„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1 Péter 2,9) - Ökumenikus esték Magyaralmáson

Polgár Tibor / 2016-02-02 20:41:48

Advent második gyertyafénye 2015. december 6. - VIDEÓ

Polgár Tibor / 2015-12-31 06:54:57

Ünnepi alkalmaink

Polgár Tibor / 2015-12-24 12:25:00

ADVENTI KONCERT

Polgár Tibor / 2015-12-07 06:16:14

Kézműves alkalom Magyaralmáson 2015. november 28-án (szombaton) délután 3 órától a Faluházban

Polgár Tibor / 2015-11-20 15:26:16

KÖRLEVÉL

Polgár Tibor / 2015-11-18 18:08:27

Meghívó hálaadó istentiszteletre

Polgár Tibor / 2015-11-04 18:30:44

Csak néhány gondolat

Polgár Tibor / 2015-10-23 14:40:42

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok...

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám...

Ilyen és ehhez hasonló versidézetek cikáznak bennem, de az én szívemhez mégis inkább Baksay gyönyörű vallomása áll a legközelebb. Hazaszeretet című prédikációjában az egykori dunamelléki püspök hazánk szeretetére nevel minket és arról beszél, hogy hazaszeretetünk kötelesség is, mindig tevékeny és mindig önzetlen kötelesség. Majd arra hívja fel a figyelmünket, hogy ne legyünk hálátlanok őseink iránt, hanem becsüljük meg örökségünket, szeressük hazánkat! Végül az említett igehirdetés a következőképpen fejeződik be: „Ó Magyarország, ó én hazám... Szeretlek téged, mint gyermek szereti anyját, mert te vagy az én atyáimnak országa. Szeretlek a kenyérért, mellyel táplálsz, a világosságért, melyet nyújtasz, szeretlek gyermekkori emlékeimért. Szeretlek az én benned eltöltött éltemért, az én szolgálatodban töltött édes napjaimért. Szeretlek még a fájdalmakért is, amelynek színtere voltál, a könnyekért is, melyekkel földed öntözém, szeretlek a sírokért, melyeknek megszentelő hantjai alatt atyáim nyugosznak s én is kívánok nyugodni. Szeretlek múltadért, mely szomorú bár, de dicsőséges, szeretlek jövődért, mely borús bár, de hiszek benne! Szeretlek, mert a szeretetnek ezer kapcsai kötik szívemet a te halmaidhoz és rónaságaidhoz, a te folyóidhoz és erdeidhez, a te váraidhoz és falvaidhoz, a te kunyhóidhoz és templomaidhoz...”

Néhány éve egy nyugdíjas lelkipásztor barátunk mondta el szomorú tapasztalatát: református gimnáziumban helyettesített hittanórákon, ahol megkérdezte, mit jelen a diákoknak a magyarságuk, az, hogy magyarnak születtek. Egyik fiatal meglepő választ adott: „Na és ha németek lennénk?”

Számomra az első döntő és meghatározó élmény az volt a hazaszeretettel kapcsolatban, mikor 1996-ban a kunszentmiklósi gyülekezet tagjaként Erdélyben járhattam a Magyar Református Világtalálkozón. Ott szembesültem azzal a minket fogadó testvérek vendégszeretetét megtapasztalva, beszámolóikat hallgatva, hogy mit jelent szívvel-lélekkel magyarnak lenni, küzdelmes hétköznapokban is kitartani, magyarnak megmaradni. De később teológusként évfolyam kirándulásokon is hasonló élményekben volt részem, mikor például Kárpátalján jártunk. Nyilvánvalóan magasabb volt az életszínvonal az anyaországban, hazaérve az ember ilyenkor magába száll, hogy de sokszor vagyok elégedetlen, pedig hálásnak kellene lennem mindazért, amit kaptam. Ott is azt tapasztalhattuk meg, hogy magyar testvéreink nagy szeretettel és a kevesebből is bőséges vendéglátással fogadtak minket. Vagy akkor sem maradtam egyedül, mikor egy felvidéki évfolyam kirándulásunkon vakbélgyulladással a rozsnyói kórházba kerültem és ott kellett maradnom, mikor a többiek hazautaztak. Mindezekben pedig nemcsak a határon túli magyar testvéreink segítőkészségét, vendégszeretetét tapasztalhattuk meg mindenütt. Nekem azért is voltak életre szóló élmények ezek a találkozások, mert tanulhattam, láthattam, személyesen megtapasztalhattam az ottani magyarok életén keresztül, mit jelent igazán magyarnak lenni, akkor is, ha emiatt hátratételt szenved az ember, mit jelent szeretni a hazát, összetartani, mit jelent áldozatot hozni és a nehézségeket is vállalni magyarságunkért.

Hazaszeretet

Polgár Tibor / 2015-10-16 14:49:54

Keresztyén vagyok. Nő vagyok. Feleség vagyok. Anya vagyok. Tanítónő vagyok. És magyar vagyok. Külön külön, és egyenként, néha rám nehezedik egyik-másik önazonosságom.

Októberben elsősorban magyar vagyok. Hagyom, hogy megérintsen a történelem szele, a múlt fájdalma. Beszélek az osztályomnak a történelmi eseményekről, a hősökről, a boldog kezdetről, melynek véget vetettek az ellenünk szövetkező nagyhatalmak. Hősökről, vértanúkról, fegyverletételről, osztrákokról, oroszokról... magyarokról.

