„Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az Ő nevét!"
A várpalotai Református templomban 2016. jún.06-án, a délelőtti Istentiszteleten búcsúztattuk a 2015/16-os hittanévet.
Az hitoktatásban résztvevő gyermekek rövid műsorral örvendeztették meg a szülőket és a gyülekezetet. A szépen felöltözött gyermekeket büszkén és meghatottan hallgatták a jelenlévők.
Elsőként Pass Lászlóné I-II.osztályosai játékos mozgással, énekekkel és versekkel dicsérték Istent. Ezután Lukátsné Orovicz Piroska csoportja Mózes életéről szóló verses bibliai történetet adott elő. Ócsainé Czirbusz Magdolna tanítványai pedig Jézus életének szereplőiről rövid költeményeket szavaltak. Talum György a gyülekezeti hitoktatásban résztvevő gyermekeket tanítja. Ők Istent dicsőítő és hálaadó imádságokkal szolgáltak.
Az évzárót követően (mint mindig) a gyülekezet fagyival vendégelte meg a hittanos gyerekeket.
A nyári szünetben hitoktatás és gyermek istentisztelet nem lesz. A templom azonban nyitva van és minden gyülekezeti alkalomra szeretettel várjuk a szülőket és a gyerekeket.
A szünidőre mindenkinek Istentől megáldott, jó pihenést és sok örömet kívánunk, a családja körében!
Ócsainé Czirbusz Magdolna