Mintha

Nézem a tévét, valami politikai vitaműsort, s ahogy lenni szokott, hirtelen jön egy hirdetés. Egy új típusú autóról, amit így próbálnak meg népszerűsíteni: „Egy új élet kezdete”. Kommunikációs fogásnak nem rossz: vegyél valamit, amitől nemcsak életkörülményed fog megváltozni, hanem te magad is. Új életet nyersz.

Kétségtelen, egy új autó tényleg lehet öröm. De hogy egy új élet kezdete lenne egyben, azt kétlem. Az ember, legyen bár az autója vagy bármije bármilyen fantasztikus technológiai csoda is, marad ugyanolyan esendő, halandó és nyomorult, amilyen volt.  A mai uralkodó gondolkodásnak egyetlen célja van, mégpedig az, hogy az ember ne foglalkozzon többé létének alapvető kérdéseivel. Vannak még problémák –hangzik ez a beszéd -, de még egy kis igyekezet, de még egy kis javítgatás, s aztán egyhamar kirajzolódik előttünk a szép jövő, az új élet reményével, a tökéletes emberrel, akinek immár önmagán kívül semmire sincs szüksége: beteljesíti önmagát. Ez a mi mai kultúránk egy „mintha kultúra”: tegyünk úgy, mintha halál nem létezne, tegyünk úgy, mintha az emberi lét lényegében problémamentes lenne, tegyünk úgy, mintha az ember erkölcsi elégtelensége nem létezne. Vannak még ugyan problémák, de azok mindig mások, és csakis mindig mások „szakszerűtlensége” miatt nem bírnak megoldódni. De valójában megoldhatók lennének. Naná. Szokás az elmúlt néhány száz esztendőt úgy leírni, mint a korábban soha nem látott „haladás” történetét. Ez, még ha technológiailag igaz is, az emberi öntudat története szempontjából semmiképpen sem. Inkább mondanám azt, hogy az, ami történt, az öntudatvesztés története. Az ember megfeledkezett önmagáról, s begubózva a jelenbe ebben a világban kívánja magának berendezni az örökkévalóságot. Úgy tesz, mintha. Ez a mintha kultúra az öntudatlan emberi lét kultúrája. Köntös László írásának folytatását a Dunántúli Református Közélet blogban olvashatja el.  

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/2012/04/mintha.html