Ezt a szolidaritást jelképezte a 70-es években a koncertek alatt viselt fekete öltözék, éles ellentéteként a Nashville-i kortársai által viselt csillogó rojtoknak és hamis gyémántoknak. Úgy öltözött, mintha temetésre menne. Ez a fekete ruha lett a jelképe sírásának és bánatának, mintha a vietnámi háborút viselné magán és a halálharangot kongatná.

Ruházatáról híres „The Man in Black" c. dalában szól.

Johnny Cash – The Man in Black

Érdekel, miért hordok mindig feketét?
Miért nem látsz sosem csillogó színt a hátamon?
És miért olyan komor a megjelenésem?
Nos, megvan erre az okom.

A szegények és a leigázottak miatt hordok feketét
Azokért, akik a város éhező felén élnek reménytelenségben
A rabokért, akik már régóta bűnhödnek tettükért,
És mert ők a korszak áldozatai.

Azokért hordom, akik sosem olvasták,
És nem hallották Jézus szavait
A szereteten és a könyörületen át a boldogsághoz vezető útról
Miért gondolod, hogy Ő ezt csak neked és nekem mondta?

Nos, mi mindent nagyon jól csinálunk, gondolom
Villámgyors autóinkban és elegáns ruháinkban,
De épp azért kell gondolnunk azokra, akiket ettől elzárnak,
Kell egy Man in Black, aki nem szövegel mellé.

A betegekért és a magányos öregekért hordom,
A bátrakért, akik ballépésükkel nem törődnek
Fekete van rajtam, siratva a lehetett-volna életeket
Hisz minden héten száz fiatalt veszítünk el.

És viselem a meghalt ezrekért,
Bízva abban, hogy az Úr velük volt
És a több százezerért, akik meghaltak
Azzal a hittel, hogy velük voltunk.

Tudom, van, ami sosem lesz jó
És a dolgoknak mindenütt változni kell,
De amíg nem kezdünk valamit, hogy néhány dolog jobb legyen
Addig nem látsz rajtam fehér ruhát.

Jó lenne minden nap szivárványszínbe öltözni
És azt mondani a világnak, hogy minden rendben van,
De amíg a dolgok nem lesznek fényesek és ragyogóak,
Egy kis feketét hordok a hátamon, én vagyok a Man in Black.

Az Orange Blossom Special album számára írt egy hasonló témájú dalt is: „All God's People Ain't Free". (Míg Isten minden népe szabad nem lesz)

Többet szeretnék énekelni erről a földről,
De Isten gyermekei nem szabadok
Kinyitnék minden ajtót, amit csak lehet
Mert Istennek nem minden gyermeke szabad

Találkoztam egy megvert, összetört emberrel
Szemetet lapátolt, de nem volt helye
Kinyújtotta felém a kezét
Istennek nem minden gyermeke szabad

Csak egy kis buta dalt énekelnék
De Istennek nem minden gyermeke szabad
Bluest éneklek azokért, akiknek rosszul megy a soruk
Mert Istennek nem minden gyermeke szabad

Mister, mit szól ahhoz az emberhez, akit halálra ítélt,
Mert elvette tőle minden megélhetését?
És kitaszította a társadalomból
Istennek nem minden gyermeke szabad
Igenis, kitaszította a társadalomból

Boldogan sétálnék az utcán
De Istennek nem minden gyermeke szabad
Mosolyognék mindenkire, akivel találkozom,
De Istennek nem minden gyermeke szabad

Fütyörésznék az utcán, de nem érezném jól magam
Mert kiáltást hallanék az éjszakában
Egy albérlő kunyhójából vagy a börtönből
Istennek nem minden gyermeke szabad

Egy albérlő kunyhójából vagy a börtönből
Istennek nem minden gyermeke szabad

Ez egy szabadságdal.

Az éhezők, függők, bűnözők, a szegények, az öregek, a leigázottak, a halottakkal való együttérzés miatti bánkódás a másik nagy teológiai témája Cash zenéjének. Nem is lehet és kell semmit hozzá tenni.

Ez különböző csoportok iránt elkülönülve is megjelenik.

KESERŰ KÖNNYEK

Első koncepciózus albuma, a Ride This Train (1960) után jelent meg a Bitter tears: Az amerikai indiánok balladái

Amikor Cash zenéjéről beszélünk, mint ami szolidaritást vállal az elnyomott, lecsúszott csoportokkal, a legjobb talán az őslakos indiánok tragédiájával kezdeni.

Casht megdöbbentette az indiánok sorsa. Így lemezen adott hangot ennek a tragédiának, és rávilágított, hogy az amerikai történelem hogyan söpörte szőnyeg alá ezt a genocídiumot.

Az adott téma miatt az album eladási példányszáma nem döntött meg rekordokat. Küzdött, hogy találjon valakit, aki a rádiókban játssza, de végül gyávaság és a rasszizmus miatt az éteren keresztül nem terjedt el.

