Minden egyes embernek, és minden egyes nemzedéknek kötelessége Istenbe vetett bizalommal, szeretettel és szorgalommal eltávoztatni a saját életéből mindenféle bálványozást, varázslást, babonáskodást, emberekbe, vagy más teremtményekben való bizakodást, azoknak Isten helyett való segítségül hívását. Ez a parancsolat attól akar megvédeni bennünket, hogy mi bármiféle okoskodásunkkal és képzelgésünkkel kizárjuk az életünkből a mi egyetlen Szabadító Istenünket, és más szabadítókat keressünk és találjunk helyette. Továbbá Isten azt akarja, hogy mi Őt igazán megismerjük, csak Ő benne bízzunk, nagy alázatossággal és béketűréssel minden jót egyedül csak Tőle várjunk és teljes szívünkből csak Őt szeressük. A bálványozással mindez nem történhet meg, mert a bálványimádásban az ember Isten helyett, vagy mellette valami mást képzel és tart istennek, és bizalmát abba veti. Ezt a Szentírás szellemi paráználkodásnak is nevezi. Isten arra akar megtanítani, hogy Istent mi semmi módon ki ne ábrázoljuk, se másképpen ne tiszteljük, hanem csak úgy amint azt Igéjében parancsolta.

Ezt támasztja alá az élet nagy parancsolatának első fele: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből!"[1]A kérdés az, hogy mit jelent az embernek szeretni Istent teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméjéből és erejéből? Hogyan szerethetjük mi Istent? Mivé lesz az ember e nélkül a szeretet nélkül?

Minden szeretetünknek megvan a maga sajátos kifejezése. Másképpen szeretjük édesanyánkat és megint másképpen édesapánkat. Másképpen szeretem a testvéremet és másképpen a barátomat. Másképpen szereti a férj  a feleségét és másképpen szereti a feleség a férjét. „De van egy olyan szeretet is, mellyel Istent szeretem, és ennek csak egy kifejezése van a nyelvben: a megbánás."[2]Kierkegaard dán filozófus és teológus testvérünk azt mondja, hogy, amennyiben nem így szeretem Istent, az iránta érzett minden más szeretet félreértés. A gondolat mindenféle más ragaszkodása Isten iránt, mindenféle más szeretet isten iránt, egyfajta görcsös szükségszerűség, amelyben nincs szabadság. A véges gondolat rajonghat ugyan Isten iránt, de Őt a maga Istensége teljességében be nem fogadhatja. Csak a bűnbánó ember szeretheti szabadon Istent, és csak a bűnbánatban van szabadság. Nem az ember miatt van ez így, hanem Isten Krisztusban véghezvitt tette miatt, aki emberi formát öltött magára, hogy történetívé és végül bűnné legyen érettünk. Így tette magát megtalálhatóvá a bűnös ember számára. Az ember csak a bűnbánatban érti meg igazán, hogy Isten előbb szerette őt. Ez szabadít fel mindenkit, hogy megbánja bűneit. Csak Isten szeretetében tudjuk megvallani a bűneinket, csak az ő szeretetének ölelésében tudjuk elsiratni vétkeinket és minden engedetlenségünket. Csak a bűnbánatban van az a bizalom és hit, ami nélkül senki nem állhat meg az élő és szent Isten színe előtt.[3] A bűnbánó ember lénye teljességével és bensősségével szereti Istent, és csak a bűnbánatban ragadja meg szabadon Isten előbb szeretetét.[4]

A bűnbánatban mindenek előtt elveszett, sőt elkárhozott bűnösként vagyok jelen. Minden ember szorongva és rettegve néz szembe elkárhozásra méltó önmagával. Nagy bátorság kell ehhez a szembesüléshez, és elszántság az önmagunknak ilyekként való felvállalására. Csak a hit képes erre! Ez a bátorság töri meg az Istennel való bújócskázásnak[5] átkozott játékát, amely Ádámmal kezdődött el és minden emberre kiterjedt.[6]

Az imént azt mondtam a második parancsolat kapcsán, hogy minden egyes embernek, és minden egyes nemzedéknek kötelessége Istenbe vetett bizalommal, szeretettel és szorgalommal eltávoztatni a saját életéből mindenféle bálványozást, varázslást, babonáskodást, emberekbe, vagy más teremtményekben való bizakodást, azoknak Isten helyett való segítségül hívását. Mindez bálványrombolást jelent, ahhoz, hogy eljuthassunk a bűnbánathoz és benne mennyei Atyánk igazi szeretéséhez. Én nem tudom senkiben ledönteni azokat a bálványistenek, amelyet ő a múltjából hozott, sőt maga Isten sem dönti le azokat, hanem megmutatja a hamis isteneket, és erőt ad, bátorságot ad, hogy azokat ki-ki magában lerombolhassa. Gondoljunk arra, hogy mi milyen sokféleképpen tudjuk szeretni Istent, de Istennek ily sokféle imádása nem igazi imádat, sőt sok esetben bálványimádat, mert mindből hiányzik a folytonos bűnbánat, vagy a bűnbánat folytonossága.

