Az emlékezés mint istentisztelet

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája alapításának 480., újraindulásának 20. tanéve jubileumi év volt nemcsak a számok okán, hanem mert iskolánk sikeresen vett részt az Audiovizuális emlékgyűjtés" elnevezésű országos pályázatban is, amely lehetővé tette, hogy több mint ötven életút interjút készítsünk öregdiákjaikkal vagy jelenlegi diákjaink hozzátartozóival, ismerőseivel.

Ennek a projektnek záró rendezvényét tartottuk meg 2011. szeptember 1-jén a Kollégium 481. tanévének évnyitó istentiszteletét követően a díszteremben az interjúalanyok, valamint az interjúkat készítő diákok és tanárok jelenlétében. Az eseményt megtisztelte jelenlétével főtiszteletű Steinbach József püspök úr és főtiszteletű Bellai Zoltán főtanácsos úr is.

A projektzáró megnyitó beszédét főtiszteletű Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Tudományos Gyűjtemények igazgatója mondta, aki felhívta rá a figyelmet, hogy „az interjúk révén közössé válik a múltunk egy olyan korban, amely a felejtésre alapozódik, egy olyan kultúrában, amely a felejtés kultúrája”. Főjegyző úr fenntartó egyházkerületünk nevében mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a projektben, az emlékezést mint istentiszteletet értelmezve. 

Ha felkeresik az érdeklődők az  http://www.emlekpontok.hu/hu/interjutar/iskola_lista/papai-reformatus-kollegium-gimnaziuma honlapot, iskolánktól 39 szabadon megtekinthető filmet találnak feltöltve. Amúgy 52 25-55 perc hosszúságú filmet készítettünk, amelyek mindegyikét elfogadta a bíráló bizottság.

A továbbiakban a Gimnázium képviseletében fejeztük ki köszönetünket a résztvevőknek az együttműködésért, s ismertettük a projekt legfontosabb tartalmi elemeit: (Az projektzáró tájékoztató rövidített szövege a folytatás, amelyet Adorján Zoltán mondott el.)

„Elérkezett a köszönetnyilvánítás ideje, a 2010. május 1. és 2011. június 30. között megvalósított Társadalmi Megújulás Operatív Program (azaz TÁMOP) 3.2.9./B-08/2.-2010-0010 jelű Audiovizuális emlékgyűjtés című pályázatunk most már visszatekintő, értékelő mozzanata.

A pályázat kiírója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a program az Új Magyarország Fejlesztési Terv része volt. Ennek során iskolánk közel 10 millió forintot nyert a projekt megvalósítására.

A projektgazda a Terror Háza Múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, az elkészült filmeket is ők birtokolják és kezelik az adatkezelési nyilatkozatoknak megfelelően. 

Felkészítő képzésünket a Prekog Pedagógiai Szolgáltó Intézet munkatársai végezték.

Négy munkacsoportot alakítottunk ki szaktanárok vezetésével, amelyeket Mayerné Pátkai Tünde, Pál Judit, Kovács Péter igazgató úr és jómagam, Adorján Zoltán irányítottunk. A pályázat projektmenedzseri feladatait Varga-Umbrich Károly végezte, aki az elkészült felvételek vágásánál is segédkezett. A projekt pénzügyi irányítója Lehőcz Irén, iskolánk gazdasági vezetője volt.

A projektben munkálkodó diákok nevének felsorolásával fejezzük ki köszönetünket áldozatvállalásukért:

Aczél Dániel, Amberger Edit, Bakalár Ádám, Balogh Dénes, Bátki Ildikó, Bódis Benjámin, Böröczky Dezső, Cseke Evelin, Dabóczy Mihály, Dóczi Barna, Dorka Máté, Duna Máté, Dusitza Dorottya, Gerse Luca, Hegyi Ákos, Kósa Lili, Kovács Anetta, Kovács Nóra, Kuri Ákos, Legény Evelin, Legény Lotti, Lődi Bence, Makk Máté, Makra Zsolt, Máté Anna, Nagy Lilla, Palcsó Anna, Pátkai Ádám, Rácz Dávid, Sárközi Gergely, Szalai Regina, Tóth Szabolcs, Varga István, Vései Dániel, Vince Kata, Wachtler Alexandra

Az „Audiovizuális emlékgyűjtés" című konstrukció konkrét célja kettős: Történetkutatási célja az 1939 és 1990 közötti időszak szemtanúival készített videó interjúk révén történelmi forrásanyag feltárása és összegyűjtése. Pedagógiai célja a történelemoktatás megújítása, a diákok bevonása az eseményfeltárásba, a történelem élővé tétele számukra. Vagyis, hogy ráébredjenek, a történelem, a tankönyvi lecke, a tanár előadása nem fikció, hanem csupán (szükségszerűen) absztrakció. 

A pályázat legfontosabb sajátossága, hogy diákok készítették az interjúkat az oral history (mondjuk úgy elbeszélt történelem) módszerével. 