A lemez nagyon kemény anyagot tartalmaz. Úgy hangzik, mintha egyenesen Howard Zinn könyvéből idéznénk. (A People's History of the Untied States 1980-ban került kiadásra. A szerző Amerika történelmét nem a politika vagy a gazdaság, hanem az egyszerű ember szempontjából meséli el. 1980-ban elnyerte a National Book Award-díjat. Újra és újra átdolgozzák, jelenleg 2003-ig van benne Amerika történelme. Több mint két millió példányt adtak el eddig).

Például, a lemez az „As Long as the Grass Shall Grow" (Amig csak nő a fű) c. számmal kezdődik.

Johnny Cash – As Long as the Grass Shall Grow

A dal elmondja, hogyan vesztette el a Pennsylvaniában élt Seneca törzs nemzeti földjét a Kinzua gát építése miatt annak ellenére, hogy George Washington örökre a törzsnek adta. A szerződésben az áll, hogy addig lesz a törzsé, „amíg nő a fű, és feljön a Hold". Az örökre valójában nem volt örökre. A szerződést megszegték, ahogy sok más indián törzzsel kötött szerződést is.

A legmegrázóbb ének a „Custer"

Ó, George A. Custer ezredes, szőke haja fényes volt
De az ezredes többé már nem lovagol
Mostanra már csöndben van, erőszakkal megnyírták
És többé már nem lovagol

Ha meghallgatjuk, észrevehető, hogy Cash kuncog, amikor arról énekel, hogy Custert megskalpolták. Ebben a dalban ad hangot az indiánok dühének.

A Custer ugyanolyan átokzsoltár, mint a 137.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem, felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, akik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen aki megfizet néked gonoszságodért, amellyel te fizettél nékünk!
Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

A sírás és a düh folytatódik az „Apache Tears" (Apacs Könnyek) című számban, felsorolva a rémtetteket, amikkel az USA kormánya kiűzte az őslakosokat a földjükről és rezervátumokba kényszerítette őket. Ezrek haltak meg ezekben a „kísérleti elszakításokban". „Az Apacs könnyek" egyik versszakában szó van egy indián nőről, akit halálra erőszakoltak részeg katonák:

Halott fű, száraz gyökér, éhkiáltás az éjszakában,
Törött szívek és törvény szellemei vannak itt
És aki látta a fiatal nőt, a whiskey törvénye alapján döntöttek róla
Megkínozták, amíg fájdalmába és félelmébe bele nem halt
Ahova lefektették a katonák, ott vannak az apacs könnyek

Talán érhető, hogy a Bitter Tears album dalait nem sokszor játszották a rádiókban.

De a leghíresebb dal a „The Ballad of Ira Hayes"  (Ira Hayes Balladája).

Johnny Cash – The Ballad of Ira Hayes

Ő indián volt, egyike a hat tengerésznek, aki kitűzte az amerikai zászlót Iwo Jimában, ahogy ezt egy fénykép is megörökíti. De sok más indiánhoz hasonlóan, ő is alkoholista lett, miután visszatért Amerikába. Ira Hayest, a veterán amerikai hőst egy vizesárokban találták meg, alkoholmérgezésben.

Végül, a „White Girl" (Fehér lány) egy intim történetet mesél el arról, hogy a rasszizmus milyen hatással van a szexre, romantikára és házasságra. Egy „fehér lány" játszik az indiánnal, úgy kezelve őt, mint egy egzotikus játékszert és kiállítási darabot. De a fiú komolyan megszereti, és feleségül kéri. A lány faji alapon elutasítja. Érdekes volt, amíg tartott, de férjként sosem jöhetett számításba. Hogy képzelhette a fiú? Egy „fehér lány" sosem mehet egy indiánhoz feleségül.

Ira Hayes

Elvitt a partikra
Körbemutogatott
És büszke voltam
A legnagyobb ember a városban

...

Amikor eljött, hogy elhagyjon,
Karon fogott
És azt mondta: szeretett
És nem akart megsérteni

De nem jöhet hozzám
Egy indiánhoz nem
Köszönte, hogy megkértem
Én azt kívántam, bárcsak halott lennék

Johnny Cash egyik legmerészebb albumának, a Bitter Tears-nek ilyenek a dalai. Sosem adtak el belőle sokat, de meggyőződése és lelkiismerete miatt kimagaslik. Az indiánok szemszögéből szól tragédiáról, szenvedésről és jogtalanságról. Ez volt az az album, amiben hangot akart adni ennek e nép szenvedésének és felrázni a nemzet lelkiismeretét.

Ezek a dalok szívünket és gondolatainkat azokhoz a keserű könnyekhez akarják fordítani, amiket mi okoztunk, amikre nem figyeltünk vagy elfelejtettünk.

Johnny Cash – Drums