Ezt mondja az Úr: „Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek."[7]Isten ebben az igében adja tudtunkra, hogy a bűnnek van folytonossága és ez a folytonosság bizony bennünk van. Kik vagyunk mi Isten szava alapján? Azok a fiak és lányok, akikben Isten megbünteti azoknak az atyáknak bűneit, akik gyűlölték Istent. Mi hordozzuk apáink Isten gyűlöletének következményeit Ádám óta. Ádám az ő Isten gyűlölete miatt meg kellett volna haljon azonnal. Ha ez bekövetkezett volna, akkor nekünk esélyünk se lett volna valaha is megszületni. Így nem maradt más nekünk, mint olyan apának gyermekei lenni, aki gyűlölte az Istent és áthágta minden parancsolatát. Könnyű talán ezt pusztán elméleti szinten végig gondolni, de minden megváltozik azzal, amikor valakinek gyermekei születnek, talán már unokái és dédunokái is vannak.

Jó az, ha megrendül eme ige hallatán a szívünk. Mit jelent számomra, hogy én egy Istent káromló, Istent gyűlölő apának vagyok a gyermeke? Mit jelent az, hogy én egy olyan apának vagyok a fia, vagy lánya, aki soha nem tudta Istent teljes szívéből és lelkéből szeretni? Istennek még csak egyetlen parancsolatát sem tudta hiánytalanul megtartani. Mit jelent, hogy bukott Ádámnak bukott fiainak a gyermekei vagyunk?

Két dolgot jelent. Bűnbánatot és történelmi folytonosságot!

A történelmi folytonosság azt jelenti, hogy Isten az atyák vétkének megbüntetésének a folytonosságában jelenik meg személyesen minden egyes ember számára. Másodszor, hogy az így megjelenő Istennel csak a bűnbánatban találkozhatunk igazán. A bűnbánat a legszemélyesebb cselekedet, vagyis az egyes ember személyisége a bűnbánatban bontakozhat ki és szabadulhat fel a legteljesebben. Minden ember a lelke mélyén arra vágyik, hogy őt Isten személyként szólítsa meg, mégpedig személyesen. Ez a megszólítás, a személyes Istennel való találkozás a bűnbánatban történik. Azt szeretnénk, hogy Isten másképpen jelenjen meg nekünk, talán eget és földet megrengető jelekben és csodákban, vagy talán a tudományban. Ne várjuk, nincs ígéretünk Istentől, hogy megtenné. A bűnbánatban azonban alázat van, Isten pedig az alázatosok mellé ül, hogy fölmagasztalná őket.[8]

Másfelől pedig, ahogy a megbüntetés folytonos, mert nemzedékről nemzedékre kihat, ebből az következik, hogy a bűnbánat állapota is folytonos, de nem csak a történelemben, hanem kinek-kinek személyes életében is. Hamis evangélium az, amelyik azt hirdeti, hogy a bűn terhétől megszabadított ember szabad olyan értelemben is, hogy teher nélküli lett. Jézus a megszabadítottaknak könnyű és gyönyörűséges igát kínál.[9] A keresztyén hívő, bár szabad, mégsem teher nélküli, mert magára vállalja a bűnbánat és alázatosság igáját. Aki még nem jutott el a bűnbánat folytonosságáig, az nem megtért keresztyén, és nem is református. A református keresztyén arra a kérdésre, hogy „Hány részből áll az igazi bűnbánat, vagyis az ember megtérése?"ezt válaszolja:"Kettőből: az ó ember megöldökléséből és az új ember megelevenítéséből!"Arra a kérdésre pedig, hogy „mi az ó ember megöldöklése? Ezt válaszolja:"Az, hogy szívünk szerint bánkódjunk bűneinken, és azokat mindinkább gyűlöljük és kerüljük!"Nincs megállás, nincs szünet, a bűnbánat egy folytonos állapot, amiben szívünk szerint szüntelen bánkódunk bűneinken, és azokat mindinkább gyűlöljük és kerüljük. Vajon akarjuk-e mi így önmagunkat? Választhatunk. Előttünk áll a bűnbánat folytonosságának keskeny ösvénye és a bűnbánat nélküli kevélység széles útja. Boldog, aki az alázatosok ösvényén jár.

