Megújult a Pápai Református Gimnázium épületének homlokzata

, 2013-11-28 04:00:00

November második felében ért véget a nyáron elkezdett homlokzat felújítás a Pápai Református Gimnázium épületén, így a december 7-i nyílt napra már a megújult főbejáraton léphetnek be az érdeklődők.

Az úgynevezett “Pápai projekt” első lépéseként a régóta esedékes homlokzat felújítás volt a legsürgősebb feladat,  hiszen az esztétikai szempontokon túl az épületről lehulló fal darabok az ott közlekedők biztonságát is veszélyeztették, így a munka halaszthatatlanná vált. A 23 millió forintba kerülő beruházáshoz az Emberei Erőforrások Minisztériumától nyert 9 millió forint pályázati támogatást az Egyházkerület, a fennmaradó összeget önerőből biztosította.

 

A homlokzat felújítással párhuzamosan az épületben található Pápai Református Gyűjtemények mára már használhatatlanná vált nyílászáróit is kicserélték. Ehhez a munkához a GAW pályázaton nyert 4 millió forinthoz még 8 millió forint önerőt kellett hozzátenni, így összeségében 35 millió forintos beruházás valósulhatott meg a Március 15. téri épületen.

A tervek szerint a munka jövőre a Jókai utcai homlokzat felújításával folytatódik.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 06., Monday,
Ivett , Frida napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10587
Összesen 2009. június 2. óta : 40431966