Legemlékezetesebb karácsonyom - A bölcső

Az elmúlt évben arra kértük egyházkerületünk espereseit, hogy írják meg honlapunk részére a legemlékezetesebb karácsonyukat. A hagyományt folytatva ebben az évben a 2011-es rétegkonferenciákon résztvevőket kértük meg, hogy osszák meg kedves emlékeiket olvasóinkkal.

A bölcső

 1997-ben karácsonyra készült a család. Előző év novemberében költöztünk be az új otthonunkba három gyermekünkkel, nyolc és hét éves Attilával és Ádámmal és a két éves Kinga Boglárka kislányunkkal.

Egy évvel később, Isten kegyelméből, 3 hónapos Lilla Hajnalka kislányunkkal együtt, közösen várhattuk a karácsonyt. Nagyobbik kislányunk Kinga, ebben az időben nagyon szeretett babákkal játszani és  karácsonyra minden vágya egy babaágy volt, amibe belefektetheti kedvenc, csecsemő méretű „Zsuzsi”  babáját.

Ekkor támadt az a gondolatom, hogy férjem szüleinek padlásáról lehozzam a nagypapa régi bölcsőjét és egy ismerős asztalossal rendbe hozassam. A bölcső felújítása közben, titokban készült hozzá a hófehér, fodros baldachin és  ágynemű. Pont úgy, mint a kishúgáé volt.

Mire elérkezett a karácsony napja minden készen állt.  

Családunkban, míg a gyermekeink   kicsik voltak,  az  a szokás járta, hogy  a karácsonyfa díszítés ideje alatt a nagymama sétált az unokáival a faluban, be-be kukkantva a kivilágított ablakokon keresztül, hogy vajon hová érkeztek meg már az angyalok. 

A mi feldíszített karácsonyfánk alá a templomból hazajőve kerültek az ajándékok, addigra már a nagyszülők is velünk voltak.

Így történt ez azon a karácsonyon is, és a fa alá odakerült a gyönyörűen felújított és felruházott ősrégi bölcső is. Nagy volt az öröm kislányunk részéről mikor meglátta, hogy teljesült a kívánsága, de a bölcsőbe nem Zsuzska baba került, hanem kérésére, az Ő igazi játék babája, a kistestvére.

Ahogy a karácsonyfa előtt állva néztem ezt a nem mindennapi jelenetet, nagyon meghatódtam.

Meghatódtam és elérzékenyültem azon a véghetetlen szereteten és örömön, amit a kislányom arcán láttam, ahogy a kishúgára nézett.

Eszembe juttatta karácsony ünnepének drága üzenetét, és bennem hirtelen átsuhant egy érzés, hogy 2000 évvel ezelőtt is, valahogy így történhetett a betlehemi istállóbarlang mélyén.

A bölcső, melyben most a gyermekem feküdt, és amely fölé egy másik gyermek sugárzó arccal hajol,  alig  egy hónappal ezelőtt fent porosodott a padláson. Senki nem gondolt az imitt-amott már szú rágta,  öreg bútordarabra, nem jelentett értéket, talán már ki is dobták volna, ha nem kötődnek hozzá emlékek.

A betlehemi istálló jászola csak egy állatetető volt, nem jelentett különösebb értéket a tulajdonosai számára, ki tudja milyen régóta állt az istálló mélyében. 

Senki nem gondolta, hogy egy hideg éjszakán ennek a jászolnak milyen dicsőségben lesz része, hogy Isten egyszülött fia, a Megváltó fog pihenni benne.

E fölé, a senki által tiszteletben nem tartott jászol fölé hajoltak szeretettel Jézus aggódó szülei és itt hajoltak fölé sugárzó tekintettel a pásztorok, akiknek az angyalok hozták az örömhírt a megszületett Megváltóról.

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában.

Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Luk.2,11-12)

A bölcsőben fekvő gyermekünk a családunk számára hozott  örömöt és boldogságot, de a jászolban fekvő gyermek a világ számára hozta el a kifogyhatatlan öröm és boldogság forrását, az Úr véghetetlen szeretetének üzenetét.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő  egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

(Ján. 3.16.)

Boldog szívvel gondolok vissza erre a karácsonyra azóta is, hálás vagyok Kinga lányomnak, hogy gyermeki, tiszta szívével otthonunkba hozta azon a karácsonyon a betlehemi éjszaka  igazi üzenetét.

A történetet leírta: Szücs Attiláné, Dad község polgármestere, a Dadi Református Egyházközség tagja.