Ahogy én láttam - felnőtt konfirmáció volt a nagykanizsai református templomban

December 12-én döntöttünk. Felnőttként, szabad akaratunkból döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk Krisztus csapatához, a református keresztyén egyházhoz. Tíz ember állt vasárnap a templomban az Úr asztala előtt, hogy vallást tegyünk hitünkről a konfirmációi fogadalom keretében.

Az esemény nem volt minden előzmény nélküli; többen végigjártuk az első Alfa-kurzust, és van, aki a most folyó másodikhoz csatlakozott. Úgy gondolom, ez nagy lökést adott elhatározásunkban. Az ősszel Hella Ferenc lelkészünk konfirmáció-előkészítő alkalmakat indított, ahol Cseri Kálmán „Református hitünk” című könyve szerint haladtunk az Istenről, az Atyáról, Jézus Krisztusról, a Szentlélekről és a református egyházról való ismeretben. Felnőttként eljutni a konfirmációi fogadalomtételig nem jelent mást, mint valamiféle vágyat Megváltó Urunk megismerésére, hogy aztán önként, örömmel tegyük le a voksot az Ő nagyszerű munkája mellett.

Advent harmadik vasárnapján ismét megtelt a nagykanizsai református templom. Mi, a konfirmandusok már fél tíz után összegyűltünk a gyülekezeti teremben, és kellőképpen izgultunk. Bár korábban már megbeszéltük, ki hol fog állni, mi után mi következik, mégis kellemes drukk volt bennünk. Az istentisztelet kezdetén az első sorokban foglaltunk helyet, amíg a gyermek-keresztelő lezajlott, amikor két általános iskolás leányt keresztelt a lelkész. Az istentisztelet következő része az igehirdetés volt. Advent harmadik vasárnapján az Ézsaiás próféta könyve 59, 20-21 verse alapján hangzott az igehirdetés. Ezek a hetek telhetnek Jézusra való várakozással, amikor eltávozunk a kinti munkáktól, jobban ráérünk gondolkodni, magunkba nézni, megállni egy kicsit, vagy éppen kilépni a mindennapok taposómalmából. Micsoda ígéret rejlik ezekben a versekben! „És eljő Sionnak a Megváltó, és azoknak, a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.” Nem vagyunk egyedül. Urunk mindenhol velünk van, nem csak a templomban. Velünk van otthonunkban, a munkahelyünkön, az emberekkel való kapcsolatunkban, de csak akkor, ha hívjuk. Ha megtérünk a hamisságainkból, akkor jön velünk földi utunkon, akkor érezhetjük támogató jobbját az életünkön. Ez az időszak alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk magunkat, és kivessük a hamisságot, a bűnöket az életünkből, hogy tiszta kezet emelhessük Őelőtte.

Az igehirdetést követően három felnőtt részesült a keresztség sákramentumát, majd a 434. dicséret után, a nevünket hallva további hét fő állt az Úr asztala. Lelkészünk röviden köszöntött minket. „- Ha beálltatok a táncba, táncoljátok végig.” – hangzott kérése hozzánk, jelezve ezzel, hogy komoly döntést hoztunk egy komoly cél érdekében, nevezetesen, hogy számít munkánkra a gyülekezet életében, hiszen ha munkálkodunk gyülekezetünkben, ezzel Jézus Krisztus parancsát teljesítjük. Ezután megvallottuk hitünket és bizonyságot tettünk az Apostoli Hitvallás elmondásával, majd a Heidelbergi Káté első kérdésére való felelettel. A fogadalomtételt jobb kezünket szívünkre helyezve mondtuk el. Az ősegyház szokása szerint a lelkipásztor kézrátétellel áldott meg minket egyesével, s mindegyikünk kapott egy-egy Igét. Külön örömünkre szolgált, hogy Dr. Nemes Pál, az egyházközség gondnoka is szólt néhány szót ez alkalomból hozzánk és a gyülekezethez, kiemelve, hogy a missziói szolgálat valóban működik az egyházban, hiszen többen vagyunk itt olyanok, akik kívülről „nyitottunk be” a templom ajtaján.

Advent harmadik vasárnapja méltó volt és ünnepélyes. Emlékezetes marad mindannyiunk számára, de hittel remélem, hogy csak egy sorozat első része volt, amit követnek majd az utánunk jövők, építve ezzel az egyházat, Krisztus testét.  
„…Harcold meg a hitnek szép és nemes harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattattál.”            (I. Tim.6,12)

Tomasics Gabriella
Nagykanizsa

http://www.reformatuskanizsa.hu