Ünnepi istentisztelet és Igazgatótanácsi eskütétel Alsóörsön
Kovács Piroska, 2012-07-07 08:27:13
Ünnepi istentisztelet keretében tettek esküt az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlás Központ Igazgatótanácsának tagjai A református istentisztelet liturgiájának méltósága foglalta keretbe június 24-én, vasárnap délelőtt annak a tizenhat igazgatótanácsi tagnak az ünnepi eskütételét, akik elkötelezett módon, tudásuk legjavát adva vállalják a megtisztelő feladatot, hogy élve a kezükbe adott szép, ám rendkívül felelősségteljes lehetőséggel, megteremtik a jövő záloga, gyermekeink számára a biztos tudás felé vezető utat a református értékek mentén.
Az ünnepi istentisztelet igehirdetésének témáját nagytiszteletű Rásky Miklós, az Alsóörs – Lovasi Református Társegyházközség lelkipásztora Pál apostol Philippiekhez írt levele 2 fejezetének első öt verésből merítette. Mint mondta, ennek a levélnek az üzenete mindannyiunkhoz szól, úgy is, mint egyén, és úgy is, mint valamely közösség tagja, kezdve annak csírájától, a családtól, az élet valamennyi területén megtalálható kapcsolatrendszerig, beleértve ebbe egy iskola kollektíváját is.

***

***

***

A damaszkuszi utat megjárt Pál apostol szavai napjainkban ugyan olyan érvényesek, mint két évezreddel ezelőtt. Ugyan úgy vannak közösségi szellemet romboló „rossz gyümölcsök” – köztük az önzés, a hálátlanság, a hiúság, a dicsvágy vagy a gőg – és vannak olyan kapcsolatteremtő „jó gyümölcsök”, mint amilyen a bátorítást is jelentő vigasztalás, a szeretetből fakadó figyelmeztetés, az irgalmasság, a könyörület és a szándék egysége.
Pál apostol tanítása szerint, egy igyekezettel, egy akarattal, egy szándékkal kell élnie és dolgoznia minden közösségnek! Nagytiszteletű Rásky Miklós témaválasztásának komoly indoka volt: egy formálódó, új közösség alapjainak lerakására került sor az istentisztelet során. Az új Közoktatási Törvény szerint ugyanis létszám gondok miatt veszélybe került az alsóörsi nyolc osztályos Endrődi Sándor Általános Iskola léte.

***

***

A jövő tanévtől kezdve az iskola a Magyarországi Református Egyház oktatási intézményeként működik. A Református Törvénytár 1995. évi I. törvénye kimondja, hogy a fenntartónak, érdekei érvényesítése, valamint a fenntartási jogok és kötelességek szakszerű gyakorlása céljából – amennyiben az intézményben négynél több tanulócsoport, vagy száznál több növendék van – igazgatótanácsot kell létrehoznia. A törvény meghatározza az állandó- és a hat évre választott tagokból álló igazgatótanács összetételét is.

Ennek értelmében tett esküt az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda Utánpótlás Központ Igazgatótanácsának tizenhat tagja - ( a Lovasi Önkormányzat később nevezi meg küldötöttét)-, jelesül: az Alsóörs – Lovasi Társegyházközség Presbitériumának Rásky Miklós – Kovács Endre – Dienes Károly összetételű elnöksége, Gránásiné Bácsi Tünde oktatási szakértő, presbiter; Mészáros Károly, az iskola igazgatója, valamint tantestületének tagjai: Horváthné Balogh Rita gazdasági vezető, Nagy Lászlóné tanár, Ráskyné Bán Éva hitoktató, Alsóörs Község Önkormányzata képviseletében Kovács Rózsa, Kocsisné Pálffy Gabriella könyvviszgáló, felkért szakértő, valamint az alsóörsi és lovasi presbiterek: Ferenczy Gábor, Dr. Németh Sándor, Petrohainé Rostás Csilla, Makkai Levente, Mecséri Sándor és Őry Sándor. Az Igazgatótanács tagjai esküvel fogadták, hogy feladataikat hivatástudattal, erejük és tehetségük szerint, Isten dicsőségét szolgálva fogják ellátni. Egyben kijelentették, hogy ismerik a rájuk vonatkozó törvényeket és betartják azokat. Az eskü szövegét Mórocza Árpád presbiter olvasta fel.
fényképezte: Zórád Ferenc
Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2013. május 20., hétfő,
Bernát
, Felícia
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 2993
Összesen 2009. június 2. óta : 3544919
(6) „…Készít majd a Seregek Ura lakomát…” (Ézsaiás 25)
AZ ÚR MEGOLDÁST KÉSZÍT NEKÜNK. Olyannyira összegubancolódtak a dolgok, hogy emberi okoskodás, ügyeskedés és erő csak még jobban összegubancolja azokat... tovább
A szöveg és a Szentlélek
... Tovább
Újra és újra vannak emberek, akik a szokáson túlra merészkednek. Ennek lehetünk tanúi az idei Pünkösdön is.Lélek és hitvallás - A Szombathelyi Református Gyülekezet honlapja ...
Egy régi számadás
1942. szeptember 20.-án mondta el Joó Sándor az alábbi igehirdetést, mely a Számadás című kötetben jelent meg. (Budapest, 2012.) Amíg a második felét begépeltem ... ...
Tovább
Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!
Dokumentumtár
NL120402
Formátum:.doc
Méret: 35.5 KB
Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.04.02.
[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltéseHangtár
REND szombat reggeli áhítat
Formátum:.mp3,
Méret: 21.2 MB
Jakab Bálint Mihály igehirdetése
Hanganyag letöltése










