Látogatás a neermoorpolderi testvérgyülekezetnél

Június 29-én a várpalotai gyülekezet 13 tagja Brémába repült, hogy meglátogassa a várostól mintegy egyórányi autóútra lévő testvérgyülekezetet.

A korai ébresztő és az utazás fáradalmait vendéglátóink jóvoltából egy-két tányér forró leves feledtette. Ebéd után kiderült, hogy ki melyik családnál kerül elszállásolásra.

Korábban nagytiszteletű Marius van Ravenswaay lelkipásztor úr már bemutatta a gyülekezet néhány tagját, említést téve a helyi dialektusról, valamint arról, hogy a fríz származású testvérek érzékenyek nemzeti hovatartozásukra és büszkén vallják nyelvi különállásukat. Ebéd után lehetőség nyílt egy kis sziesztára a szállásadónknál. Az estét egy közös grillparty zárta, ahol lehetőség nyílt az ismerkedésre. Külön örömömre szolgált, hogy egy helyi fiatal személyében jó beszélgetőtársra leltem. Sebastian ugyanis kiválóan beszél angolul, míg én németül nem beszélek folyékonyan. Meglepődve hallottam, hogy a helyi szinten is erős bázissal rendelkező ifjúsági szervezet, a CVJM milyen hatékonyan működik, lehetőséget teremtve a fiatalok integrálására. Erre a tapasztalatra a későbbiekben szerzett információk csak ráerősítettek. Az este a fiatalok számára még nem ért véget a kerti partyval, ugyanis az éjszaka egy részében segédlelkész, Matthias vendégszeretetét élvezhettük. Matthias otthona a hét többi napján is a fiatalok esti találkozásának színterévé vált.

Második napon Borkumba hajóztunk. A kétórás hajóutat követően kisvasúttal utaztunk az üdülőtelepülés belsejébe. Itt megtekintettük a bálnavadászok által építetett jugendstíl jegyeket magán hordozó templomot, ami a nagytiszteletű úr egykori szolgálati helye is volt. Ezt követően a világítótornyot tekintettük meg, majd bevetettük magunkat a dűnék rengetegébe, és a helyi CVJM szervezet épületében finom ebédet fogyaszthattunk el. Ezt követően elsétáltunk a tengerpartra, ahol láthattunk fókákat. Istennek hála, ragyogó időben volt részünk a szigeten. Meg is ragadtam az alkalmat, hogy megmártózzak az Északi-tenger nem is annyira fagyos vizében.

Vasárnap közös istentiszteleten vettünk részt, ahol házigazdánk a szeretetről prédikált, míg nagytiszteletű lelkészünk egy „költői” hasonlattal élve arra szólított fel minket, hogy legyünk Krisztus jó illata. Hogy a textus ne csak értelmi, hanem érzékszervi szinten is megmaradjon, a templomudvar learatott levenduláiból készített kis illatos zsákokat és dísztárgyakat adott át. Az istentisztelet alatt a helyi gyülekezet fúvószenekara adta a kíséretet, míg a női kórus gitárkísérettel előadott hálaénekeket zengett. A magyar testvérekkel egy Tinódi által szerzett dicséretet és egy másik éneket adtunk elő nagy átéléssel, néhány hamis hang kíséretében

Délután Emdenbe látogattunk, ahol egy többórás idegenvezetés kíséretében megismerhettük az ország legnagyobb református gyűjteményének helyt adó könyvtárat, aminek legfőbb jellegzetessége, hogy a háborúban lebombázott templom romjaira épült, különös példáját nyújtva a múlt és a jelen együttélésének. Hazafelé még megtekintettük az ország legrégebbi orgonáját. A 15. században készült hangszeren a helyi kántor játszott nekünk. Hétfőn még jutott idő egy kis vásárlásra, amelynek a közeli Leer szolgált helyszínéül.

Istennek hála nagyon kedves testvérekkel ismerkedhettünk meg, akik az északi népekre jellemző hűvös távolságtartás mellett is meleg szívvel fogadtak minket, és jó vendéglátóként gondoskodtak arról, hogy a lehető legtöbb tartalmas programban legyen részünk. Külön köszönet a lelkipásztoroknak, aki a kirándulások alkalmával nagyszerű idegenvezetőként láttak el minket érdekes tudnivalókkal. Bízom benne, hogy német testvéreink, különös tekintettel a fiatalabb generációra, újra meglátogatnak minket, és viszonozhatjuk vendégszeretetüket!