Otthonról hazafelé – Gondolatok a kaposvári Halleluja ifjúsági csoport horvátországi kirándulásáról

Ha az ember gyereke egy átlagos társaságban a határon túli magyarságról beszél, a társaságban ülők közül tíz emberből kilencnek Erdély „ugrik be” először. Ennek nyilván megvan a maga oka, amit most nem is firtatnék.

A kaposvári Halleluja ifjúsági csoport azonban abban a szerencsés helyzetben van, hogy a balatonfenyvesi Kárpát-medencei Ifjúsági találkozó résztvevőiként a fiatalok megismerkedhettek a többi határon túli régió életével, idén első ízben a Horvátország területén élő testvéreinkkel is. A tavalyi, nagyon jól sikerült Felvidéki kirándulás után így esett a döntés most Dél-Baranyára.

Vendéglátóink és egyben idegenvezetőink is Szenn Péter lelkipásztor és felesége, Szenn Vanda voltak, akik Haraszti községben élnek és végzik szolgálatukat. Az ő segítségükkel bepillantást nyerhettünk az ottani gyülekezetek, közösségek életébe. Megrázó élmény volt látni a háború pusztításának nyomait, a még mindig meglévő aknamezőket, de legalább ennyire felemelő érzés volt megtapasztalni azt, hogy a múlt őrületének ellenére az itt élők Isten erejével tudtak új életet kezdeni, és emberfeletti erővel és munkával megmaradhattak annak, amik voltak is: magyarnak és reformátusnak.

Természetesen láttuk az ottani közösségek árnyas oldalát is, hiszen – mint annyi más helyen szerte a Kárpát-medencében – az amúgy is maroknyi magyar közösséget is belső ellentétek feszítik szét. Nyilván kezelhetjük ezt úgy, mint az ottaniak belső ügyét, de azért egy egészséges öntudattal rendelkező református ember nehezen tud szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy Hercegszőlős, ahol annak idején az egyik első egyházigazgatással foglalkozó zsinat elfogatta az ún. hercegszőlősi kánonokat, ma nem a hivatalos református egyházhoz tartozik gyülekezetileg. Ugyanakkor kimondhatatlanul nagy élmény volt látni az eszéki magyar oktatási központot, és részt venni egy hittanórán, amely mind hangulatában, mind tartalmában egyfajta feloldása volt annak a sok nehézségnek, amellyel szembesültünk.

Egy dolog bizonyos: felejthetetlen marad az a három nap, amelyet Dél-Baranyában töltöttünk, és vendéglátóinknak, de mindenekelőtt Istennek köszönjük, hogy úgy indulhattunk el „otthonról hazafelé”, hogy magunkkal hozhattuk egy, a pusztulásból az élet felé haladó, építkező közösség szeretetét.

ifj. Bellai Zoltán