaz „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." Zsid 4,12



Ebben az egy hétben az Igében megerősödve felvérteztük magunkat az előttünk álló szolgálatokra, és hálát adunk Istennek, hogy épségben oda vitt és hazahozott minket.
Köszönet minden támogatásért, ami ezt lehetővé tette!

Bátki Márton Boldizsár