A Biblia tanítása szerint azonban ennek a bűnbánatnak van egy nagyon sokszor vagy szándékosan eltakart, vagy tudatlanság miatt elhallgatott eleme. Ezt úgy is nevezhetjük, hogy a bűnbánat kiterjesztése a múltra és a jövőre, testvéreinkre és ellenségeinkre. Ha kegyelmet és bocsánatot keresünk, akkor ezt csak mindenkire kiterjesztett bűnbánatban tehetjük. Álljon előttünk két példa!

Dániel próféta a babiloni fogságban zsák ruhát vett magára, hamut hintett a fejére, böjtöléssel és megszaggatott szívvel állt bele a bűnbánat folytonosságába. Ő a kiterjesztett bűnbánatban így imádkozott éppen a második parancsolat alapján az egyházért, ami akkor és ott az ő népe volt.

„És imádkozám, - mondja Dániel - az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait.

Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.

És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.

Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása, amint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, amelyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, amellyel vétkeztek ellened.

Miénk, oh Uram, orcánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztünk ellened.

A mi Urunké Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene;

És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, hogy járjunk az ő törvényeiben, amelyeket előnkbe adott, az ő szolgái, a próféták által.

És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és eskü, amely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene!

És teljesíté az ő szavait, amelyeket szóla ellenünk és a mi bíráink ellen, akik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, amilyen történt Jeruzsálemben.

Amint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek színe előtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.

Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az ő szavára.

Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! aki kihoztad a te népedet Égyiptom földéből hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!

Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.[10]

Dániel a szentlélek által imádkozott az ezer íziglen való áldásért és mert ő a bűnbánatban szerette Istent, megvallotta a saját bűneit, és sajátjaként vallotta meg a kortársai bűneit, az atyák és a felmenők bűneit, a nép összes vezetőinek a bűneit, a jelen a múlt és a jövő bűneit. Így esedezett Dániel a megsemmisült nemzet, az eltörölt ország, a lerombolt templom és az egész egyház megújulásáért. E nélkül a bűnbánat nélkül nem lehet az Isten ezer íziglen kiható áldása a miénk. Az ezer íziglen kiterjedő áldás azoknak szól, akik Istent a kiterjesztett bűnbánatban szeretik a teljes lényükből. Ezzel a bűnbánattal mi is tartozunk, e nélkül a bűnbánat nélkül akár csak a hajdani Izraelnek, nekünk sincs jövőnk.

István vértanú a másik példa a bűnbánat kiterjesztésére. Ő bocsánatot kért Istentől az ő gyilkosainak bűnéért. Ezek voltak az utolsó szavai: „Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!" Ezután térdre esett és, nagy fennszóval így kiáltott: „Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt!" És ezt mondván, elaludt, vagyis meghalt.[11]Vajon akarjuk-e, hogy mi magunk így tudjunk imádkozni? Vajon kívánjuk-e, hogy Isten megszánva bennünket megadja nekünk és fiainknak, hogy egy nap ők is és mi is úgy tudjunk könyörögni, mint Dániel, István vértanú, vagy a mi Urunk Jézus Krisztus?

Valaki, aki nagyon megihletett ezt mondta:"...ha látom, amint kisfiam vidám és boldogan szaladgál a padlón, akkor ezt gondolom: ki tudja, nem voltam-e nagyon káros hatással rá. Isten tudja, én minden lehetséges módon gondoskodtam róla, de ez a gondolat nem nyugtat meg. Ilyenkor ezt mondom magamban: életében eljön a pillanat, amikor önmagát fogja választani, amikor azokat a bűnöket is meg fogja bánni, amelyek talán miattam nehezedtek rá. És szép dolog, hogy egy fiú megbánja az apa vétkeit, és mégsem az én kedvemért teszi, hanem mert csak így tudja önmagát választani."[12]Számunkra ez az idő most jött el. Ámen.

[1] Lk. 10, 27; Máté 22, 37; 5Móz. 10, 12; 5Mózes 11, 1

[2] Soren A. Kierkegaard VAGY-VAGY, Osiris, Budapest, 2005, oldal 631.

[3] Zsidók 11, 6

[4] 1Ján 4:10

[5] És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között. Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? (1Móz 3:8-9) 

[6] Róma 5, 18

[7] 2Móz 20:4-5 

[8] Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. (Ézs 57:15) 

[9] Máté 11, 29-30

[10] Dán 9: 4-16 

[11] Apcs 7:59-60 

[12] Soren A. Kierkegaard VAGY-VAGY, Osiris, Budapest, 2005, oldal 631.