„Jól van, jól, hű szolgám!" - Nagytiszteletű Szabó Sándor esperes-lelkipásztor temetése Székesfehérváron

Engedje meg a kedves Olvasó, a megemlékező testvér, hogy az újságíró-honlapszerkesztő lelkipásztor személyes élménnyel kezdje tudósítását a Mezőföldi Református Egyházmegye egykori esperesének, Szabó Sándor temetéséről. Talán 1997 nyarát írhattuk, amikor csákberényi lelkészként július 12-én Nagyigmándra látogattunk, hogy 1849-es mártírlelkészeinkre, Szikszai Jánosra és Manszbarth Antalra emlékezzünk. Az autóbuszon velünk tartott legelső principálisom, Sándor bácsi is.

Úgyis, mint egykori csákberényi helyettes lelkipásztor és úgyis mint az a sportos ember, aki élvezi az úszást, a termálfürdőzést, ugyanis a hálaadó alkalom után a komáromi fürdő felé vettük aznap az irányt. A két-háromórás medencebeli beszélgetésünk során egy nagyon gazdag életpályát és szolgálatot ismerhettem meg a lehető legalaposabb részletességgel: az állampolgársági gondoktól kezdve, a szocializmusban való szolgálatig, amikor ha nehézségek árán is, de épülhettek a gyülekezetek. A beszélgetés középpontjában akkor is a féltő szeretetet, a szolgálat hűségét és a Krisztus-központúságot éreztem.

Ezt a hűséget hangsúlyozta temetési igehirdetésében Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki a jánosi első levél ötödik fejezetének 11. és 12. versei alapján hirdette a vigasztalás evangéliumát a gyászoló család és a gyülekezet számára (11 És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. 12 Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.) Az igehirdető hangsúlyozta, hogy más hírnöknek lenni és mást jelent a tanúság, míg az előbbi ugyanis szó szerint átadja ugyan az üzenetet, nem érdekelt abban; addig a tanú személyesen is megtapasztalta az üzenetet. Mostmár csak azt kell megkérdeznünk és kérdez is bennünket az ige, hogy mi is ez az üzenet? Szabó Sándor esperes-lelkipásztor egész életében hordozta ezt a tanúságot, és szinte élete utolsó pillanatáig a gyülekezeti szolgálatban élet. Az igehirdetés után nekrológot a Mezőföldi református Egyházmegye jelenlegi esperese Imre Bálint mondott. Nagytiszteletű Szabó Sándor esperes-lelkipásztor nekrológját Pétervári Imre egyházmegyei gondnok tollából a Mezőföldi Egyházmegye honlapján korábban is olvashatták testvéreink, most ezt a megemlékezést ismételjük meg:

***

***

Szabó Sándor az Őrvidék központjában, Felsőőrön született, 1919. október 16-án, szegény sorsú családban. Szülei a kor nehézségei ellenére lelkiekben is megadtak mindent gyermeküknek. Az első világháború megzilálta a családot, a háborút követő események sem tettek jót a magyar érzelmű családnak.

Elemi iskolája után a Pápai Református Gimnáziumba került, ahol végig jeles-kitűnő eredménnyel végezte osztályait.

Szellemi tehetsége Istentől rendelt. Így tudta fenntartani magát, mert csak az ösztöndíjra és az esetlegesen csurranó-cseppenő korrepetálási óradíjakra számíthatott. A háború után szinte teljesen lenullázódott család nem tudta segíteni fiát a gimnáziumi tanulmányaiban. A gyermek viszont töretlen hittel, teljes erővel igyekezett kitűzött célja felé: lelkész akart lenni.

A gimnáziumot jeles eredményű érettségivel zárta, de ekkor be kellett volna vonulnia katonának. Viszont osztrák katona egyáltalán nem akart lenni, ezért érettségi után nem ment haza, maradt Pápán, ezzel magára véve a katonaszökevény bélyeget.

