Ezzel a hálával figyeljünk arra, hogy mit mond nekünk Istenünk Igéje ünnepünkön.

Bízzál, - hangzik felénk a mai Ige bíztatása. Ez azonban nem egy olcsó szólam, hanem Isten Igéje. Ezért ez a bíztatás egészen pontosan így hangzik: Bízzál az Úrban, hogy bízhass a másik emberben, és megtapasztalhasd e bizalom áldásait. BÍZZÁL AZ ÚRBAN, teljes szívből, minden utadon.

Vegyük sorra ezt a mondatot, hogy kibontakozzék előttünk annak gazdag üzenete.

Bízzál az Úrban, aki élet és halál, a történelem és a népek, a világ és az egyház, a házasság és a család, a múlt, jelen és jövő Ura. Ő mindenek Ura, Seregek Istene. Ő teremtő, gondviselő, megváltó Úr. Nem akárkiben, Őbenne bízhatunk. Jézus Krisztusban ez az Úr, bizalmunk tárgya, egészen közel jött hozzánk.

A viharzó tengeren Ő közeledett a tanítványokhoz, ezekkel a szavakkal: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek" (Máté 14,24). Bízzunk Őbenne: Ő van, Ő a közelünkben van, Őbenne nemcsak teremtőnk és gondviselőnk, hanem megváltónk van. A viharokban Ő erre még külön felhívja a figyelmünket.

A megbénult embert pedig így szólította meg az Úr: „Bízzál, fiam, megbocsátattak bűneid" (Máté 9,2). A bűn itt minden korlátozottságunkat, kiszolgáltatottságunkat és nyomorúságunkat jelenti, minden testi és lelki betegségünket, amelyek elválasztanak bennünket a teljes élettől. Bízzál az Úrban, az Úr Jézus Krisztusban, akiben a teremtő és gondviselő Isten megváltott bennünket.

Bízzál az Úrban, teljes szívből, - hangzik a következő tagmondat.

A szív az ószövetségben az ember értelmi, érzelmi és akarati központja, tehát nem csupán magát a szívet, vagy átvitt értelemben az érzelmi szférát jelöli, hanem az egész embert, annak teljes valóját.

Bízzál az Úrban egész valóddal, minden porcikáddal; teljes lényeddel Őrá támaszkodj. Olyan ez, mint amikor az ember levegőt vesz, és a tüdőn át az oxigén eljut a véráramba, a szívig, az agyig, a sejtekig, mindenhová. Ahogy a levegő átjárja mindenedet, úgy bízzál az Úrban, teljesen!

Még pontosabban kifejti ezt az Ige, amikor azt mondja, hogy úgy bízzunk az Úrban teljes szívvel, hogy közben ne a saját eszünkre támaszkodjunk. Természetesen „észen kell lenni". Oda kell állnunk minden döntő helyzetben, az Isten világosságába, hogy értelmünket Ő aktivizálja. De adatnak olyan helyzetek, amikor tehetetlenek vagyunk, nem látjuk a megoldást, minden lépés csak rossznak tűnik, értelmünk csődöt mond, érzelmeink félre vezetnek. Ilyenkor csak az érvényes, hogy az Úr harcol értünk, mi pedig maradjunk veszteg (2Mózes 14,14).

Bizony, sok álmatlan éjszakát okozhatnak ilyen helyzetek, amikor mindegyik irányban rossz fele dőlnek el a dolgok. Ekkor jusson eszünkbe a mai Ige: bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj, mert az Úr majd cselekszik. Mi ilyen helyzetekben ne tegyünk semmit, hagyjuk, hogy történjenek a dolgok, az Úrnak kedves módon, és számunkra is áldott módon fognak azok eldőlne. Igenis, vannak olyan helyzetek, amikor az Úrra való teljes ráhagyatkozás ezt jelenti.

Bízzál az Úrban, teljes szívből, minden utadon - olvassuk a harmadik tagmondatot. Ez azt jelenti, hogy valójában nemcsak a fent említett döntő helyzetekben érvényes az Úrra való teljes ráhagyatkozás, hanem mindenkor, azaz életünk alaphelyzete csakis ez a teljes ráhagyatkozás lehet. Egyéni, közösségi, házassági, családi, egyházi, nemzeti életünk alaphelyzete csakis ez a teljes ráhagyatkozás lehet, az élő Istenre való „ránehézkedés". Minden cselekvés csakis ebből a ráhagyatkozásból következhet. Minden tettünk eleve azért hibás, mert forrása nem az Úrba vetett teljes bizalom.

Tehát bízzunk az Úrban, teljes szívből, minden utunkon, mert életünk alaphelyzete nem lehet más, csak ez a bizalom. Jóban és rosszban, örömben és bánatban, ünnepnapokon és hétköznapokon, egészségesen és betegen, életben és halálban, csak ez a bizalom a megoldás. Valójában nincs más választásunk, mint ez.

