Elkísérhetlek egy darabon?

Lelkésznők és lelkészek párokban botorkálnak egy nagy teremben, a székek, bútorok között. Minden pár egyik tagjának szeme csukva, de a másik nem ragadhatja meg a kezét, nem vezetheti, csak kísérheti, ebben más az ismert játék. Mindez a gyönyörű Káli-medence egyik falujában. Mi lehet ez, mi történik itt?

Egymás  kísérésének a tudományában próbálták ki magukat a lelkészek a Pápai Egyházmegye lelkigyakorlatán Monoszlón –  mert azoknak a lelkével is törődni kell, akik másokat gondoznak!
Március végén tartották immár harmadik monoszlói lelkigyakorlatukat a Pápai Református Egyházmegye lelkészei. Egy évvel ezelőtt indult a sorozat, válaszul a közös igényre: jó lenne erre a célra elkülönített időben és alkalmas helyen, megfelelő vezetéssel együtt lenni. A cél az volt, hogy a lelkészek kiszakadjanak a hétköznapokból, és saját problémáikkal, lelki és spirituális kérdéseikkel foglalkozzanak, valódi megoldásokat, új meglátásokat keresve.

Tanulni a kollegialitást

A hatékony munka érdekében a közösen töltött napok vezetője minden esetben külső szakember volt. Első alkalommal, két évvel ezelőtt Szarka Miklós lelkész, lelkigondozó, tavaly ősszel Johann Gyula evangélikus lelkész, lelkigondozó irányította a munkát. Idén Pál Ferenc római katolikus plébános, mentálhigiénés szakember volt a vezető, a lelkigyakorlat témája pedig a lelkipásztorok együttmunkálkodása, a kollegalitás megtapasztalása, megélése volt.
Pál Feri atya játékokon, feladatokon, egyéni és csoportos beszélgetéseken keresztül irányította a lelkészeket, hogy meglássák, felismerjék, sőt meg is fogalmazzák azokat a hibákat, amelyek ott húzódnak a közös munkában – legtöbbször rejtve, kimondatlanul.

Inspiráló közösség

Pál Feri atya azt mondta, szívesen tett eleget a felkérésnek.
– Felemelő és inspiráló számomra, hogy lelkészek összejönnek, és azon túl, hogy a fontos témáról közösen gondolkodnak, az egymással való kapcsolatot is erősítitik. Szívesen jöttem. Meg tudtam élni ebben a pár napban, hogy mennyire zökkenőmentesen tudtunk szolgatársi, kollegiális együttműködésben dolgozni. 

A  katolikus pap bevallása szerint nincs nagy különbség a különböző felekezetek között végzett munkában:
– Pont ugyanilyenek vagyunk mi, katolikusok. Talán az, hogy itt nők is voltak, színességet, más látást, más megközelítést ad. Mindig sokat jelent, ha nők is beszélnek ugyanarról a témáról, amiről a férfiak. Más színekkel, más tónussal, rálátással tudnak kérdésekről nyilatkozni, ez gazdagító. 

Tanulságok és mellékhatások

Jó hangulatú, de intenzív munka folyt, mialatt a csoport előtt kikristályosodott, mi is kell a közös munkához, miben kell változni. Meg kell és meg lehet tanulni kísérni a kollégám. Nem beosztottam, nem vezetnem kell őt – mindez új és érdekes tapasztalat volt, amit a csoport tovább is gondolt. Egyértelművé vált, hogy teljesebb önismertre és a másik elfogadására is szükség van a közös szolgálatban. Egy modellt is megismerhettek a jelenlévők, mely azt mutatta meg, milyen lépések vezetnek egy ötlet biztos megvalósulásához.
 „Mellékhatása“  a közös munkának, hogy a lelkészek egymásból is többet kaptak,  mélyebben megismerhették egymást, kilépve a közös gyűlések és istentiszteletek formális keretei közül. Sok meglepetést okozott, hogy korábban egymástól távol álló emberek mennyire hasonlóan gondolkodnak a szolgálatról. Ebben segítettek még a hosszú esti beszélgetések, séták.
A lelkigyakorlat zárása az úrvacsorai közösség volt. 

Utórezgések

Hogy miért jó részt venni ilyen lelkigyakorlaton, arról a lelkészek maguk beszéltek:

– Itt, Monoszlón kiszakadhatunk a hétköznapi taposómalomból! A közösség ápolását a kollégákkal is fontosnak tartom, ha pedig összeadjuk az ötleteinket, abból valami csak kijön.
– Fontos, hogy összekapaszkodjunk. Egymás megismerése által én magam is értékesebbé válhatok.

– Könnyebb úgy szeretni a másikat, hogy ismered. Fontossá vált, amit ebben a pár napban megismertem, a tudatosított különbségtétel vezetés és kísérés között, hogy tapasztalni, gondolkodni, dönteni, cselekedni is kell, ne akadjunk el! Ösztönöz, amit itt megismertem.

– Fontos, hogy időt adjak magamnak,  hogy magamra figyeljek, a közösségre, Istenre. Konkrétan itt, most azt kértük Pál Feritől, hogy a kollegialitás legyen a téma, és engem rettentő mód zavar, hogy szolgatársnak nevezzük egymást, és mégsem vagyunk azok. Itt alkalmunk volt igazi közösséggé válni. Az is kiderült, hogy ha változatni akarunk azon, ami nem működik, az legfőképpen rajtunk múlik.

– Az utóbbi idők bizonytalanságai – hogy nincs biztos és határozott képem a folytatásról – annak a jelei számomra, hogy Isten maga sem vezet most, hanem kísér, és ez nagyon izgalmas. Egyrészt félelmetes is, hiszen egyszerűbb lenne, ha világosan megmondaná, mi a következő lépés, másrészt nagyon felemelő érzés, hiszen azt jelenti, hogy bízik bennem.

– Elsősorban azért voltam itt, hogy kikapcsolódjak, mindent magam mögött tudva, kicsit elcsendesedve így is készüljek a húsvétra, együtt legyek a kollégákkal. 

Hogyan tovább?

A jövőre nézve Pál Feri atya elmondta, hogy nincs szüksége a csapatnak különösebb receptre, vagy tanácsra: 
– Megerősödött bennem a bizalom, hogy nincs szükségetek tanácsra! Így, összegyűlve a lelkészek maguk is meg tudják termelni, kiizzadni, megszülni, észrevenni azt, ami a fejlődést, továbblépést jelentheti, Isten szándékának megérzését. A feltételek adva vannak, külön-külön és közösségi szinten is, hagyatkozhattok az itt jelen lévő Istenre.

A sorozat ősszel folytatódik. Monoszló megfelelő hely erre, a lehetőség adott,  közös kérdéseink is vannak. Ahogy az egyik lelkipásztor mondta: 
– Van még előttünk út bőven.
Mert azoknak a lelkével is törődni kell, akik másokat gondoznak! 

Bella Péter

forrás: Parókia Portál