Konferencia istentiszteletünk megújulásáról - Svájci és magyar gyakorlati teológusok találkozója Debrecenben

A zürichi Gyülekezetfejlesztési Központ („Zentrum für Kirchenentwicklung”) munkatársai már régen jelezték, hogy eljönnének Magyarországra, mert érdekli őket a magyarországi reformátusok sorsa.  Prof. Ralph Kunz és Prof. Fekete Károly közös érdeklődési területe, az istentisztelet megújulásának ügye adott a konferenciának alapot. 

Istentiszteletünk megújításának jövője iránti féltő szeretet, gondolom minden református szívének ügye is. Ez tette lehetővé, hogy találkozzunk. Nehéz volt egy megfelelő időpontot találni, de köszönet az Úrnak, hogy sikerült egy jól szervezett és tartalmas konferenciát összehozni, hogy erősítsük a magyar reformátusok istentiszteleti életét, mégpedig gyakorlati teológiai és liturgikai „eszközökkel”.

Magvetés volt „a svájci és a magyar gyakorlati teológia találkozásai” címmel megrendezett konferencia, amelynek remélhetőleg áldott gyümölcsei lesznek. Dr. Lukas Baschera/ Prof. Ralph Kunz (Zürich) liturgika jellegű előadást tartott: „a református istentisztelet fő kérdése: van-e közös református teológiai alapvetésünk az istentiszteletről” címmel. A nagy ívű előadás merített a közös református örökség hagyományából, amelyek pl. Angliában, az Egyesült Államokban (James K. A. Smith „Desiring the Kingdom“ című könyve alapján, aki a Grand Rapids – Calvin College – ban, Michigenben professzor) és a welschi Svájcban lettek elfogadva. A hangsúly a református liturgika alaptéziseire került, mert ezek tették lehetővé a közös istentisztelet kialakítását a német-svájci kontextusban. „Az istentisztelettel kapcsolatban az evangélikusok vagy Luther ugynevezett „Turgaui Formuláját” idézik vagy Schleiermachert, amint ő különbséget tesz, egyrészről a valamit „előállító, létrehozó cselekvés“ (herstellendes Handeln), másrészről a „bemutató cselekvés“ („darstellendes Handeln”) között. Luther az istentiszteleti cselekvést beszédként értelmezi: egyreszről Istenről szóló, másrészről Istenhez szóló beszédként… De a vallás felvizezése egy olyan korban, amikor mindenki a maga módján akar megigazulni, azt a veszélyt rejti magában, hogy a hit nyelve „porrá és hamuvá“ válik.” mondta a zürichi gyakorlati teológiai tanár, Ralph Kunz.