Öncsalásban élünk, alapvetően hibázunk, ha ezt nem látjuk be, és nem eszerint élünk, nem eszerint cselekszünk mindent, mindenkor. Persze, ennek belátása kegyelmi állapot, Isten ajándéka. Olyan ez, amit mi, itt a Balaton partján gyakran átélhetünk. Vannak olyan erkélyek, amelyekre kilépve elénk tárul az egész tó, gyógyító panorámaként. Ki az, akinek ilyenkor eszébe jut, hogy az erkélyt, amelyen sétálva kinyílik előttünk a látóhatár, roppant oszlopok tartják alul. Pedig pontosan erről van szó, hogy miközben az ember gyönyörködik, még a szépség élvezete közben sem felejti el, hogy azért lehet részese eme gyönyörűségeknek, mert folyamatosan hordozzák. Kegyelmi állapot, ha valaki még a szép napokon sem felejti, hogy élete valójában „hordozott" élet; és ez a ráhagyatkozás életének alaphelyzete.

Bízzál az Úrban, hogy BÍZHASS A MÁSIKBAN!

Ezt úgy fejezi ki a mai Ige, hogy a szentíró kéri az Urat, hogy a szeretet és a hűség soha ne hagyjon el bennünket (3). Ez a szeretet krisztusi szeretet, amely mindent eltűr, mindent elfedez, soha el nem múlik (1Korinthus 13). Nehéz így szeretni, de legalább akiket Isten ránk bízott, a közvetlen szeretteinket merjük így szeretni. Könyörögjünk azért is, hogy legalább annyira munkáljunk bennünk ez a szeretet mindenki iránt, hogy soha ne legyen rajtunk úrrá a teljes bizalmatlanság, és a pusztító gyűlölet. Illúzió lenne magasabbra tenni a mércét, de ha legalább ennyi megvalósulna általunk a valódi szeretetből, az sokat változtathatna a világon.

Aki az Úrban bízik, abban munkál ez a szeretet; de csak az Úrba vetett bizalom lehet a forrása minden ilyen szeretetnek. A valódi szeretet mindig konkrétumokban ölt testet, vagyis apró pénzre váltható a hétköznapokban. Nem elég beszélni a szeretetről, a valódi szeretet testet ölteni akar. Ezért említi az Ige a szeretet mellett a hűséget, mint olyan konkrétumot, egyet a sok közül, amelyben ez a krisztusi szeretet áldott tapasztalatként megvalósulhat.

A hűség nélkülözhetetlen megnyilvánulása a szeretetnek, hűség hitveshez, rám bízott emberekhez, és a rám bízott ügyhöz. Csak akkor tudok mindezekben hű lenni, ha az Úr kezéből fogadtam el ezeket. A hűség azonban soha nem jelenthet fárasztó túlbuzgóságot, terhet, megszállottságot, és azt sem jelentheti, hogy én leszek teher mások számára. Hadd legyek egészen konkrét a hűség kapcsán, mert pont arról van szó, amit itt, Kádártán tapasztalunk! Hálásak vagyunk a Lelkipásztor, Felesége hűségéért, mert látszik, hogy ennek a gyülekezetnek van gazdája. Ők nagy odafigyeléssel pásztoroljak az itt élőket. Hálát adunk minden gyülekezeti tag hűségéért is. Isten megáldja ezt a hűséget, ez lett láthatóvá a mai ünnepen is. A szeretet és a hűség olyan lelkiállapot, amely reménységgel ajándékoz meg.

Aki bízik az Úrban, az bízik a másik emberben, így bízni tud a jövőben is: saját jövőjében, szerettei, egyháza, népe jövőjében, a világ eljövendőjében. Az Ige ezt úgy hangsúlyozza ki, hogy az Úr egyengeti ösvényünket (6), előttünk jár, még a halálban és azon túl is. Van okunk reménységre, hiszen Jézus Krisztus feltámadása által megtapasztaltuk, hogy „van tovább".

Bízzál az Úrban, bízzál a másikban, mert ennek a BIZALOMNAK ÁLDÁSAI VANNAK.

Ezeket az áldásokat most csak felsorolom.

A hívő ember megtapasztalja Isten és az emberek jóindulatát (4).

A hívő ember jólétet tapasztal, amely nem gazdagságot és hosszú életet jelent elsősorban, hanem azt, hogy az Isten embere be tud telni az élettel, jól van (2).

A hívő ember gyógyult ember, egészséges ember, még ha beteg is, mert rendben van; mert az Istenbe vetett hit legnagyobb áldása, hogy a hit gyógyulássá lesz testünknek és felüdülés csontjainknak (8).

Ez a hit látszik rajtunk, mintha táblán akasztották volna a nyakunkba az Istenbe vetett bizalmunk hírét. Ezért hangsúlyozza az Ige: „kösd azokat a nyakadba" (3), hogy az Úrba vetett bizalmadat mindenki lássa, és épüljön általa; lássa akkor is, ha nem jól mennek a dolgok, ha fáradtan érkezel haza, ha ideges lennél; akkor is.

Bízzál az Úrban, Bízzál a másikban, hogy megtapasztald a bizalom áldásait. Hála ezért a bizalomért, itt Kádártán, és hála azért, hogy megtapasztalhatjuk itt ennek a bizalomnak minden áldását.

Ámen.