A legtöbb politikai megnyilvánulás, ami ennek a 20. századi nagy nemzedéknek, a kultúraformáló hatását emelte ki, mostanában azonban egyre inkább a társadalombiztosítás túlzott igénybevételét hangsúlyozza.

Az érintett generáció kimagasló alakjai között van, aki ezzel nem törődik. Ted Kooser amerikai költő a sok bánat közepette olyan pontra is rámutatott, amiről érdemes elgondolkozni. Ráébredt, hogy a generáció tagjainak a kívánságlistáján (és a polcain) több száz olyan könyv is található, amit már soha nem fognak tudni elolvasni a hátralévő idő rövidsége miatt.

„Mint egy sérült űrhajó mellett elzuhanó aszteroidazápor, úgy érzem tudatlanságom végtelenségét azok miatt a könyvek miatt, amiket soha nem olvastam, és valószínűleg már nem is fogok. Azoknak a könyveknek a sokasága miatt, , amelynek kiemelkedői darabjai éppen hogy elkerülték a figyelmemet". (The Wheeling Year: A Poet's Field Book, 2014)

A generáció nem minden tagja szokott olvasni. Ők másféleképpen érzik a kimaradt olvasmányélmények hiányát.

Közöttünk viszont több millióan vannak, akik szeretnek olvasni. Bárcsak több mindent el tudtunk volna olvasni. Együtt vacsoráztam mostanában egy szellemileg és mentálisan teljesen friss 93 éves férfival, aki elmesélte, hogy az utolsó éveiben 22 regényt olvasott fel hangosan a feleségének.

A könymolyok számára óriási hiányérzetet okoz, hogy milyen sok könyvet nem tudtak elolvasni. A veszteség érzésének nagysága arányban áll az olvasás szeretetével.

Miért szeretünk olvasni?

A többre való vágyakozás miatt

Ugye nem kell bizonygatni: arra vágyunk, hogy minél többet lássunk, megismerjünk és érezzünk? Mindig azt reméljük, hogy olyan dolgokat tapasztalunk meg, ami megváltoztatja életünket. Szeretnénk olyan dolgokat megismerni, amik újat adnak, és amelyek minket, a családunkat, az egyházunkat, a világunkat sokkal jobbá tehetik.

Annak ellenére, hogy a keresztények tudják, Krisztusban lakozik az istenség teljessége (Kol 2,9), Őbenne teljesedünk be (Kol 2,10) és benne van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve (Kol 2,3) - mi is sokat olvasunk - azzal a reménnyel és vágyakozással, hogy az új élmények, felfedezések további örömöt és beteljesedést hoznak az életünkbe az Ő dicsőségére.

Ez nem bálványimádás - legalábbis nem kellene, hogy azt jelentse. Hisszük, hogy Krisztus teremtett mindent és mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek (Kol 1,16), és minden őbenne áll fenn (Kol 1,17; Zsid 1,3). Olvasás közben megvan az a várakozásunk, hogy az Ő kezemunkája által létrejött írásban rábukkanunk valamire, ami örömöt ad, és az Ő nevéért gyümölcsözővé teszi életünket.

Olvasás közben odafordulhatunk az „Úr cselekedetihez", mert minden, ami van, neki szolgál (Zsolt 119,91). Amikor a Bibliában az Úr a hangyákra (Péld 6,6), a madarakra (Lukács 12,24), és mezők liliomaira (Máté 6,28) irányítja a figyelmünket, akkor ezzel is Krisztuson akarja tartani a figyelmünket.

Az ilyenekkel arra akar tanítani: „Menj és lásd meg, hogy Krisztus mit csinált,  mi az, ami megtart, és mit tanít neked, amikor az ő világát szemléled a valóságban vagy olvasás közben. Tanulj tőle."

És természetesen a hangyák a maguk hangya-életük egyszerű módján érdekesek, elbővülőek és szépek. Mint ahogy a lírai és a prózai alkotások. Vannak tanulságos történetek és nagyszerű dolog, hogy vannak emberek (és Isten), akik elmondják ezeket a történeteket.

