Szóval és tettel az 1848–49-es szabadságharcban

A magyarországi keresztyén felekezetek egyöntetű támogatásukról biztosították az 1848. március 15-i forradalom eredményeként megalakult Batthyány-kormányt. Az egyházak életét közvetlenül érintette a 12 pontban megfogalmazott követeléseket jogszabályba foglaló áprilisi törvények huszadik törvénycikke, amely rendelkezett a szabad és egyenlő vallásgyakorlatról. Az akkori bevett vallások – római katolikus, református, evangélikus és az Erdéllyel történt unió hatására idesorolt unitárius egyház – tagjainak lehetővé tette hitük szabad gyakorlását.

E törvények határoztak a jobbágyok által fizetett kötelező tized eltörléséről, és szabályozták a katolikus püspökök kinevezési jogát, a főkegyúri jogot. Az új rendelkezés értelmében nemcsak a királynak, hanem a vallás- és közoktatásügyi miniszternek is jóvá kellett hagynia egy-egy főpap kinevezését. A katolikus püspöki kar annak ellenére, hogy az addigi kedvezményezett helyzetét, önállóságát hátrányosan érintette az új szabályozás, ha fenntartásokkal is, 1848 végéig kiállt a szabadságharc mellett.

A püspöki karon belül 1849 januárjában három markáns vélemény jelent meg. Egy részük a behódolást a Habsburg-hatalomnak, másik részük a passzív ellenállást, míg a legbátrabbak, köztük Horváth Mihály (1809–1878) csanádi püspökkel a tényleges ellenállást választották. Az alsó papság és a szerzetesrendek tagjai a forradalom ügyéért mindvégig a fegyveres harcokat támogatták. Az aktív szerepet vállaló bencés szerzetesek közül Rómer Flóris (1815–1889) nevét érdemes kiemelni, aki 1848-ban fegyvert fogva végigharcolta a téli hadjáratot, részt vett a váci csatában, illetve főhadnagyként katonáival a budai vár felszabadítása érdekében is a tettek mezejére lépett. Bátor cselekedetei miatt elfogták, és 1849 novemberében nyolcévi várfogságra ítélték. Öt évet raboskodott Olmützben és Josefstadtban, majd 1854-ben amnesztiával szabadult ki.

A teljes írás a www.reformatus.hu oldalon olvasható