Legemlékezetesebb karácsonyom - Két Karácsony

Édesapám nyolcadik testvére nem volt vér szerinti. A kis Zoltán, aki születésétől fogva velük élt, egyszer sírva jött haza az iskolából, mert csúfolták, hogy ő nem is „Fekete”, hanem „Lápossy”. Akkor világosították fel, hogy ez tényleg így van. Édesapja poszthumusz született késői gyermeke, Nagyanyám testvéröccse volt. 

Velük élt, nevelték, közte és az elsőszülött gyermekük között alig volt pár év korkülönbség. Így aztán, Nagyapám nevére vette, örökbe fogadta a kis Zoltánt, akit addig is a saját gyermekének tekintett s az öt fiú és két leány, tervérként szeretett.

Zoltán sikeres textil nagykereskedő lett Budapesten. Nagyvonalú, anyagilag sikeres ember. Amikor 1943.-ban a sebesült „hadnagy úr” - apám - felgyógyulva házasságot kötött, az esküvőn és a lakodalomban nem tudott ott lenni. Küldött egy kosár pezsgőt, s egy csekket, azzal, hogy menjenek el nászútra, Erdélybe, Marásvásárhelyre és Szovátára. A hadnagy úr és ifjú arája bőkezű ajándékából életre szóló élményt merített. Erdély, Marosvásárhely és Szováta a gyermekkori tündérmeséink részévé vált, oly annyira, hogy Erdély szeretete még a következő generációt is megával ragadta.

Fekete Zoltán 1949 Karácsonyán, elhagyta az országot. Nem útlevéllel távozott, segítők juttatták át a határon. Érezte, hogy a „felszabadulás” utáni pár év, s az előtte álló esztendők nem a textil nagykereskedőkről szólnak. Azt is tudta, hogy az itthon maradottak, a nagy család számára nem előnyös az illegálisan nyugatra szökött „reakciós” közeli rokon. Nem búcsúzott, senkitől, nem beszélt senkivel. A legfiatalabb fiútestvérnek megüzente változhatatlan döntését. S aztán néma csend. Semmit nem tudtak róla, se üzenet, se levél. Eltűnt valahol, talán Európában. Csak remélték, hogy él, s boldogul. Különösen Karácsonykor szálltak felé testvérei és hozzátartozóik gondolatai, karácsonyi jókívánságai az ismeretlenbe.

Időközben Édesapám, visszatért a - most az ő nevét viselő - szennai, akkor már állami általános iskola katedrájára, ahol mielőtt „hadnagy úr” lett, református felekezeti tanító volt. Megszületett két fia, testvérem és én. A Rákosi korszak sűrűjében voltunk. Egy jobb vicc elmondása, a kuláklistára kerülés, nyugati kapcsolat könnyen börtönt jelentett. Körülnéztek, ki hallja, előbb becsukták az ablakot, a Szabad Európát is csak este és lehalkítva hallgatták. A szomszédban lakó körorvos baráttal hátul a méhesénél bizalmas információkat cseréltek, hogy a külföldi csapatok a már a Drávánál vannak, s hogy most már „guggolva is kibírják”. Nyaranta az iskola gabonaraktár volt. Így volt alkalma az egyik falusi gazda ávós vejének arra, hogy az iskola padlásán kézigránátot „találjon”. Nem kis izgalom, nagy szerencse és egy józan eszű helyi rendőr voltak a megoldás.

Karácsony este volt. Meghittség, ismét megtörtént a karácsonyi varázslat. Megjött a Jézuska! Fénylett gyermeki lelkünk, fenyő, viaszgyertya, sütemény soha máskor nem érezhető illata, csengettyű és csillagszóró. Szerény otthon, meleg családi szeretet, a gyermekkor csodája. Édesanyám megszólított: ”Kisfiam! Menj csak át a másik szobába! Találsz egy csomagot! Hozd csak be!” Behoztam, letettem e fa alá.

”

Szokatlan címkék, idegen feliratok! .Ilyent még nem láttunk mi gyerekek.. Külföldről jött! Megilletődve bontogattuk. Szavakkal nehéz leírni ahogy egyik ámulatból a másikba estünk. A két kisiskolás, falusi gyerek az elsős Tamás öcsém és én a harmadik, osztályos ilyent nem látott. Hát még ami előkerült belőle! Egy kék színű és egy zöld színű lendkerekes autó. Két azonos „gyártmányú” furgon. „Made in England” Két vízfesték készlet, 24 színnel és finom ecsettel. És egy fűzős bőr focilabda. Az iskolában sem volt, pedig még a 6:3 lázában égtünk. A Mamának kockás gyapjú takaró, a Papának zsilettpengék. Leírhatatlan volt az örömünk, hisz ott és akkor ilyen játékokra még álmainkban sem gondolhattunk.

A csomagban egy levél. „Charles de Barany” írta Wolwerhamtonból. A Papa, levette a Nagykőrösi Református Tanítóképzős tablóképét a falról. Látjátok? Ő az, Charles de Barany! Bárány Kacsi, a barátom! 

A barát levelet is írt, beszámolt magáról. Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánt és egyben tolmácsolta „testi-lelki jó barátjának” szertő karácsonyi jókívánságait, aki egyébként jó egészségnek örvend és jól van.

1954 Karácsonyán Édesapám azonnal megértette, a csomag és a kódolt üzenet volt testvére első életjele távozása óta.

A történetet leírta: Dr. Fekete László ügyvéd, a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, a Kaposvári Református Egyházközség főgondnoka