Csak Jézust egyedül

A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi Közgyűlésén 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Márkus Mihály korábbi püspököt. Az ünnepeltet Steinbach József püspök méltatta.

„…csak Jézust egyedül.” (Márk 9,8)

Dr. Márkus Mihályt, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökét (1991–2008), egyetemi tanárt, aranygyűrűs teológiai doktort, tatai lelkipásztort köszöntjük 80. születésnapján.
A dunántúli reformátusság nagy családja mindig vallotta és gyakorolta az előttünk jártak tiszteletét, megbecsülésük bibliai parancsának fontosságát. Én magam is, mint közvetlen utódja a püspöki szolgálatban, hálás szívvel tekintek hivatali elődömre. Mai napig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, véleményét kikérem, elfogadom bölcs figyelmeztetéseit, áldássá igyekszem tenni hatalmas egyházvezetői tapasztalatait. Hadd idézzem fel dr. Kovách Attila püspök úr emlékét is, aki Márkus püspök úr elődje volt, és a balatonalmádi, balatonfűzfői gyülekezeti szolgálatra kirendelt. Neki is sokat köszönhetek. Eleven emlék számomra, amikor 2009-ben dr. Tóth Kálmán teológiai professzor sírjánál hárman álltunk; két püspök elődöm, és én, mint hivatalban lévő püspök.

Dr. Márkus Mihály a rendszerváltozás első püspöként szolgált, amikor tele voltunk reménységgel, hiszen Isten szabadítását tapasztalva kapuk nyíltak meg előttünk. Ezért Márkus Mihály püspök úrnak igen nagy feladatokat adott az Úr püspöki szolgálatának tizennyolc éve alatt, amit Ő maga előre meg is tervezett, az Úr kegyelmében bízva: Az első ciklusban induljon újra a Pápai Református Gimnázium, a második ciklusban kezdje meg szolgálatát ismét a Pápai Református Teológiai Akadémia, a harmadik ciklusban költözzön vissza eredeti székhelyére – Veszprémből Pápára – a Püspöki Hivatal. Mindhárom terv megvalósulhatott. Emellett felsorolni sem lehet azokat az egyháztörténetileg is kiemelkedő szolgálatokat, amelyeket általa végzett el az Úr: már az első ciklusban el kellett indítani és le kellett vezényelni az ingatlanvisszaigénylés hosszú folyamatát, közben útjára bocsátotta a Dunántúli Református Lapot, megszervezte a REND fesztivált, a dunántúli reformátusok mára híres és elismert fesztiválját, látogatta a gyülekezeteket, vizitált, tanszékvezetőként tanított a Pápai Református Teológián, tudományos munkát végzett, folyamatosan publikált, közegyházi feladatokat látott el, többek között a MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) elnöki tisztét, amelyben szintén utódja lehetek. Nem is tudom sorolni tovább a feladatok sokaságát, amelyeket olyan történeti időkben látott el, amikor az Istentől készített lehetőségeket gazdagon életre kelthette. Püspöki jelentései végén mindig olvashattuk részletes szolgálati naplóját.

Dr. Márkus Mihály püspök úr ezekhez a szolgálatokhoz valóban a legalkalmasabb volt: élő hite, a feltámadott Jézus Krisztus ügye iránti elkötelezettsége, Magyar Református Anyaszentegyházunk iránti szeretete, személyisége, erő feletti ereje, teherbírása, munkabírása, türelme, diplomáciai képessége, az ügy érdekében taktikus bölcsessége ma is utolérhetetlen. Felesége a szolgálatban mindenkor hű társa volt. Magam is tudom, a püspöki szolgálatban a legfőbb szolgatárs a Feleség. Isten után a legfontosabb! Két évig hivatali helyettese is voltam püspök úrnak, ezért egészen közelről is tapasztaltam munkabírását. Érzéseit soha nem mutatta ki, vívódásai, küzdelmei soha nem látszottak az arcán. Komolyan vette azt az Igét, hogy Istenben bízzunk mindenekelőtt, és ne emberekben; az embereket szeretni kell és Krisztushoz vezetni, bízni pedig az Úrban kell és lehet. Ezért emberektől nem várt semmit. Magam is egyre inkább így vagyok ezzel, még akkor is, ha személyiségünkben több tekintetben mások vagyunk. Meghatározó számomra humora is, életvidámsága, krisztusi öröme, amivel néha a legnehezebb helyzetekben tudta oldani az adott helyzetben a feszültséget.
Mikor megválasztottak az utódjának, hátba veregetett és azzal vigasztalt, semmi gond, úgy fogjam fel, mint „tizennyolc év szigorítottat”. Ezt a mondatát is értem már.

Igen, aki püspök lesz – fontos tudni, hogy a püspököt gyülekezeti küldöttek jelölik és gyülekezetek presbitériumai választják –, annak a szolgálata elején fogalma sincs, milyen hatalmas feladatot kapott, sok örömmel és sok kínnal, emberileg teljes magánnyal, és lavinaként ráömlő ügyekkel, gondokkal, megkeresésekkel, kihívásokkal, programokkal, néha elhordozhatatlan felelőséggel, dicsérgetéssel és gyalázkodással. De kapjuk az erőt, és örömmel szolgáljuk Jézus Krisztus ügyét, építve Isten országát ebben a világban. A legfontosabb, hogy az örömben és a reménységben mindvégig maradjunk meg! Én is hamarosan átadom a szolgálatot majdani utódomnak, hiszen tizenötödik évemben vagyok püspökként. Más történelmi helyzetben, más lehetőség és kihívások között próbáltam Márkus püspök úr nyomdokaiba lépni. Nehéz, de szép idők ezek is, noha sok az aggasztó jel, de mi az Úrban bízunk, aki megtart, megvált, szolgálatunkat megáldja. Mindeddig megsegített minket az Úr (1Sámuel 7,12) – hányszor, de hányszor megtapasztaltam ezt a gyönyörű igei igazságot –, ezután is meg fog segíteni!

Soha nem felejtem el, amikor Márkus püspök úr bevezetett a szolgálatba, majd átadta azt. Megölelt és autójával elhajtott a Veszprémi Székház udvarából. Mi pedig költöztünk Pápára, az új székházba, amit Ő felépített, de azt már nem lakta be. A püspökszenteléskor a számomra meghatározó Igével bíztatott: „Nézzek fel Jézusra, és ne tekintsek másra, csak a feltámadott Úrra, aki előttem jár, vezet, erőt és örömöt ad a szolgálatban”. Igen, így van: Csak Jézust követni, élni, hirdetni egyedül, csak Őbenne bízni, és csak az Ő irgalmas, üdvözítő szeretetével bíztatni másokat!

Nyolcvanadik születésnapján köszöntjük Márkus Mihály püspök urat egy kötettel is. A „Teljes bátorsággal” címmel megjelent kiadványban azon írásait gyűjtöttük össze, amelyek a Dunántúli Református Lapban, püspöksége után jelentek meg.

Püspök úr! Köszönjük mindazt, amit az Úr általad nemcsak a 18 év alatt, hanem amit ebben a nyolcvan esztendőben szeretett Református Anyaszentegyházunkban elvégzett.
Az Úr áldja, dr. Márkus Mihály püspök urat a 80. születésnapján; az Úr áldja Szeretteit, Egyházkerületét mindenkor!