Írta és beküldte: Darányiné Csonka Valéria lelkipásztor Lábatlanról
A reformátusok lábatlani közössége szerette volna, ha a Kálvin emlékévek településünkön sem múlnak el nyomtalanul. Így jött az ötlet: nevezzünk el egy utcát Kálvin Jánosról. Az egykori Fürst Sándor utca lakóiban volt hajlandóság arra, hogy utcájuk nevét megváltoztassák. Aláírások gyűjtése után a városi képviselőtestület április 27-i ülésén elfogadta kérelmünket.
Sok előkészítő munka után augusztus 22-én, vasárnap Kálvin-emléknapot szerveztünk.
Délután 3 órakor a Millisits Máté művészettörténész által összeállított „Kálvin János emlékezete" című kiállítást tekinthették meg az érdeklődők a Gerenday Közösségi Házban. A kiállítást Bellai Zoltán főtanácsos úr nyitotta meg. Az ünnepség délután 4 órakor, a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel folytatódott. Steinbach József püspök úr igehirdetése és a köszöntések elhangzása után Köntös László főjegyző úr a Kálvin Emlékévek értelméről tartott előadást. A helyi gyülekezet énekkara szolgált, és a gyülekezet hittanosai Kálvin János életét mutatták be.
Az alkalom a felavatandó Kálvin János utcánál folytatódott. Itt a testvérgyülekezeteket képviselőinek köszöntése után a felvidéki testvértelepülés, Karva község Hagyományőrző Szervezetének kórusa énekelt. Máté László, a Tatai Egyházmegye Esperese, és Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés elnöke átvágta az utca elejét jelképező nemzeti színű szalagot,
és leleplezték a reformátort ábrázoló, sziklatömbre rögzített reliefet (réz domborműt), a Felvidéken élő Nagy Mátyás alkotását.
A Kálvin János utcában lakik egy tehetséges népzenész, Kisgyőri Krisztián, aki egy 4 tagú népi zenekarával előadta a 150. zsoltár ideillő feldolgozását.
Dr. Völner Pál, infrastruktúráért felelős államtitkár beszédében a reform értelmezéséről szólt, majd Máté László esperes úr díszokleveleket és kerámia emlékplaketteket adott át az utca lakóinak.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ünnepségünk megszervezéséhez bármilyen formában hozzájárultak. A Tatai Református Egyházmegye átvállalta a 10 db forgalmi engedély átírásának anyagi költségeit, így a lakóknak az utcanévváltozás semmiféle anyagi teherrel nem járt. Gyülekezeti tagjaink szép és példamutató összefogásról tettek tanúbizonyságot, melyért egyedül Istené a dicsőség!
Darányiné Csonka Valéria
református lelkész
Az alábbiakban letölthető a részletes beszámoló!