A gyülekezet meghívására július 21-én délután bibliodráma bemutatóra jöttem másodmagammal a gyülekezeti termünkbe. Vegyes érzésekkel érkeztem, de a kíváncsiság is hajtott, hiszen azelőtt semmilyen előzetes tapasztalatom vagy információm nem volt a dologgal kapcsolatban. A foglalkozást Szücs Balázs lelkipásztor vezette a mintegy 15-20 fős – korban igen vegyes kis csapatnak. Külön öröm volt, hogy a jelenlévők között voltak a gyülekezetünkön kívüli résztvevők is.

A rövid bemutatkozás után el is kezdődött. A bemutató vezérfonala, alapja egy ószövetségi történet, Noé történetének egy részlete volt. Onnan kezdtük a feldolgozást, hogy Isten megjelenik Noénak és tudatja vele szándékát, megbízva a bárka építésével. Hogyan fogadhatta ezt a közlés pillanatában? Milyen érzések kavarogtak benne? Mi játszódhatott le a fejében és a szívében, s vajon ezt hogy adhatta tudtára népes családjának az esti vacsoránál. Hogy fogadták szavait?

A Biblia ezekről a részletekről nem tesz említést, de mi megpróbáltuk átélni gondolataikat, érzéseiket, majd megjelenítettük szóban, mimikával, pantomimmal. Közben pedig olyan mély, már-már katartikus érzések törtek fel némelyünkből, amiket akkor nem is tudtunk szavakkal megfelelően leírni. Kívánom, hogy minél többen éljék át, ezzel is közelebb kerülve Isten üzenetéhez.

Magammal vittem három órát az életemből, ami hihetetlen gyorsan elröppent, s kaptam cserébe nagyon sok bátorítást, megerősítést, válaszokat, emellett pedig olyan élményeket, érzéseket, melyeket jó lenne minden nap, az Ige olvasása közben is átélni. Remélem, mások is hasonló élményekkel gazdagodtak, s az alkalom lelkük épülésére szolgált.

Bagó András
presbiter

***

2014. június 21-én, szombaton bibliodráma foglalkozást tartott a várpalotai gyülekezeti teremben Szűcs Balázs református lelkész. A lelkész úr maga is közülünk való, hiszen ebből a gyülekezetből indult megszentelt útjára. Sokat számított nekünk, hogy ő tartotta ezt a bemutató foglalkozást, hiszen jól ismertük, tudtuk, milyen hiteles és lelkes fiatal pásztor. Így, bár nem tudtuk pontosan, hogy miben lesz részünk, bizalommal és várakozással érkeztünk. Mi családilag vettünk részt a programon, feleségem, Györgyi, és lányunk, Diána is eljött velem.

Mintegy tucatnyian gyűltünk össze, különböző korú, nemű, foglalkozású, érdeklődésű barátok ültünk körben és így kezdtük meg a bevezető gyakorlatokat. Bár új helyzetben voltunk, nyoma sem volt bizonytalanságnak és félénkségnek, mindenki őszintén és lelkesen végezte el a Balázs által moderált feladatokat. Később rátértünk a bibliai témára, amely Noé történetének eleje volt.

A tiszteletes úr hosszan felolvasta a Bibliából a megfelelő részt (Mózes 1.6 ?), majd rövid beszélgetés után azt kérte, hogy próbáljuk meg eljátszani ezt a bibliai történetet a szereplők bőrébe bújva. Nagyon érdekes volt, hogy az ószövetségi eseményeket a mi mai, 21. századi gondolkodásunkkal, szavainkkal és világlátásunkkal tudtuk csak előadni.

Két történet eljátszására volt csak idő, hiszen ekkor már több, mint 2 órája együtt voltunk. Az egyik történetben azt játszottuk el, amikor Noé hazamegy, és elmondja a családjának, hogy mivel bízta meg Isten és milyen szörnyű hírt mondott neki az Úr. A másik történet két személyes volt, az a jelenet az volt, amikor Isten megszólítja Noét a hazafelé vezető úton. Mindkét jelenetben nagyon érdekes helyzetek adódtak, de minden szereplő igyekezett valóban beleélni magát a szerepébe és ettől lett nagyon hiteles és szívből jövő az „előadás".

Végül még szakítottunk időt arra, hogy az eltelt, közel 3 óra milyen hitbéli tapasztalást adott, valamint a tiszteletes úr próbált a látottak alapján az egyes résztvevők személyiségével, gondolataival kapcsolatban rámutatni arra, hogy a saját életükben milyen új gondolkodási irányok lehetnek, amivel az ő személyiségük tovább fejlődhet. Hiszen talán ez is volt az egyik célja az egész foglalkozásnak. A másik pedig, hogy együtt töltsünk egy kellemes estét, barátok között, a hitünket építve és lélekben megerősödve. Köszönet érte, és várjuk a folytatást!

