A csapatban sok az állandó tag, akik mindig jönnek, mindig hasonló programot követnek, mindig ugyanott alszanak, mindig ugyanolyan buzgósággal keresik a Szent Könyv szavaiban megbúvó Istent, a nekünk szóló Üzenetet az arra az évre kiválasztott történetben. Mindenki jó valamiben, mindenki hasznos valamiért a másiknak, mindenki a teljes szívét kitárja a másik felé, igazi sokszereplős „színdarab” alakul ki az öt nap alatt. Igazi felfrissülése az elfáradt lelkeinknek.

Folyton az jár a fejünkben, hogy otthon azután miért nem tudjuk ezt folytatni, miért csak a zselici egy hét alatt beszélgetünk naphosszat az embertársainkkal, de a saját párjainkkal, gyerekeinkkel is, miért nem jut ennyi minőségi idő egymásra a saját otthonunkban, miért csak a mindennapi testi létért való küzdelemre jut időnk és miért nem jut elég a lelkünk ápolására, pedig ebbe nyomorodunk bele.

Ezért kell Zselicbe elmenni újra és újra, hiszen már az életünk mással nem pótolható részévé vált ez az egy hét. Ez a hét, amikor tiszta levegővel telhet meg a tüdőnk és tovább erősödhet a hitünk, hiszen ezért megyünk oda, ez a végső cél, a Bibliát tanulmányozva együtt éljük át a Hitet, a Reményt és a Szeretetet. Valami van ott a levegőben, a földben, az erdőben, a fűben, az esőben, a napsütésben. Isten van ott és a hit mindenben, ez jár át bennünket is, amikor odamegyünk.

Pedig az első években nem volt könnyű. Nem nagyon ismertük még egymást a gyülekezeti tagokkal. Keveset tudtunk a hitről, és nem nagyon ismertük a Bibliát sem. De szép lassan elkezdődött az ismerkedés a társakkal és a hitéletben is egyre előbbre jutottunk. Először még sok szabadidő volt. Minden napra jutott valami program. Felfedeztük a környéket. Gyönyörű a szennai református templom, a skanzen. Voltunk csillagnéző éjszakai túrán, fürödni a Petörke tóban, pingpongoztunk folyamatosan, és ha Szabolcs megérkezett elmaradhatatlan volt a foci meccs is. Piroska jóvoltából egyre változatosabb lett a kézműveskedés, Ildikó minden évben a témához kapcsolódó képzőművészeti remekművekkel örvendeztet meg bennünket. Kántorunk évről-évre egyre több és egyre nehezebb, de nagyon szép dalanyaggal rukkol elő. Van zongora, és van, aki rendkívül jól játszik rajta, így biztosított az esti jó hangulat is. Az is szívesen énekel, aki nem annyira tud.

A Csendesség programjába, menetrendjébe, liturgiájába bele is fér minden nap néhány óra más elfoglaltság. Isten kegyelméből az elmúlt tíz év alatt számunkra átalakult a helyzet, ma már nem ezek a „más” programok a fontosak, hanem a lélekgyógyító igeolvasás és értelmezés. Az sem baj, ha nincs csillagles, vagy elmarad a foci, a kézműveskedés sem olyan szervezett már, a fiatalság sem hangoskodik hajnalokig. Megoldjuk azt is, ha nem használhatjuk a helyi templomot, és azt is, ha a zongora felmondja a szolgálatot. Cserébe újabban remek színdarabok kerülnek előadásra.

Mai szlenggel élve: az évtizede tartó foglalkozás nálunk elérte a célját. Növekedtünk hitünkben, a szívünket bátrabban és nagyobbra tudjuk kitárni embertársaink felé, segítőkészebbek lettünk a Hit közös megélésében és tovább adásában. Megértettük a Krisztusi szeretet lényegét és iránymutatását. Őszintén reméljük, hogy a jövőben is részesei lehetünk ennek a csodálatos hétnek, segítsen meg ebben bennünket a Jó Isten! Áldás, Békesség!

Gyuri és Györgyi