Láttuk a „láthatatlant” - A Várpalotai Gyülekezet budapesti kirándulása

A várpalotai gyülekezet közös kirándulást tett egy napsütéses októberi napon. Bennünk is indokoltan vetődött fel a kérdés: miképpen látható a láthatatlan? A népligeti kiállítás ismertetőjének egyik mondata így kezdődött: „Képzeld el, hogy kialszik minden fény..." Szemeivel jól látó ember számára bizony még elgondolkozni is nehéz ezen a felvetésen. Pedig sok-sok embertársunk él így.

A résztvevők először egy külön teremben kaptak ismertetőt egy nem látó fiatalembertől életükről. Láttuk az általuk használt segítő eszközöket, mindennapi életüket könnyítő tárgyakat. A konyhai segítő eszközöktől a „beszélő számítógépig", a vak írást biztosító berendezésig. Rendkívül szimpatikusan próbált bevezetni bennünket abba a fény nélküli világba, amelyben ők mindennapjaikat élik. Pár perccel később aztán egy jó órára mi is ilyen helyzetbe csöppentünk.

Fényzsilipen keresztül került kis csoportunk (8-9 fős beosztásokkal) a számunkra „vaksötétnek" nevezett világba. Egy helyben maradva is csetlettünk-botlottunk egymást és a jelölt falat tapogatva. Határozott és megnyugtató módon köszöntött ismeretlen vezetőnk, Margit, aki születése óta ebben a különleges világban él. Elmondta, hogy két gyermekét, akik látók, teljesen természetes módon neveli. Bemutatkozáskor mi is elmondtuk keresztneveinket, és a továbbiakban soha nem tévesztett bennünket össze, mintha régi ismerősei lennénk. Vezetésével elkezdődött a séta egy általunk már ismert, de eddig látott világba. Lassan lépegetve jártunk egy erdős ligetben, majd csobogó patak hídját átbotorkálva jutottunk egy parasztgazdaságba. Tapogattuk a tehenet, gépet, udvari használati eszközöket. A házba lépve sorra megfogtuk a konyha berendezéseit, melyből semmi sem hiányzott. Margit úgy járt-kelt közöttünk, segített, biztatott, magyarázott, mintha mindannyian egy fénnyel teli világban lépegetnénk. Forgatagos utcai környezetbe csöppentünk, melyet hanghatások tettek még elképzelhetőbbé. Épületek, autó, utcai oszlopok tapintása következett. Hangjelzésre átkeltünk egy forgalmas kereszteződésen is. Vezetőnk bemutatott egy szoborparkot, mely tévedéseinkkel, botlásainkkal fűszerezve nagy derültséget és vidámságot hozott. Ez a jó hangulat természetesen végig kísérőnk volt. E sajátos kirándulás végén pihenésképpen egy kávéházba kerültünk, ahol egy jó humorú, barátságos fiatalember fogadott. Ő és vezetőnk segítségével gondmentesen leültünk és máris felvette rendeléseinket. A fogyasztás kifizetésére kívül, a pénztárnál került sor.  Kortyolgatva kávénkat, üdítőnket, - jóféle szívmelegítőt is néhányan -, rendkívül kellemes, vidám beszélgetés alakult ki. Ennek témája természetesen vak embertársaink élete és mindennapjai körül forgott. Megértettük, hogy nem sajnálkozásra, szánalomra van szükségük, hanem segítésre és megértésre. Szóba került itt a számukra létfontosságú eszközök ára, beszerzésük lehetőségei, vagy inkább nehézségei. (Például egy jól kiképzett vezető kutya ára milliós nagyságrendű) Nem panaszkodás volt ez a valóban jó hangulatú beszélgetés, de számunkra nagyon elgondolkodtató.

***

Elbúcsúzva kedves vendéglátóinktól, kilépve a kiállítás sötétjéből a látható fény világába jutottunk ismét. A szikrázó napfénytől még kissé hunyorogva bevillan az emberbe a gondolat és a köszönet: „Uram, milyen csodálatos ez a teremtett világ, melyet mi láthatunk is!" Az épület előtt főleg a gyermekek, de mindnyájunk örömére is egy fiatalember bemutatta önmagát és látó társát, kutyáját. Beszélt helyzetükről, a kutyával töltött életéről és megint csak a látó világ értetlenségéről. Ennek csak egy szelete az ebek kizárása sok épületből, mely értelemszerűen gazdájával is ezt teszi.

Még volt időnk ellátogatni a Ráday Kollégiumba. Itt megtekintettük az Egyháztörténeti Kiállítást, melynek számomra legszebb darabja a Vizsolyi Biblia egy eredeti példánya.

Köszönet Tímár Gabriella nagytiszteletű asszonynak a szakszerű és élvezetes vezetésért.

Majd ezután átmentünk a Ráday család által részben ajándékozott, majd tovább fejlesztett könyvgyűjteményébe. A csodálatos régi művek néhány gyönyörű festmény társaságában sorakoznak az eredeti polcokon, tárolókon. Kiváló ismertetést hallottunk a könyvtár kialakulásáról, múltjáról és jelenéről. A Kálvin-téren már kissé törődötten, de sok élménnyel gazdagodva szálltunk fel a magára kissé sokat várató autóbuszunkra.

A hazafelé tartó buszon gondolataim visszatértek a „Láthatatlan Kiállításra". Megismert vak embertársaink akaratereje, kitartása, optimizmusa, türelme példa lehetne sokunk, de talán a legtöbb látó ember számára is. Ép szemekkel is lehet sötétben járni, tapogatózni, nem találni a fényt. Milyen jó, Uram, hogy mutatod Magad, világítasz, csak Feléd kell haladnunk!

Dr. Petneházy Szabolcs

gondnok

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/