Az sem világos, hogy miért vettél el sokszor mindent egyszerre tőlem: pénzt, barátokat, családtagot, szerelmet. Sokat keseregtem miattad! Sírtam éjszakákon át és volt sokszor, hogy magányosan, fázva és éhesen feküdtem le aludni. Sokszor voltam egyedül. Még többször csalódtam másokban. Úgy gondoltam nem adtál semmit nekem, sőt! Elvetted a büszkeségemet, az erőmet, a tiszteletemet, bátorságomat és önbecsülésemet. S mit hagytál magad után? Ezer és ezer tüskét, hibát, falat, melyet magam köré építettem, hogy kizárhassalak Téged és társaidat: a Sorsot, a jelent, a jövőt, mindent és mindenkit. Elzártam magam a világ elől miattad!

De most... most mégis szeretném mindezt megköszönni. Az első pofont, az éhezést, a fájdalmat, a hiányt, az elveszítést. Mindent, amit annak idején rossznak hittem. Megköszönöm, mert, ha mindez nem történik meg velem, ma én is egy lennék azok közül az emberek közül, akiket sajnálkozva néznek sokan, mert gazdagok és felszínesek vagy hibátlanok és elkényeztettek, esetleg kényelmes életük volt mindig és nem kell fáradozniuk semmiért. Tisztelet a kivételnek persze! Csakhogy én tudok olyat, amit ők nem:
Tudom milyen a kút legmélyén lenni és onnan feljönni önerőből. Tudom milyen a fájdalom, amely marja a szíved és a bőröd. Tudom milyen a veszteség és bár most sincs sok millióm a bankban, mégis tudom, hogy megvan mindenem! Nekem vannak igazi barátaim, szerető anyáim, segítő testvérem, kedves kollégáim, jó munkahelyem, tető a fejem fölött. Mert tudom mi az, hogy igazi, szerető, segítő, kedves és tudom mit jelent az is, hogy jó. Van önbecsülésem és erőm! Tudom milyen Embernek lenni.  Szeretni és szeretve lenni. Tudom, mi az érték és tisztelem a jóságot!
Úgyhogy drága múlt, köszönöm neked, hogy bár nem a legfinomabb módszerekkel, de megtanítottad mindezt nekem. Miattad kerültem egy olyan borús helyre, ahonnan már csak nekem, egyedül volt választásom. Senki nem döntött a fejem felett. Én pedig úgy döntöttem, hogy Élni akarok! Élni és szeretni. Segíteni és nem alázni. Elfogadni és nem küzdeni. A hibákat kijavítani és nem szúrni tovább a tüskéimmel. Megbocsátani és nem haragudni. Kinyitni a szívem, nem bezárni. Mert így a könnyebb. Ez a könnyebb út! Hisz' a poklot már túléltem, most már jöhet bármi: a rossz, de a jó is! Főleg a jó... :-D

Ui.: Ha újra kezdhetném, ugyanígy kérnék mindent. Hála neked, most az vagyok, aki szeretek lenni!

Üdv.: A Te kis tanítványod.