Tortaszelet papné módra

Vigyázat, nem ételrecept, inkább életrecept! – kiálthatunk fel figyelmeztetésként, hiszen a dunántúli lelkésznék egy csoportjának találkozóján elsősorban azokról a különleges feladatokról és kihívásokról volt szó, amelyekkel a lelkész felesége óhatatlanul összetalálkozik. Ezúttal a Mezőföldi és az Őrségi egyházmegye papnéi gyűltek össze 2010. november 20-án Balatonfüreden, a Siloám Otthonban. Az elképzelések szerint tavasszal a két-két másik egyházmegyéből várják a résztvevőket.

A lelkésznék találkozójának a Dunántúlon hagyománya volt, korábban két-három évenként gyűltek egybe az érintettek. Az idei kezdeményezés kisebb csoportokra, és gyakoribb összejövetelekre tette a hangsúlyt. Különös súlyt adott a találkozónak, hogy jelenlétével és igei szolgálatával a Dunántúli Egyházkerület püspöke, Dr. Steinbach József és a Dunántúli Egyházkerület jegyzője, Köntös László is megtisztelte

A találkozó püspök úr igei szolgálatával kezdődött, aki a 18. zsoltárról szólva Isten iránti kapcsolatunk fontosságáról és szüntelen megújításáról beszélt.

A találkozó fő témája ezután a lelkészné mint lelkigondozó problémaköre volt, a gondolatébresztő előadást Dr. Kocsev Miklós, a Pápai Református Teológiai Akadémia professzora tartotta. Ha identitásunk egy nagy torta, ebből papnéi identitásunk egy szelete a lelkigondozói lehet. Dr. Kocsev Miklós ehhez kapcsolódva először a lelkészné ismérveit járta körbe. A „kinek kell lennem”, a „ki mondja meg, milyennek kell lennem”, és a „milyen szerepet kell felvállalnom” a későbbi kötetlen beszélgetésnek is kulcskérdései voltak. A lelkigondozás meghatározása ugyanakkor számos nehézségbe ütközik, a hit- és élet-segítség előmozdításától egészen a feminista-definícióig számos megközelítése létezik. A lelkigondozó a másik meghallgatásával gyógyít, válaszaival, tanácsaival pedig segít irányokat adni a másik ember életvezetésében. A papné, aki nem képezte magát e téren, akarva-akaratlanul belecsöppen olyan helyzetekbe, ahol amatőr lelkigondozóként kell fellépnie. Fontos, hogy felismerje eközben saját határait, ugyanakkor látnia kell azt is, hogy mások éppen azért fordulnak hozzá, mert a lelkész feleségében annak hitét keresik.

Az előadás utáni kötetlenebb beszélgetésben a hallottak megvitatásán túl negatív és pozitív élmények is szóba kerültek. Mint ahogy az az eszmecseréből kiderült, minden résztvevő valamennyire érintve érezte magát a kérdésben, voltak komoly etikai problémákat is felvető eseteik. Ugyanakkor számos olyan segítő hozzászólás elhangzott, amely válaszokat is adott az esetleges dilemmákra és nehézségekre.

A találkozót P. Tóthné Szakács Zita, a Dunántúli Református Nőszövetség elnöke zárta, aki beszámolt a nőszövetség munkájáról.

Tudósítónktól