Beszámoló a székesfehérvári gyülekezet többgenerációs táboráról

Találkozni jöttem veled, Istenem... Hálatelt szívvel gondolok arra a néhány napra, amit Sátoraljaújhelyen töltöttünk. Már harmadik éve várjuk, hogy jöjjön el július utolsó hete. Többször is elmondjuk készülődés közben: Istenem, segíts bennünket e hosszú úton, légy mellettünk, hogy minden baj nélkül megérkezzünk. És imádságunk meghallgatásra talált most is. 25-én öt óra körül feltűntek a már jól ismert szőlőskertek, a szelíd dombok, az árvíz sújtotta szántóföldekkel együtt. Tudtuk, már közel van a cél.

Amikor megláttuk a „Várhegy Üdülő" - jelzést, már otthon éreztük magunkat. Minden ismerős volt: a kanyargós út, a szőlők, a nyaralók, a présházak és végül maga az üdülő.

Kiszálltunk a kocsiból és rögtön ismerősök gyűrűje vett körül bennünket. Olyan jó volt! Örültünk egymásnak és csak azt ismételgettük: ismét együtt vagyunk, megadta az Úr azt a kegyelmet, hogy részesei lehetünk ez áldott óráknak, napoknak.

Az elhelyezkedés után finom vacsora várt mindenkit, majd az ünnepélyes tábornyitás következett.

A napirend ismerős volt, a csoportokra bontás szintén. Mi az „Arany alkony" csoporthoz tartoztunk. Én sportnyelven szólva csak úgy említettem: az „aranycsapat".

Az első napon a Biblia - tanulmányozást követő beszélgetés egy kicsit akadozva indult, de ahogy telt az idő egyre bátrabban szóltunk, egyre őszintébb bizonyságtételek hangzottak el. Én úgy éreztem, minden nap közelebb jutottunk központi témánk megértéséhez: „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség."

Délutánonként gazdag program várta a kicsiket, nagyokat, még az eső sem riasztott el bennünket.

A meghitt beszélgetések, az énektanulás, a kézművesség, a túrák, a játékok, szinte fel sem tudom sorolni mi minden tette színessé, teljessé az ottlétünket.

Amikor kisütött a nap, nem csak a mi szemünk ragyogott, úgy éreztük, hogy a hatalmas fenyők, bokrok, muskátlik az ablakokban is velünk zengik:

„Összeteszem két kezem, úgy áldlak jó Istenem, Te táplálod testemet, fenntartod életemet."

Hamar teltek a napok. A péntek délelőtt számomra különösen fontos volt. Úgy éreztem, Krisztus hívása eljutott hozzám. E drága szóra szívem válaszolt. Nincs bennem tovább ingadozás. Irányt mutatott, hogy merre menjek.

Ez az ének fejezi ki érzéseimet talán a legjobban.

Köszönöm Istenem!

(Éva)

GONDOLATOK A SÁTORALJAÚJHELYI TÁBORRÓL

Van-e egy táborozásnak utóélete? Ez a gondolat foglalkoztat többször, ha eszembe jutnak az ott töltött napok. Az a sok áldás, amit Isten Szentlelke végzett az életemben a sötétségeim leleplezésével. Vajon másban hogy tudott a Lélek munkálkodni?

Először voltam itt a gyülekezeti közösségi táborban. Kicsit féltem is, mert nekem elvárásaim voltak a táborral kapcsolatban! Valójában, amikor megtudtam melyik csoportba kerülök, örültem, tetszett a neve: ARANY ALKONY. Csodálatos, amikor az ember lát egy ilyen naplementét, mert én azzal társítottam. Aztán elgondolkodtam ennek a szónak a másik jelentésén, ami a koromra utalhat. Azon gondolkoztam, hogy mit jelenthet ez a számomra 65-ön túl.

Eszembe jutott az ige: "Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan szeplőtelen bárányén, a Krisztusén." (1P18-19)

Aztán eszembe juttatta még Isten az ő drága igéit, amit ezen a héten a Világ Világosságáról tanított nekem, nekünk. Mert hiszem, hogy mindenki, aki ott volt, nem hiába hallgatta és kapta az igéket minden nap. Drága láncszemek, melyek mutatnak az örök haza felé. Ahol már nem lesz napfelkelte, sem arany alkony, hanem Isten dicsőségének fényében élhetünk.

A gondolataim a csoporttársaimnál is elidőztek csendességeim során fohászaim közben. Tetszett a nyitottság, a beszélgetés menete, ahogy vezették az asszonytestvérek. Érezhető volt, hogy fontosak nekik a többiek érzései. Hol tart? Mit gondol az életéről? Bizony nem mindegy, hol töltjük az ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT.

De ne csak a lelki dolgokról beszéljek. Jó volt a sok fiatallal együtt utazni! Egész jól viselték a hosszú utat. Sajnos az esőt is magunkkal vittük itthonról, de Isten így is sok örömöt adott nekünk. A hajókirándulás, a strand, a bobozás és a Kálvária-járás, na meg az éjszakai túrák mind nagyon emlékezetesek voltak. És az a csend! A kicsi nyuszi, ami reggel a tábor gyepén fogadott, ahogy a kápolnába mentem, igen kedves volt, na meg a mókusok és a róka. Számomra nagy élmény volt, hogy ilyen szelídek és nem riadtak meg, hanem szépen elsétáltak. A sok fiatal és idősebb korosztály együttléte alkalmat adott az ismerkedésekre. Jó volt határon túli testvérekkel is találkozni, megismerkedni az ő gyülekezeti életükkel is.

Vannak, akiknek nincs lelki közösségük, ez kicsit elszomorított, de buzdítottam őket, hogy imádkozzanak azért, hogy Isten adjon közösséget nekik.

Egy hét nem nagy idő az örökkévalósághoz képest. Vágyam szerint Isten Szentlelke nyugtalanítsa mindazokat, akik még nincsenek Isten világosságában!

„Az élet java rövid. Az idő szélsebesen repül. Uram segíts, hogy ne pazaroljam el ezt a napot, hiszen lehet az utolsó is!"

Szeretném minden gyülekezeti tagnak azt kívánni, merjen a világosságban járni, mert Isten csak akkor tudja őket megáldani!

Örülök, hogy ott lehettem ezen a csodálatos helyen, amelyet a mi Urunk teremtett. Jövőre hívogatok mindenkit!

- P.Á.-

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/lista/programajanlo/