A nemzet ünnepe

Új alaptörvényünk szerint Magyarország egyetlen hivatalos állami ünnepe, és egyúttal három nemzeti ünnepünk egyike augusztus 20-ika, a törvényi megfogalmazás szerint „az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére” szentelt ünnepnap.

Ha az utca emberét megkérdezzük, nem biztos, hogy a többség ugyanezt mondja! Sokak gondolatában még ott él a közelmúltból hozott beidegződésként, hogy ez a nap az alkotmány ünnepe, miközben a kommunista évtizedekben így ünnepelt 1949. évi alkotmány – hála Istennek – már egyszer és mindenkorra történelemmé lett! Ugyancsak elevenen él sokakban, és megváltozott tartalommal ma is az ünnepnaphoz kapcsolódik, hogy ez a nap az új kenyér ünnepe. Csak bízni lehet abban, hogy a Rákosi-korszak új kenyér ünnepe, és a mostani – ahogy például a „nemzet kenyere” készül – már köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Katolikus meghatározottságú országban élünk, így aztán tömegek gondolják úgy, hogy az ún. „szent jobb körmenet” ennek az ünnepnapnak a fénypontja. 

A jobbik eset azonban mégiscsak az, ha valakiknek a gondolatában, még ha egyes részleteknél megmaradva is, de ünnepnappá lesz ez a nap. Attól félek azonban, hogy ők vannak kevesebben! Attól félek, hogy a magyarországi többségnek ez az ünnep maximum annyit jelent, hogy kaptunk még egy utolsó szép nyári hosszú-hétvégét, amikor még lehet kicsit lazítani, azután a legvégén megnézzük – vagy élőben, vagy a televízióban – a tűzijátékot.

Pedig hát volna, mit ünnepeljünk! 

Ünnepelhetnénk a több mint ezer esztendős magyar államiságot! Azt a csodát, hogy a Krisztus utáni első évezred fordulóján itt a Kárpát-medencében hazát talált és állammá szerveződött egy valahonnan Keletről jött nép. Meg azt a csodát, hogy ez a haza ma is van, Magyarország ma is van! Nem söpörték le a térképről a tatár és török hadak, koldussá lett, de nem lett „németté” a Habsburg birodalom árnyékában, 1920-ban nem lett halálos ítéletté számára Trianon diktátuma, 1956-ban nem taposták semmivé a szovjet tankok, fél évszázadon át hiába akarták a nagy kommunista masszába belegyúrni a moszkovita szolgák… Magyarország ma is van!

De ünnepelhetnénk azt is, hogy a mi történelmünknek mindig voltak olyan nagyszerű személyiségei, akik egy-egy történelmi pillanatban azt tették, amit tenniük kellett! Szent István személyében volt egy államalapító királyunk, Szent László majd IV. Béla személyében voltak olyan Árpád-házi uralkodóink, akik sok baj és nyomorúság után ismét megteremtették a magyar államiságot, voltak a törökkel szembeszálló Hunyadiak, volt a hazájáért és a hitéért fegyverbe hívó Bocskai István és Bethlen Gábor. Majd volt II. Rákóczi Ferenc, volt a reformkorban Kossuth Lajos és Széchenyi István, volt a vesztett szabadságharc után Deák Ferenc és Andrássy Gyula. Volt Trianon után Horthy Miklós, akinek kormányzósága alatt és Bethlen István, akinek miniszterelnöksége alatt újjászerveződött az ország. És volt Nagy Imre, akinek a személye, harca és mártíromsága jelképpé lett a legújabb kori Magyarország számára!

Igen, van mire és van kikre emlékeznünk, van mit ünnepelnünk, és van miért hálát adnunk augusztus 20-án a Történelem Urának, hiszen – a költővel szólva – „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”.

Ami meg nekünk, magyaroknak, különösen is hangsúlyos lehet augusztus 20-ikán: ez az ünnep nem csupán egy tízmilliós kis ország, hanem egy tizenötmilliós nemzet ünnepe! Nekünk, magyaroknak ugyanis az a sajátos történelmi sors jutott, hogy azok egyharmada, akik a mi gyönyörű nyelvünket beszélik, nem a mostani országhatárok között élnek. De együtt ünnepelhetünk velük, és ők együtt ünnepelnek velünk! Mert ünnep ez a nap mindenütt a Kárpát-medencében, és mindenütt a nagyvilágban, ahol magyarok élnek. Lengenek a magyar zászlók, felcsendül a mi himnuszunk Őrvidéktől a Gyimesekig, Délvidéktől Kárpátaljáig, Észak-Amerikában éppúgy, mint – mondjuk – Új-Zélandon.

Nem tudom befejezni úgy, hogy ne osszam meg az álmomat: szívből remélem, hogy egyre inkább összmagyar ünneppé lesz, a nemzet ünnepévé válik ez az ünnepnap! Szívből remélem, hogy eljön majd az a nap, amikor együtt tudunk majd ünnepelni mindnyájan: azok is, akik közömbösök, meg azok is, akik ma nem tudnak együtt ünnepelni, mert nem ugyanazon az oldalon állnak. És azok is, akik számára ma még előbbre való a globális kultúra és vele együtt a nemzetietlenség hangsúlyozása, mint az, hogy ennek a sokat próbált, sok nyomorúságot megélt, és mégis létező, jövőt álmodó nemzetnek a tagjai.

Áldott, szép ünnepet, Magyarország! ÁLDOTT, SZÉP ÜNNEPET, MAGYAR NEMZET! 

Fotó: www.hir.ma