Legemlékezetesebb karácsonyom: "Eljött szülésének ideje" - Máté László a tatai egyházmegye esperese

Az ötödik X felé közeledve elmondhatom, hogy megért karácsonyaim több mint felét szolgálattal töltöttem. A szolgálatban töltött karácsonyok minden esztendőben hasonló forgatókönyv szerint zajlanak: készülések, próbák, ünnepi alkalmak gyors egymásutánban. Innen-onnan ellopott órák, jó esetben fél napok maradnak a családnak: segítés az itthoni készülődésben, bevásárlásban, takarításban, stb.. A sok tekintetben egyforma karácsonyok közül azonban egy olyannyira emlékezetes maradt, hogy minden évben felidézzük az akkori eseményeket…

1997-ben történt. Harmadik gyermekünket vártuk, aki az orvosok szerint valamikor január elejére ígérkezett. Ebben erősítettek meg minket december 23-án is, amikor az esedékes kontrollvizsgálaton jártunk.

December 24-én hajnalban minden a megszokott forgatókönyv szerint indult. A két nagyobb gyermek: a négyéves Anna és a kétéves Lackó még aludtak, feleségem a konyhában már az ebédnek valót készítette elő – amikor a jövevény félreérthetetlenül jelezte: érkezik! Hajnali fél hétkor gyors telefon a családnak: „bocs, de mégis kérünk segítséget az ünnepekben”, ill. a szereplőknek: „délelőtt nem próba lesz, hanem fadíszítés, majd délután próbálunk”. Miután pár perc alatt sikerült átszervezni a napi programot, a két gyermeket szinte álmában betettük az autóba, a félkész süteményt kineveztük reggelinek, és lóhalálában irány a kórház: Komáromból Budapestre! Az Úr Isten jóindulatából abban az évben fekete volt a karácsony, az autópályán pedig a korai órában egy lélek sem járt rajtunk kívül, így háztól házig ötven perc alatt megfutottuk az utat. Egy kisebb ijedség tört ránk útközben: kislányunk minden előzmény nélkül egyszer csak keserves sírásban tört ki a hátsó ülésen. Riadt kérdésünkre hamar kiderült: a csokimázt hiányolta a zserbó tetejéről…

Feleségemet jó kezekre bíztuk a kórházban, aztán futás haza, mert jön a próba, és a gyerekműsor. Minden lement annak rendje és módja szerint, este pedig telefonon megtudtam, hogy délután fél négykor megszületett a harmadik gyermekünk, s mindenki jól van. A slusszpoén néhány nap múlva csattant. Egy hittanosunk családja felvette videóra a gyerekek műsorát, és elhozták, hogy nézzem meg. A kamera rögzítette a felvétel idejét is, és a képernyő alsó sarkában látható volt a dátum, az óra és a perc. Mindig meghatottan idézem fel, hogy amikor a képernyő alján 15:30 villogott, éppen akkor olvasta egy szereplő ezt a mondatot: ”…eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és a jászolba fektette…” Azóta, ha olvasom a karácsonyi történetet, ez a mondat nekem titkon mindig felidézi harmadik gyermekünk születésének történetét is…
Máté László