Magyarnak lenni néha csak egy érzés. Mikor angol vendégek jártak nálunk, megismerhették a magyar vendégszeretetet, mikor ünnepségen vagyunk, és meghallom a Himnuszt, hangosan éneklem, ha nézem az olimpiát, csak olyan számot, ahol vannak hazai indulók. Én Bécsben is magyar gulyást rendelek, és Csézi egyik magyarságról szóló számát hallgatva nem tudok nem sírni. Most kifejezetten fáj, hogy az uniós politika bántja a hazám, és a magyar szót haraggal, hazugan, rossz indulattal ejti ki.

De magyarnak lenni nem csak egy érzés: történelem folyik az ereimben. Nagyapám hite, harca... ő még élt háborúban, orosz vagy épp német elnyomás alatt, vonult át rajtuk front, láttak meghalni rokont, szomszédot, bajtársat. Bújtak pincébe, padlásra, szénaboglyába. Mindent elvettek tőlük. És kezdték újra életüket mindig a semmiből építkezve, dolgosan, megelégedve azzal, amit Istentől áldásként kaptak. De sokat mesélt a második világháborúról, erdélyi magyarként, hogy a románok ne vigyék ki elsőnek meghalni a frontra, csupán mert magyar, megszöktek, átúsztak a Tiszán a testvéreivel! De sokat mesélt nekünk a mélyen bevésődött emlékeiből, bujkálásról, bombázásról, gonosz és jó német vagy orosz katonákról, mert mindkét oldalon volt mindkettőből bőven.

Történelmi tudásom bár megkopott, kevés olyan téma van, amiről ne tudnék a gyerekeknek az ő nyelvükön mesélni. Mégis... olyan nehéz nekik válaszolni, mikor nyitott szívvel kérdeznek. Valahogy a magyar sors sose volt egyszerű, sose volt harctalan. Történelmi olvasmányainkat olvasva gyakran kérdeznek a gyerekek: „Miért vették el tőlünk Erdélyt? Kik vették el? Ha volt második világháború, lesz harmadik is? Miért voltunk a vesztes csapatban? Miért jönnek a migránsok? Náluk háború van? És Ukrajna messze van? Mert ott is háború van...” Mit mondjak nekik? Mennyire mélyedhetek bele a múlt és jelen politikájába? Mondhatok-e többet vagy mást, mint amit a szülő mond otthon? És akkor előjön belőlem a magyar, a keresztyén, az anya, és mondom, amit a sajátomnak mondanék:

Büszke lehetsz, te kisgyermek, ha magyarnak születtél. Magyarország jövője Isten kezében van, de mindig kellenek olyan hősök, akik vállalják, hogy mernek nagyot álmodni, akiknek vannak terveik, akik maradnak, akkor is, ha nehéz, akik ha kell vérüket áldozzák, és ha egy-egy csatát el is vesztünk, mindig tudni kell felállni. A nagyapáink is ezt tették. De ne feledd, hittel tették! Jézussal a szívükben, imádkozva vetés és aratás előtt, imádkozva egy-egy csata előtt. Mikor Isten széjjel nézett e földön, mindig talált olyanokat, akikért kegyelmet adott a többinek is, mindig talált igaz szívű magyarokat. De szeretem felolvasni Dobó imádságát az Egri csillagokból! De szeretem felolvasni az aradi tizenhárom utolsó szavait! De szeretem elmondani, hogy azért maradt meg ez az ország mindeddig, mert ragaszkodott hitéhez a legátkosabb időkben is! Hogy történelmünk elmúlt 1000 évében mindig voltak odaszánt emberek, akik Istenből merítették erejüket, volt, aki vérét adta, volt, aki tudását adta, és remek feltalálóink is voltak, akik világhírűvé tették azt a szót, magyar. De legyél keresztyén magyar! Legyen oltalmazód Isten, járj a szeretet útján, légy alázatos, imádkozz, hogy Isten irgalmas legyen ehhez a néphez, imádkozz, mint Ábrahám, közbenjárva. Légy magyar, légy olyan magyar, akiért érdemes megtartani ezt az országot! Fedezd fel Istentől kapott tehetségedet, szánd oda magad, hogy bármit is csinálj majd felnőttként, jó íze legyen annak a szónak: magyar! És jöhet akár háború is, mégis bizonyos lehetsz, hogy lesz jövője ennek a nemzetnek!

Polgárné Szendrák Edit

Beszámoló a PRTA közösségének Magyaralmáson töltött gólyatáboráról

Polgár Tibor / 2015-09-25 10:53:30

Mint a PRTA hallgatói szeptember elején látogattunk el a magyaralmási gyülekezetbe, ahol az idei gólyatáborunkat tartottuk. Itt az elsőéveseink szép számmal, öten voltak jelen, emellett többen voltunk ott a felsőbb évesek közül, mint kísérők és szervezők.

A táborba szeptember 3-án indultunk, egy szép csütörtöki napon. Ez a nap az ismerkedés ideje volt. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, beszélgetések során megismertük egymást, hogy kit honnan hívott el az Úr, majd ezután táborhoz illően szalonna-sütéssel zártuk az estét.

A pénteki nap volt a tábor tényleges fénypontja: ellátogattunk Székesfehérváron a budai úti templomba, ahol igehallgatással kezdtük a napot, majd egy finom ebéd után megnéztük a Bory—várat és a Csókakői várat. A nap jó hangulatban telt, sok beszélgetés és barátkozás mellett. Ennek a napnak pedig a megkoronázása volt este egy esti áhítat, és természetesen a bográcsozás, ami nagyon finom volt. A vacsorát a gyülekezet közösségének körében fogyasztottuk el, majd ezután csodálatos énekszóval dicsőítettük Istenünket egy szívvel és egy Lélekkel.