Írta és beküldte: Bogáth István gondnok Kömlődről
Pálóczi Horváth Ádám születésnek 252. évfordulóján került megrendezésre Kömlődön a nevével fémjelzett szavalóverseny. A két évente megszervezésre kerülő esemény a sorban az ötödik volt. A Tatai Református Egyházmegye hét gyülekezetének hittanosai jöttek el 2012. május 11-én, hogy számot adjanak vers és hazaszeretetükről.
Írta és Beküldte: Rácz Tibor szórványmissziós lp.
A Tatai Egyházmegye Gerecsei Szórványmissziójának sárisápi közössége május 5-én, zenés istentiszteleten adott hálát abból az alkalomból, hogy 2 éve indultak meg a helyi művelődési házban a református istentiszteletek!
Írta és Beküldte: Darányiné Csonka Valéria lp., Lábatlanról

Nagy örömmel, Isten iránti hálával számolhatunk be arról, hogy elkészültünk a lábatlani református temetőben lévő ravatalozó tetőszerkezetének felújításával. A munkálatokat két Siófok közelében élő szakember végezte, akik alaposan és remélhetőleg tartósan megoldották az épület beázásából fakadó gondokat.
tovább

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója pályázatot hirdet szerzők számára két kategóriában: 1. prózai művek, 2. rövid, közérthető, hitébresztő és hitépítő írások. Benyújtási határidő: 2012. december 21.
Írta és beküldte: Rácz Tibor szórványmissziós lelkipászor
2012. május 13-án a Tatai Református Egyházmegye Gerecsei Szórványmissziója Tardosi gyülekezetének hívására Budapestről, Veszprémből, Gyermelyről, a felvidéki Őrsújfalu és Komárom városából jöttek családok kirándulni fel a gerecsei kilátóhoz.
Írta és Beküldte: Nagy Tibor Esztergomból
A Tatai Református Egyházmegye immár a XXII. alkalommal rendezte meg az Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetekben működő kórusok találkozóját. Ez április 22.-én, 15 órától, a nagy belső terű, és nagy karzattal rendelkező - 1200 ülőhelyű - Kocsi Református Egyházközség templomában történt.
Generális vizitáció és hálaadó istentisztelet a Bajnai Református Missziói Egyházközségben
Fennállásának 20. évfordulójáért, imaházának külső megújulásáért adott hálát a Bajnai Református Missziói Egyházközség 2012. március 24-én.
tovább
A Szőnyi Református Egyházközség ünnepi lelkészbeiktató istentiszteletét, a Magyar Református Egység napján 2012. május 20-án, vasárnap 15.00 órától tartja a szőnyi református templomban.
tovább
2012. június 2-án Tarjánban rendezik meg a 2012. évi egyházmegyi Sportnapot, melyen általános iskolás hittanosok vehetnek részt foci, ping-pong, kosárlabda és sorversenyben.
Dr. Szabó Előd naszályi lelkipásztort tatai lelkésszé választották. A választás április 29-én jogerőre emelkedett.
tovább