1937-ben a Pápai Református Theológia Akadémia hallgatója lett, itt is, mint a gimnáziumban, teljesen önfenntartónak kellett lennie. Tehetsége kiemelte osztálytársai közül, a kiírt pályázatokban szinte minden esetben „Szabó Sándor theológia hallgató" vitte el a pálmát. Így nem is lehetett kétséges, hogy 1941-ben az I. lelkészképesítő vizsgáját jeles eredménnyel, majd 1943-ban a II. lelkészképesítőt kitüntetéssel tette le.

Kibocsátása idején már a háború szele járta be Magyarországot, ez a szolgálati helyeire is rányomta bélyegét.

Kaposvári segédlelkészsége után egyházmegyei missziós segédlelkész Csurgón, majd a front alatt tábori kórházi lelkész az 524. Hadikórházban. A front elvonultával Pápán lett segédlelkész, majd itt püspöki titkárhelyettes. Innen választja meg a fülei gyülekezet 1946. július 7-én lelkészének.

A viharok - anyagi és fizikai - elülnek, parókus lelkészként megnyugszik a „nyughatatlan" fiatalember, családot alapít. Felesége, Szalay Matild, hű társa és segítője nemcsak a civil életben, de hivatásának gyakorlásában is. Igazi, a szó legszebb értelmében értelmezhető papné társat kapott, aki négy gyermekük édesanyja, felnevelője, lelki támasza és kireptetője tudott lenni.

1947-1952 között lelkészértekezleti jegyző, majd 1953-ban esperes lett. Első turnusban 1956-ig viselte az esperesi tisztet, majd egyházmegyei tanácsbíró és diakóniai előadó lett. 1965-ben ismét megválasztották esperesnek, mely tisztet nyugdíjazásáig, 1990-ig viselte.

Az egyházkerületben is missziói előadó, tanácsbíró és diakóniai, nyugdíjügyi előadó volt.

Esperessége idején, „kis világi nyomásra", elvállalta, hogy Székesfehérvárra válasszák lelkésznek. (Jó volt a világi hatalomnak, hogy központi helyen lehessen ellenőrizni az egyházi vezetőket.) A székesfehérvári gyülekezet ismerte Szabó Sándort annyira, hogy nem kellett nagy nyomást gyakorolni rá, az éppen nyugállományba vonuló Bódás János helyébe megválasztotta Szabó Sándor esperes-lelkészt székesfehérvári lelkésznek.

Nyugdíjas éveit családja körében, Székesfehérváron élte, a gyülekezet szeretetével övezve, hiszen Sándor bácsi csak nyugdíjba vonult, nyugalomba nem. Segített, amiben csak tudott. (Pétervári Imre)

***

***

***

Sándor bácsi hamvait a Budai úti református templom folyamatos harangzúgása mellett kísérte a gyászoló gyülekezet és palástos lelkipásztorok az altemplomba, ahol hamvai felett Somogyi László székesfehérvári elnök-lelkipásztor emlékezett a mindig mosolygó, a segéd- és a beosztott lelkészeket is egyformán testvérnek elfogadó esperes-lelkipásztorról. Személyes bizonyságtételében az első Korinthusi levél első fejezetének 23. versével vallotta, hogy most eltávozott szolgatársunk élete utolsó pillanataiban már az egyetlen szükséges dologra koncentrált, mégpedig arra, hogy mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság.

***

***

***

Szabó Sándor hamvait a 422. dicséret énekverseire helyezte a gyülekezet és a család, szerető felesége mellé síri nyugalomra.

Kép és szöveg: Rásky Miklós, a Veszprémi Református Egyházmegye honlap-adminisztrátora

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/

Szabó Sándor ny. esperes-lelkipásztor temetése

Szabó Sándor ny. esperes-lelkipásztor temetése Székesfehérváron 2010. november 26-án

28 fotó található ebben a galériában