Hát ezért szeretünk olvasni.

Mint egy aszteroidazápor

A hatvanas-hetvenes és nyolcvanas éveinkbe lépve egyre világosabbá válik, hogy az el nem olvasott könyvek úgy mennek el mellettünk, mint az űrhajót elhagyó aszteroidazápor. Minden egyes elolvasott és örömöt jelentő mondatra több millió el nem olvasott jut. És ezzel számtalan pompás, ragyogó kijelentésről lemaradva szállunk a sírba.

Ez igaz. De aztán mi van a síron túl, a másvilágon?

Hiba lenne azt gondolni, hogy a mennyről szerzett tudásunk (1 Kor 13,10-12) teljes. Még maga a tökéletes Jézus is „gyarapodék bölcsességben" (Lukács 2,52). Az eljövendő világban (túlvilág) mi is tökéletesek leszünk. De mi nem vagyunk Isten. Nem vagyunk mindentudók. Soha nem is leszünk azok. Ez a különbség a halandó teremtmény és a végtelen Teremtő között. Emiatt fogunk mindörökké növekedni az Istenben kiteljesedés által.

Nem ezt mondja az Efezusiakhoz írt levél 2,7? Azért vagyunk megváltva, „hogy megmutassa a következendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban". Ha Krisztus már az örökkévalóság első napján kijelentette felséges kegyelmét, hogy kell érteni azt, hogy az eljövendő időkben fog láthatóvá válni?

Könyvek a Túlvilágon?

Jonathan Edwards puritán író többször is említi, hogy a szentek ismerete az örökévalóságig növekszik (Válogatott írások - Miscellany, 105). Az észlelések és az elgondolások az évmilliók minden elmúlt pillanataival gyarapodnak. Ezek Isten tökéletességének újabb és újabb bizonyítékát teszik nyilvánvalóvá, ami örömünket gyarapítja. (Növekvő áldottság - Jonathan Edwards on Heaven and Hell, 23-29.)

Vajon vannak-e ott könyvek? Régiek? Esetleg a dícsőített szentek által írt újak? Randy Alcorn Mennyország című könyvének egyik fejezete ezzel foglalkozik: „Vajon a Földön született írások fennmaradnak-e?" „Látod-e még egyszer a fiadnak írt bátorító levelet?" Az Isten kegyelméből született levelek, naplók és könyvek megmaradnak?

Válaszom egyszerű: ha a napjainkban született könyvek tiszta szelleműek, Istent dícsérik, és alkalmasak Istenben való örömünk gazdagítására, biztosan megtaláljük ezeket a túlvilágon

A legnagyobb felfelfedezés

Körülnézve, úgy tűnik, a keresztény emberek fájdalma nem azonos a nemhívőkével. Szomorkodunk, de nem úgy, mint, akiknek nincs reményük az olvastlan könyvek  miatt. Akik Krisztusban hisznek, azok számára az élet nem ér véget (János 5,24).  Az „olvasó élet" nem ér véget.

A költő Ted Kooser tíz éve írta ezeket a szomorú, de mégis reménykedő szavakat:

Megöregedve kigyógyultam a kamaszkori hitetlenségemből, a középkorú, megritkult hajú kételkedésemből is. Egy csoszogó öregember lettem, aki szilárdan hisz a világmindenség misztikus rendjében. Ha még húsz évet kellene élnem, egy nap lehet, hogy felfedezném magamban a hitet egy olyan istenben, akinek fontos Ted Kooser személyes boldogsága. Bár ez nagyon valószínűtlen. (The Poetry Home Repair Manual, 2005, 140)

Ő az út felénél van. Az őt követő milliókkal együtt azért imádkozom, hogy a hátralévő „ütött-kopott" évek hozzák el a dolgok megértésének azt a formáját, ami a legnagyobb felfedezéshez vezet: „Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké" (János 8,51).

Fordította: Lukátsné Orovicz Piroska, Gönczöl Csaba