Mindennek korlátaival bizonyára a pályázat kiírói is tisztában voltak, mert a projekt mottója így hangzik: „Mondd el, hogy tudjuk.” S az elképzelt beszédhelyzet hozzá az unoka és a nagyszülő társalgása.

A második konkrét cél, a pedagógiai talán fontosabb is, mint az első. Örömteli tapasztalatom volt, hogy még saját, hetedikes osztályom is csivitelés nélkül, érdeklődéssel nézte végig a múlt évben az egyik filmet. Ez pedig nagy dolog, mert a mai gyerekek jellemzően számítógépes játékok és akciódús filmek vizuális ingereinek pergőtüzén edződtek, mégis lekötötte őket az interjú. Ha pedig elnyerjük gyermekeink figyelmét, akkor tanulnak is. Úgy, mint régen, személyes példákból. Mégpedig jelen esetben az interjúalanyok személyes példáján keresztül. 

A most taglalt konkrét céloknál is fontosabb az általános cél, ami a pályázati kiírásban ekképp szerepelt: „szociális és állampolgári kompetenciák megerősítése, a demokráciára és a toleranciára nevelés”. Hogyan valósult ez meg? Egyszerűen: Az interjút készítő diákok ellátogattak az interjúalanyhoz, aki mesélt nekik. S a gyerekek szemüket le nem véve a beszélgetőtársról két-három-négy órán át sokszor egy idegen emberrel nagyon intenzív szellemi és érzelmi kapcsolatban voltak. S arcukon, tekintetükön visszatükröződik a beszélő érzelem- és gondolatvilága. 

Miért éppen a kiválasztott interjúalanyokat kértük fel?

Nos, egyrészt főként öregdiákjainkat kívántuk bevonni ebbe a körbe a hagyományőrzés, értékmentés szándékával. Ugyanakkor arra is gondoltunk, hogy az interjúkkal mint az emlékállítás modern eszközeivel talán valamelyest hálánkat is kifejezhetjük öregdiákjaink sok-sok áldozatáért, amellyel segítették a Kollégium újraindulását , vagy esetleg azóta is támogatják iskolánkat. Megmutathatjuk azt, hogy büszkék vagyunk rájuk. Másrészt a diákok is ajánlottak interjúalanyokat, amivel ők is személyesen érdekeltté váltak az ügyben.

Voltak természetesen olyanok is, akik egészségi állapotuk miatt nem tudták vagy valami miatt nem kívánták vállalni az interjút. Köszönjük, hogy válaszoltak megkeresésünkre, és jó egészséget kívánunk nekik.

Köszönetünk jeléül nevezzük meg kedves interjúalanyainkat:

Adorján István

Adorján Sándor

Barcza Dezsőné

Dr. Barna B. Péter

Bátki Miklós

Bede-Fazekas Zsolt

Bódi Éva

Böröczky Dezső

Bujáky Miklós

Czapáry Endre

Czapáry Endréné

Csintalan István

Dr. Csizmadia Károly

Döbrönte Tibor

Fekete Pál Péter

Dr. Fényes Tibor

Nemzetes Vitéz Gajárszky-Galántai Márta Edit

Goór Ernőné

Győry Endréné

Győry Kálmán

Dr. H. Szabó Lajos

Hencz Gyuláné

Horváth Kálmán

Huszár János

Dr. Huszár Pál

Dr. Jókay Károly

Dr. Kálmán Attila

Kiss Jenő 

Dr. Kontrát Károly

Dr. Korsós Bálint

Dr. Kovács Zoltán

Lux Ibolya

M. Nagy Árpád

Maleczkiné dr. Szeness Márta

Mátyás Lajos

Dr. Öllős Géza

Papp Vilmosné

Pátkai Gyula

Péterfi Lajos

Petrőcz Lászlóné

Sebők Dezsőné

Somody György

Szabó Benő

Szakál Elemér

Dr. Szőllősi Szabolcs

Tislér Géza

Dr. Tóth Kálmán

Dr. Tóth Károly

Varga György

Varga Lászlóné 

Dr. Varga Ferencné Kiss Réka 

Vida Dezsőné 

Érdekes interjúk sorakoznak itt. Hála Önöknek, akik megélték a Horthy-kort, a második világháború időszakát, a kommunista diktatúra kialakulásának és fokozatainak idejét, s az 56-os forradalom felemelő napjait. Hála Önöknek, akik jártak a Don-kanyarnál, Szibériában, Lenin-tanyán a Hortobágyon vagy a világtengerek mindegyikén, éltek Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában, dolgoztak az arab országokban, Afrikában vagy Indiában. Hála Önöknek, akik megtapasztalták a szülőföldön maradás örömét és keservét, az emigráció töviseit és gyümölcseit, a politikai rendszerek kegyetlenségét és kegyelmét, a hétköznapokat és a nagy történelmi pillanatokat,s mindezt megosztották mivelünk, és megengedik, hogy életük az ifjúság példatárává, a nevelés és a kutatás forrásává váljék.

Hála Istennek!

Köszönjük szépen!”