Elvégre is nagy valószínűség szerint az olvasó nem tart a házában faragott kőoszlopot, soha nem utazott Ázsiába, hogy totemet vagy egy hamis istenséget ábrázoló tárgyat vásároljon. Miért kellene olyan nagy jelentősséget tulajdonítani a bálványozásról való értekezésnek?

Nincs új a Nap alatt

Hiszi, vagy nem hiszi a legalapvetőbb bűn, amire a Szentírás figyelmeztet nem a hazugság, pletykálkodás, lopás, vagy a gyilkosság. A Szentírásban szereplő valamennyi bűn közül a bálványimádás az, amitől leginkább távol kell tartani magunkat.

Itt nem csak az ószövetségi Astarte-szobrokról van szó.

Ahogy az Újszövetségben János első levele 5,21 mondja: Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól! A bálványimádás napjainkban is megpróbál helyet találni az életünkben és eltéríteni minket az Istennek való engedelmeskedéstől és az imádkozástól.

A bálványimádás nem egyszerűen pogány kérdés. Nem csupán ószövetségi vagy zsidó kérdés. Ez emberi kérdés.

Egy 30 cm magas, bronzból vagy fából készült tárgy árthat nekünk? Milyen szörnyűséget okozunk magunknak, ha figyelmünket és rajongásunkat Isten helyett egy ilyen tárgyra irányítjuk?

Ha bálványozásról van szó, nem a tárgyiasult forma a veszélyes... a veszély bennünk van.

Kálvin Jánostól való gondolat, hogy a szívünk egy bálvány-gyár. Egy bukott világban, az ember folyton olyan dolgokat keres, amiket bálványozhat, pedig előttünk van a Teremtőnk.

Mindenki keres valamit, amit imádhat és szolgálhat. A bálványok könnyen létrejönnek, és nehéz megszabadulni tőlük.

Ahogy a Szentírásban, úgy a mi életünkben is folyamatosan visszatérő téma a bálványimádás.

A Biblia így írja le a Krisztusban való újjászületésünket, a mi új életünket: „Mert azok magok hirdetik felőlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok" (1. Thess. 1, 9). Egyértelmű, hogy az élő és igaz Isten szolgálatához képest egy halott és hamis bálvány imádása sokkal egyszerűbb dolog.

A bálványok nem ismerik a határokat

Az egy igaz Isten követőjeként nem kell többé a bálványimádás kérdésével küzdenünk? Bárcsak ilyen egyszerű lenne!

Minden, ami nem Istentől való, ellene támad a hívő ember életében. Így a bálványok állandóan felbukkannak életünk során. Meg kell szabadulni ezektől, de amíg a földi élet létezik, mindig itt lesznek.

Mi a helyzet a vezetőkkel? A vezető pozíció vajon azt jelenti, hogy mentességet kapunk és a bálványimádás nem fenyegeti életünket? Sajnos nem. Néhány lelkésznek „szolgálati bálványa" van - amit Isten helyére tesznek.

Ha hűséges lelkész vagy egy lelkes hitoktató szeretnél lenni a saját szolgálatodban, akkor fel kell ismerned azt, ami a világ bálványai felé vonz. Minden kultúra megteremti bálványait, ezért ébernek kell lennünk, hogy felismerjük és időben elpusztítsuk ezeket.

Bosszankodás a saját bálványaink miatt

Az Apostolok cselekedetei 17. része Pál athéni történetét meséli ahol a „lelke háborog vala őbenne, látván, hogy a város bálványokkal van tele." (ApCsel 17,16). Ez egy csodálatos szakasz, amiről gyakran megfeledkezünk.

A kultúránk által teremtett bálványok miatt érzünk-e lelkiismeret furdalást?

Én nem csak a mások bálványaira gondolok. Ez nem csak a szomszédok bálványairól szól. Fel kell ismernünk, hogy mi mindnyájan követünk valamilyen bálványt. Sőt, a templomba járó emberek is bálványoznak valamit.

Látva a bálványozás csapdájába esett embereket, könyörületet kellene éreznünk irántuk, mert őket az ostobaság ejtette rabul. Ugyanakkor a gyűlölni kell mindazt, ami az egyetlen Igaz Isten fölé helyezi magát.

A bálványok ellen prédikáló lelkészek

A bálványok nem fognak maguktól eltűnni. A Szentírás erejével nekünk kell ezeket lerombolni, elpusztítani. El kell távolítani az életünkből. A lelkészeknek kell beazonosítani a bálványokat a prédikáció segítségével.

Ahogy Isten iránti szeretetünk növekszik, úgy fogjuk egyre kevésbé megtűrni a bálványokat.

Fordította: Lukátsné Orovicz Piroska, Gönczöl Csaba