A szákszendi református gyülekezet három éve épült barátságos gyülekezeti háza kitárt ajtókkal fogadta a Héthatáros gyülekezeti kiskör presbitereit az idei évad harmadik presbiterképzési alkalmán. A gyakorlathoz híven mindig más helyszínen rendezzük a képzési sorozatot. Ez alkalommal 40 fő érdeklődő érkezett a környék hat gyülekezetéből.
Szeretettel hívjuk az érdeklődőket ezévi lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciánkra, amelyet Révfülöpön az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartunk június 25 - 29. között. Konferenciánk témája: Evangelizáció ma. A téma szövege nem igényel különösebb magyarázatot. Csak Krisztus erejével juthatunk tovább...
Beküldte: Marton Józsefné intézményvezető
A Dunaalmási Református Szeretetházban ebben az esztendőben is tartanak diakóniai nyíltnapot 2012. május 12-én szombaton reggel 8.00 órától. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is segíteni lehet a ház körüli kerti munkában éppúgy, mint az épületen belüli takarításban. Ezekhez várják a gyülekezeti tagok segítségét!
A Tatai Ref. egyházmegye ezévi ifjúsági konferenciáját Kisbéren rendezi meg 2012. április 28-án, szombaton 9.00 órától
tovább
A Szomódi Református Egyházközség Presbitériuma tisztelettel és szeretettel hívja a gyülekezeteket 2012. április 28-án, szombaton 15 órára Csákai László szomódi lelkipásztor beiktatására és az örvendezést követő vígadásra.
tovább
Írta és beküldte: Bogáth István Kömlődről
A Hét határos presbiterképzés legújabb állomása Kisbér volt. A kisbéri református gyülekezet vendégszeretetét élveztük 2012. március 23-án. A gyülekezeti teremben 42 érdeklődő presbiter gyűlt össze, hogy részt vegyen az alkalmon.
tovább
Beküldte: Gerecsei Zsolt lp. Ácsról
A 2012. évi REND-hez kapcsolódva jelenik meg az egyházmegye tanulmányi füzeteinek következő, ötödik kötete.
2012. május 11-én, péntek délután ötödik alkalommal kerül megrendezésre az immár hagyományos Pálóczi Horváth Ádám Szavalóverseny Kömlődön. A versenyre szeretettel várjuk a jelentkezőket az egyházmegye minden gyülekezetéből, a hittanosok köréből.
Beküldte: Roboz Péter lp., Kocsról
Szeretettel hívjuk és várjuk az éneket és zenét kedvelő Testvéreinket a Tatai Református Egyházmegye 2012. évi énekkari találkozójára!
Helyszíne: Kocs, Református Templom, Időpontja: 2012. április 22, vasárnap 15 óra.
Virágunk még csak volna. A krókuszok voltak a legbátrabbak. A sok sárga, fehér és lila fejecske vidáman mozgott a még hűvös szélben.
Aztán a mindig megbízható aranyvessző bizonygatta, hogy most már itt a tavasz. Majd következett a nárcisz, a jácint és a tulipán, amelyek hagymáit még ősszel dugdostuk a fölbe Itt a tavasz, virágunk még csak volna.
De van-e vasárnapunk? Nem rabolta-e el tőlünk valamiféle Konzum-Isten, vagy akár csak saját közönyünk? A harang szava nem hallatszik el a plázákig. Fehér ing helyett susogó szabadidő ruha van rajtunk, a kínai piacon vettük. Talán ma is oda igyekszünk. Nem csoda, hogy nehezen tudjuk már ünneplőbe öltöztetni a szívünket.
tovább