1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült (az adományokra a szerzetesi lakok főhomlokzatán elhelyezett nemesi címerek emlékeztetnek) a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége. A majki remeteség némasága az ellenállás szimbólumként jelent meg a Rákóczi-szabadságharcot követően. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le. Végül az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét épült meg. A konventépületben volt a remeteség felügyelőjének (prior) és az átutazó vendégeknek a szállása, az alapító kegyúr lakosztálya, vendégfogadó a laikusok számára, valamint a refektórium (az ebédlő), a könyvtár, a levéltár és a gyógyszertár. A huszonhét képen megjelenik a kamalduli rend arezzói (Itália) alapítójának, Szent Romuáldnak (951 - 1027) az élete, a viseletéről „fehér bencéseknek" nevezett, szigorú szabályok szerint élő rend históriája. A többi falfestmény a magyar államalapításról, a magyar királyokról és szentekről szól. Az Utolsó vacsora ábrázolása a refektórium különleges értéke. Az épület a szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez, a clausurához. Minden cellaházban egy-egy szerzetes élt. A naponta előírt, kötelező imákat hangosan mondhatták el, de a nap többi részében tartózkodniuk kellett a beszédtől. Egymással csak a miséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük - elöljárójuk engedélyével - évente két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez.

A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodással, halászattal, földműveléssel a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok foglalkoztak. A néma barátok csak rövid ideig élhettek Majk-pusztán, mivel 1782-ben II. József császár feloszlatta a császárság és királyság területén működő rendek többségét. 1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. 1860-ban az Esterházy-család a konventépületet vadász- és lakókastéllyá alakíttatta át. 1810 nyarán egy villámcsapás következtében a Szent Jánosnak szentelt templom tetőszerkezete leégett. Részben az oroszlányi evangélikusok, részben Esterházy Károly csákvári kastélyának bővítéséhez szállíttatták el a köveket. A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék.

A II. világháború idején a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett, ekkor pusztult el a családi levéltár, számos könyvritkaság, újság és értékes bútordarab. A háborút követően az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló költözött falai közé. Az egykori berendezésből a helyszínen ma csak nagyon kevés tárgy emlékeztet a régi időkre, a refektórium és a vadászterem kályháin kívül az emeleti kandalló és két csillár. Az udvar eredeti barokk, vörös márványkútjának talapzatára helyezték el az udvaron jelenleg is álló velencei fehér márványkutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható. A kutat az Esterházyak hozatták ide Nagykárolyból a huszadik század elején.

Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, 1993-ban állították helyre a templomtorony alsó részét.

Jó volt a csöndben barangolni a folyosókon, benézni a szerzetesi házakba, álmélkodni a kastély rendbehozott termein. Az oratóriumban zsoltárolvasás után énekszóval adtunk hálát Istennek.

Utunkat Tata felé vettük. A református templomnál Szabó Előd nagytiszteletű úr várt minket, és részletesen beszámolt a templom, és a gyülekezet életéről. Itt a 117. zsoltárt énekeltük el Isten dicséretére.

Tervünk volt még a tó körüli séta, és a vár megtekintése, de pillanatok alatt olyan eső támadt, hogy erről most le kellett tennünk. Így közös kávézás után elindultunk hazafelé.

Mivel Tatán nem sikerült halászlét enni, Székesfehérváron a Kertész Csárdában fogyasztottuk el vacsoránkat.

Felejthetetlen, szép emlékekkel tértünk haza. Köszönet érte Istennek!