Messianizmusok

Sorra jelennek meg a különféle utópiák arra vonatkozóan, hogy ez a világjárvány mennyiben és hogyan fogja megváltoztatni az ember történetét? Folyik a spekuláció a jövőről, s kitapintható valamiféle alig rejtett csodavárás, amelynek az a tartalma, hogy a vírus leküzdése után semmi sem lesz olyan, mint előtte volt.

Azt hiszem, minden messianizmusnak, legyen a feltételezett messiás egy személy, egy eszme, az az alapja, hogy a mindenkori ember érzi létének elégtelenségét és vágyódik az ideális a jövő után. Innen van az, hogy a különböző messianisztikus váradalmak, utópiák olyan könnyen táptalajra lelnek az emberi lélekben. Jöjjön már valaki, egy személy, egy eszme, egy társadalmi rendszer, bármi, ami végre beteljesíti az ember csillapíthatatlan vágyát az elképzelt, de soha meg nem valósult boldog jövő iránt. S ez a világjárvány-okozta krízis nagyon is alkalmas arra, hogy újra felkorbácsolja az emberben amúgy mindig is meglévő csodavárást.

Ma virágvasárnap van, a nagyhét kezdete, s mi, keresztyének arra emlékezünk, hogy Isten egy történeti eseményben, Jézus Krisztus szenvedésében, halálában és feltámadásában tette nyilvánvalóvá, hogy a Messiás eljött.

Feltehető a kérdés, mint ahogyan fel is teszik sokan, hogy vajon a keresztyénség milyen alapon tarthatja fenn azt az állítását, hogy Jézus Krisztusban valóban a Messiás jött el, hiszen messianisztikus váradalmakkal tele van a történelem. Jobb, ha keresztyénség nem azt mondja, hogy Jézus Krisztusban jött el a Messiás, hanem csak annyit, hogy a keresztyénség úgy gondolja, hogy Jézus Krisztus a Messiás. Elvégre, multikultúra van, s meg kell engedni, hogy másoknak is igaza lehet ebben a kérdésben.

De ez a relativizmus nem megengedhető, s nem is kell bedőlnünk ennek az érvelésnek. Miért is kellene megingani hitünkben csak azért, mert vannak, akik mást gondolnak?

Legfőbb ellenfelünk nyilvánvalóan a szekuláris-világias messianizmus, jelenjen meg bármilyen formában is. Ennek a különböző formákban megjelenő gondolatnak az a lényege, hogy az ember már ebben a világban képes megvalósítani ideális önmagát. A messiás az ember, aki képes megváltani önmagát, s képes arra, hogy a világot paradicsommá változtassa át. Ez a messianisztikus-utópikus eszme abból indul ki, hogy az ember voltaképpen jó, s nem kell azt feltételezni, hogy a történelemben eddig folytonosan jelenlévő rossz leküzdhetetlen.

Csakhogy a keresztyénség hite a Messiásról pont arról szól, hogy a mindenkori ember a bűnös természete miatt képtelen önmaga megváltására. Következtetésképp hamis az az elképzelés, hogy majd az ember még ebben a világban, és ennek a világnak a jövőjén belül képes meghaladni önmagát. A keresztyénség messiáshite mindenféle evilági messianizmus kritikája. A keresztyének jól teszik, ha nem adnak hitelt semmiféle olyan eszmének, amely azt hirdeti, hogy az ember evilági jövőjének egy pontján minden megváltozik. Nem változik meg semmi sem, mert az ember nem változik. Ami nem azt jelenti, hogy az életkörülményeink sem változhatnak, akár sokak javára is. Így nagyon reméljük, hogy a koronavírust legyőzzük, s tegyünk is meg mindent mi magunk is, hogy megőrizzük egymást és önmagunkat.  Ám ettől még a bűn és halál kérdése nem fog megoldódni.

Mert hiszen minden váradalom mögött ez a kérdés feszül: mi menthet meg bennünket a bűn és a halál hatalmától? S a válaszunk az, hogy semmi sem. A világ el tud veszni.

De a végső válasz mégsem ez, hanem egy világias-utópisztikus jövőképpel szemben egy másik horizont, amely meghaladja az ember világba zártságát, s az embert Jézus Krisztus feltámadása által Isten „jövőjébe”, azaz örökkévalóságába emeli.

Semmi okunk tehát, még racionálisan sem, lemondani arról a hitvallásról, hogy Jézus Krisztus a világ megváltója, hiszen ennek igazsága a végső jövőben, ennek a világnak az átmenetiségén túllépve válik nyilvánvalóvá. Inkább azon kell elgondolkodni, hogy vajon miért van az, hogy eddig minden világmegváltó emberi kísérlet megbukott.

Megjelent a Reformátusok Lapja április 4-i számában.