A „tandemelőadás” második részében Luca Baschera többek között a liturgia emberformáló, pedagógiai funkciójáról is szólt: „Ha a karakter kifejlődése mindig „liturgiai“ módon történik, akkor minden liturgia egyben pedagógika is. A különböző liturgiák nem strukturálisan különböznek egymástól, hanem tartalmukban: ez annyit jelent, hogy azon különböző tárgyak alapján, amelyek a liturgiákban a „legfőbb jó“ – ként játszanak szerepet. A keresztény liturgiát ezért egyfajta „pedagógika“ – ként is értelmeznünk kell… Az, hogy a reformáció és az oktatás között egy szoros kapcsolat áll fenn, az mindenki által ismert. Igaz, hogy a reformáció elsősorban az egyházra, annak a tanítására és struktúrájára vonatkozott, de mind emellett az is a szándéka volt, hogy az egész társadalmat reformálja. Bíztak abban ill. képesnek tartották az evangélium hirdetését arra, hogy az az emberek lelkére olyan hatást gyakorol, hogy azoknak a dolgokhoz való hozzáállása és ethosza megváltozik. Ugyanakkor igenis tettek azért, hogy az adott „világi hatalom“ rendeleteket és törvényeket hozzon, amelyek a reformáció ügyét előre segítsék: Gondoljunk csak Kalvin Ordonnances écclesiastiques – ére vagy a zürichi erkölcsi– mandátumokra. Amit sokszor nem vesznek figyelemmel az az, hogy a reformátusok „oktatási programjához” nem csupán a prédikáció és az egyházi nevelés tartoznak, hanem a liturgiai praxis is”. Válaszelőadásként Fekete Károly a „Református istentiszteletünk hiányairól és azok pótlásáról” értekezett. Realista módon közelítette meg a nagyon fontos és lényegbevágó témát, ami a Confessió folyóiratban is megjelent. Előadásában a megújulásra és fejlődésre került a hangsúly:  „Sokat beszélünk a reformáció áldásairól, ajándékairól, de nem szeretünk számot vetni reformátusságunk öröklött, felhalmozott deficitjeivel, és főleg nem merünk tenni az okozott veszteségek felszámolásáért, a hiányok pótlásáért. Talán kényelmességből, kialakult egy kétes tradicionalizmus, ami tudni vél valamit a református korok örökségéről, de a pontos, körültekintő és következetes vizsgálódáshoz már nincs ereje, pedig a nyilvánvaló tanulságok levonása nyomán lehetne olyan változtatásokat végrehajtani, amelyek újra kifényesítenék a vállalható, ápolásra méltó, tiszta tradíciót, és megteremtenék a lehetőségét a tradíció-hű folytatásnak, továbbfejlesztésnek”. Sok deficit között a gyülekezet fogyasztói mentalitása is problémát okoz: „A liturgia menetébe, az elhangzó tartalomba, a „szereposztásba és a szereplőkbe” egyre gyakrabban akarnak beleszólni a „megrendelőkként” fellépő, szolgáltató egyházat kereső atyafiak. Olykor mindezt rivalizálásos alapon gondolják, s egy korábbi élményükhöz szeretnének valami „extrát” is kérni. Hogy mindezek nem biblikusak, nem teljesíthetők református felfogás szerint, és nem férnek bele a liturgiai szabadságba, arról már nem is beszélek.”, mondta Prof. Fekete Károly, aki rektori teendői között szabadidejét is feladva, sokat tett a konferencia létrejöttéért és az istentiszteletünk megújulássáért.

Dr. Christina Aus der Au a nyilvánosságban működő egyházról és Prof. Dr. Thomas Schlag a gyülekezetfejlesztésről szólt. (PD) Dr. Dörte Gebhard a „csúfolódásról és gúnyról, mint evangéliumi motívumról” beszélt. Szerinte keveset foglalkozik a gyakorlati teológia ezzel a valós jelenséggel, mert sok lelkipásztor és keresztyén kell környezetének maró gúnyos megjegyzései iránt keresztyén türelmet tanúsítson. A teljesség igénye nélkül itt csak néhány gondolat erejéig a következőket szeretném még szóvá tenni: a Krisztus szenvedésére utaló előadás ugyancsak realisztikus módon elemezgette a Kelet-Németországi helyzetre is utalva a mai keresztyének helyzetét, amikor egyesek minden keresztyénséget, megújulást és fejlesztést hiábavalónak és kigúnyolandónak tartanak. Prof. Thomas Schlag, aki a konfirmációval kapcsolatos előadást is vállalt Budapesten, abban látja helyzetünk megoldását, hogy több kapcsolat- és közösségszorgalmazó kommunikációra és az elidegenedettek bekapcsolódását segítő alkalomra van szükség, hogy gyülekezetünk és istentiszteletünk arculata, profilja megerősödhessen. Ezt elősegítendő, részt vettek a vendégek több debreceni programon és egy nyírbátori kiránduláson, ahol a helyi gyülekezet missziói és hátrányos helyzetűek segítését megcélzó programjai iránt is élénk érdeklődést mutattak. Isten áldja a támogatókat, a segítőket és fordítókat, akik lehetővé tették ezt az emlékezetes alkalmat.

A szerző lelkipásztor, Sárkeresztes-Moha Társegyházközség