Az említett két anyaországi helyszínen eddig még nem állt református templom, most már lesz, mezőpaniti református testvéreink viszont meglévő, a XVIII. században épült templomukat építették újjá, mert kicsi lett számukra. Istennek legyen érte hála, ilyen is van, hogy egy gyülekezet kinövi régi templomát, egy-egy jelesebb alkalommal egyszerűen nem fért be a gyülekezet az Úristen házába. Adná a Minden Kegyelem Istene, hogy sok-sok ilyen gyarapodó gyülekezetünk lenne, amelynek tagjai csak nagyobb templomba férnek be!

Hatalmas vállalkozásba fogtak mezőpaniti református testvéreink, közel kettőezer lélek, amikor hozzáláttak régi templomuk elbontásához, és egy lényegesen nagyobb befogadóképességű Isten-háza megépítéséhez. Úgy tudom, jelentős anyagi erőt tudott mozgósítani a helyi gyülekezet is, de az Erdélyi Református Egyházkerülettől és az anyaország kormányától is komoly segítséget kaptak. Tavaly őszi ott-jártunkkor már láthattuk a lényegesen nagyobb – dunántúli mércével: székesegyház méretű – templom falait. Azóta már a tető is felkerült, jelenleg a belső munkálatok folynak. Nagy Ferenc presbiter-testvéremtől rendszeresen kapott információim szerint minden munka az építési ütemterv szerint halad. Istenünk segedelmével tartható lesz a november 1-i templomszentelési időpont. Erre az ünnepi alkalomra már tavaly őszi látogatásunkkor szeretetteljes meghívást kaptunk. Őszintén reméljük, hogy a Kegyelem Istene lehetővé is teszi ottani részvételünket.

Istenünk végtelen kegyelmének eredményeként Trianon iszonyatos tragédiája utáni 100. esztendőben, azaz a nemzeti összetartozás évében írhatok erről az örvendetes eseményről. Köztudott, hogy amelyik gyülekezet építkezik – főként ilyen mértékben! – annak határozott jövőképe van. Nem aggódik a jövendőjéért, hanem cselekszik, tisztes áldozatot vállal érte. Erdélyi testvéreink nem aggódnak egyházukért, mert ismerik, és komolyan veszik az Egyház Urának ígéretét: „Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt. 28, 20.)

Mezőpaniti testvérgyülekezetünk ebbéli nagyon komoly erőfeszítése egyértelműen méltó figyelmünkre, testvéri együttérzésünkre és elismerésünkre. Istenünk megtartó kegyelme és áldó szeretete kísérje ottani hittestvéreinket ezekben a vészterhes időkben, és a jövőben is!

Dr. Huszár Pál