Molnár György
presbiter

***

„... itt bármi megtörténhet..."

2014. június közepén, egy szép szombat délutánon a Várpalota-Pétfürdői Református gyülekezet vendége volt Szücs Balázs lelkész, aki a mi gyülekezetünkből szakadt a fővárosba, ahol több éve bibliodráma foglalkozásokat tart.

Mi is az a bibliodráma? A bibliodrámában a csoport nyitott, kölcsönös kapcsolatba lép a bibliai szöveggel. Szituációkba, szerepekbe bújva foglalkozunk egy-egy történettel, vagy annak részletével, melynek során azt keressük, mi a Biblia nekünk szóló, itt és most érvényes személyes üzenete. Így szól a meghatározás.

Az alkalomra összegyűlő kis csoport először egymással teremtett kapcsolatot. Párokba állva ráhangolódó, feszültség oldó egypercesekben beszélgetett, majd párt cserélt és újra beszélt.

Némi izgalommal töltött el a várakozás, hogy Balázs melyik bibliai történetet választotta ki számunkra. Amikor felnyitotta a Bibliát és láttam, hogy az Ószövetség lapjait pergeti, nagyon örültem. Noé történetére esett a választása. A szakasz felolvasása után 4 lapon, 4 szituációt helyezett elénk. Végignéztem rajtuk és azonnal ráböktem az egyikre: „Noé közli családjával az Úr akaratát" Jó hír közlése... Nem lesz ez olyan bonyolult – gondoltam –, és már a gyakorlati megvalósításban gondolkodva kértem meg a csoport többi tagját, hogy alakítsuk ki a családi kört.

Jómagam Noé feleségét alakítottam (Sára nevet választva), volt Noé, megvolt a 3 fiunk is, és az ő feleségeik is. Egyesével bemutatkoztunk, elmondtunk magunkról minden kitalált személyes információt. Szabadjára engedhettük fantáziánkat, a 21. század gondolataival fűszereztük a régi történetet. Ekkor elhangzott Balázstól egy olyan mondat, ami az addigi – gondolatban felépített történetemet teljesen más szemszögből vizsgáltatta: „Ne feledjétek, itt bármi megtörténhet!"

Akaratosan, magamat szinte erőszakolva igyekeztem „átállni" az előbb említett jó hírt közlés oldaláról oda, ahol a bárka megépítése, az özönvíz pusztítása okozta megtisztulás nem jó hír számomra. Házsártos feleséggé, a fiait védelmező, a menyeivel gonoszan bánó, a szomszédokat szidalmazó Sárává válás pár perc alatt hatalmába kerített. Segítette a szerepek, a karakterek megformálását a rendelkezésünkre bocsátott ruhák halmaza is. „...itt bármi megtörténhet..." – motoszkált a gondolataimban, miközben a családi körben fogyó vacsora mellett Noé előállt a bárkaépítéssel. Én kötöttem az ebet a karóhoz, a gyerekek azonnal igent mondtak a segítségnyújtásra.

Megtehettük volna, hogy nagyban eltérjünk a Biblia adta történettől. Noé mondhatott volna nemet is Isten akaratának, családja tehetett volna valamit a megakadályozására, de mégsem úgy lett. „Quod dixi, dixi!" Poncius Pilátus –- Amit mondtam, megmondtam! – mondata még több ezer évvel később is a bibliodrámában járatlan emberekbe lehet kódolva. Nehogy megváltoztassuk a történetet, mert beláthatatlan következménye lehet!
Pár pillanatra csalóá rajtam, de ezt nagyon gyorsan feloldotta a következő szituáció, amelyben Isten személyesen közli Noéval, hogy milyen feladatra hívja el. Végre, végre, végre! Nagy figyelemmel kísértem, ahogy lelkészünk – mint Noé – bátran bevállalta azt, ami megengedett volt! „...itt bármi megtörténhet..." Amikor Isten szerepébe bújt testvérünk Noé szavait hallva egy pillanatra meginogva igent mondott arra, hogy Noé is inkább elveszne a teremtett világ bűnös részével, nem hittem a fülemnek! Most mi fog következni? Merre tovább??? Olyan volt, mint egy szeptimakkord a zeneműben. Disszonáns, feszültséget keltő hangzat, mely után szükségünk van a feloldásra, az összecsengő lezárásra. De Pilátus ismét győzedelmet aratott a fejben, Isten megmakacsolta magát, és nem engedett a döntéséből.

Az idő gyorsan elszaladt, a 3 órás foglalkozás kereteibe csak a 2 szituáció feldolgozása fért bele. Remélem, hogy a jelenlévő testvérek gondolataiban is megmaradt ez a szeptimakkord és magukkal vitték útravalóul, ameddig a következő alkalommal a konszonáns lezárás is mienk lehet!

Talum György
presbiter