Advent a Pannonia Reformata Múzeumban

, 2018-12-14 07:59:10

A keresztény hagyományokra építve szervezte meg adventi családi programját a Pannonia Reformata Múzeum. A fiatal, mégis régi gyökerű intézménynek ez az első adventje a felújított épületegyüttesben, s szerettek volna minden korosztályt megszólítani rendezvényükkel.

A kivilágított, szépen feldíszített kapualj és belső tér hívogatta a látogatókat, az ótemplom pedig tökéletes helyszíne volt a programoknak.

 A fogadótérben kézműves ajándékötletek várták a látogatókat, aki akart, az igényes, saját készítésű ajándékkal térhetett haza, például nyaklánccal, díszes dobozkákkal. A kreatív foglalkozás vasárnap is várja az érdeklődőket. Kora délután a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának hetedik osztályos diákjai adtak műsort, Jézus születésének történetét mesélték el prózában, zenében dalban. A diákokat Budai Gabriella tanárnő készítette fel.

A kisgimnazistákat az ovisok követték. Az Édenkert Pápai Református Óvodai apróságai is énekeltek, verseltek. Tunnerné Buzás Éva óvodavezető elmondta, hogy szeretetteljes, tevékeny óvónői közösség veszi körül a kicsiket, a hitéleti neveléssel és a protestáns értékekkel gazdagodó nevelői munka eredménye már most látható. A gyerekekkel nemrégiben voltak a múzeumban egy komplex foglalkozáson is, ahol nemcsak kézműves tevékenységben vehettek részt, de egy, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó beszélgetésben is. Az óvónők is örömmel hallgatták, hogy az ovisok milyen sokrétű tudással rendelkeznek erről az ünnepről.

A felnőtteknek is lehetőségük nyílt a lelki töltekezésre, Köntös László gyűjteményi igazgató, főjegyző a tőle megszokott szenvedéllyel és hittel beszélt. "A karácsony marad!" címet adta gondolatfüzérének. Mint mondta, sokan úgy vélik, hogy a kereszténység utáni korban élünk, eltűnőben van ez a vallás, ám különös módon a karácsony tartja magát, az emberek ragaszkodnak hozzá és nem zavarja őket, hogy ez Jézus születésének ünnepe. - A karácsony erőteljes szimbolika a karácsonyfával, a fényekkel, a betlehemmel, tagadhatatlanul a kereszténység ünnepe. S az embereknek biztonságot ad, hogy ez az ünnep ugyanazt hordozza, mint amit gyermekkorukban, sőt, nagyszüleik idejében is és ragaszkodnak hozzá, mert kifejeződik benne a folytonosság. A karácsonyban van egyfajta állandóság, ez az egyik lényege szerintem, a másik pedig, hogy ez egy eredettörténet, s ilyenkor visszatérhetünk a gyökerekhez, újra elmesélhetjük Jézus születésének történetét és tudatosíthatjuk magunkban, hogy kik is vagyunk és honnan jövünk - mondta Köntös László.

forrás: Pápa-ma portál (www.papa-ma.hu)


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. July 17., Wednesday,
Endre , Elek napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5739
Összesen 2009. június 2. óta : 16740673

Ige Mellett

(4) „…várjátok meg az Atya ígéretét…” (Apostolok cselekedetei 1,1–14)

HOGYAN INDULUNK EL? Milyen lélekkel indulunk neki egy napnak? Miként indulunk el rövidebb és hosszabb utakra?  Felkészülünk-e az előttünk álló kisebb ... tovább

REPOSZT

AutoMáté

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – közölte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya. Mint írták, a „hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként” tudomásuk ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL111121

Formátum:.doc
Méret: 42.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.11.21.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Rend záróistentisztelet

Formátum:.mp3,
Méret: 51.0 MB

Igét hirdet: Steinbach József püspök

Hanganyag letöltése