Veszprémi Református Egyházmegye

Nagypénteki igehirdetési vázlat

2015-03-29 22:05:33 / Szerkesztő

Lelkészértekezlet, 2015. március 23.

 

Zsoltárolvasás: Ps 22,2-20 (vál.)

Passió olvasás: Lk 22,47-53; Mt 27,1-2.15-54

Textus: Mt 27,45-46

Miközben hosszan hallgattuk Jézus szenvedéstörténetét, magunk is bevonódtunk az eseményekbe. Érezhettük, hogy valami egész furcsa hidegség járja át a történéseket. Valami borzongató sötétség, embertelenség, üresség, amit nehéz szavakkal kifejezni.

Vajon mitől van ez? Mi ez a borzongató hidegség, ami átjár mindent? Hadd fogalmazzam így: ez az Isten hallgatása miatt van.

Itt az ember cselekszik, de Isten hallgat, és hallgatása ijesztő.

Az emberek aktívak: Pilátus, a nép vezetői, a katonák, mind teszik a dolgukat, de az egészből semmit nem értenek. - S közben mintha Isten hátat fordítana az egésznek! Elfordul, hallgat, hagyja megtörténni a sötét dolgokat. Hallgatása különösen is borzasztó, mert Isten Fia viseli Isten hallgatásának legsúlyosabb terhét.

Jézus szájából nagyon fájdalmas az imádság: „Én Istenem, miért hagytál el?"

A 22. Zsoltárt bizonyosan nem Jézus imádkozta először, sok szenvedő imádsága lehetett már előtte. Mégis, itt, a kereszten látható ennek valódi mélysége. Ezt a sötétséget nem érezheti ennyire sűrűnek senki más. Ebben hordozza el Jézus a legszörnyűbb büntetést: Isten elfordulását, az Isten nélküli ürességet.

Ugyanakkor látnunk kell azt is: azért hordozta el Ő, hogy nekünk soha ne kelljen!

Jézus nem valami bábfigura ebben a történetben. Ő pontosan látta előre mindazt, ami történni fog. Passiója minden lépését ismerte. Azért vállalta fel, azért élte át, hogy nekünk soha ne kelljen megismerni az Isten nélküli ürességet.

Jézus halálának pillanatában aztán valami megváltozik: Isten hallgatása véget ér. Cselekedni kezd, mégpedig rendkívüli erővel! Különleges jelzéseket ad, amikkel a világ értésére adja, mi is történt.

Jézus kilehelte lelkét, s az első jel, hogy a templom kárpitja felülről teljes hosszában kettéhasadt. Mit üzent ezzel Isten? Szabad az út a Szentek Szentjébe. Nem kell többé a főpap áldozata, mert ebben a pillanatban a legtökéletesebb Áldozat van Istennél!

Aztán megrendült a föld, meghasadtak a sziklák, a természet félelmetes erővel jelez.

És Fia halála pillanatában Isten belenyúl a holtak birodalmába is. Sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szent feltámadt. Ezek később sokaknak megjelentek, és a Feltámadt Jézussal együtt tettek bizonyságot.

Mit üzennek ezek a jelek? A próféciák pont így írják le az ítélet napját! Jóel, és mások is arról írnak, hogy a föld megrendül, sötétség lesz, sziklák hasadnak és sírok nyílnak meg (Jóel 4,14-16). Igen, ez a nap az ítélet napja egyetlen ember számára, hogy mindenki más megmeneküljön az ítélettől. Isten jelei a halál feletti győzelmet pecsételték meg, hogy aztán majd a harmadik napon nyilvánvalóvá legyen.

Isten jelzésére egyetlen méltó emberi válasz hangzik, a pogány százados szájából: „Bizony, Isten Fia volt!" A katona talán nemrég ott volt a gúnyolódók között, de most megadatott neki, hogy érti Isten jeleit. „Isten Fia volt."

Legyen ez a mi nagypénteki utunk is! Segítsen bennünket Isten, hogy értsük és elfogadjuk jelzéseit. Lássuk a nagypénteki eseményekben, hogy Ő felénk fordult, és kitárta karjait. Adja meg, hogy erre bennünk is őszintén megszülethessen a válasz: „Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem." (342. dicséret)