400 évnyi kegyelmes megtartatás - Mezőföldi Presbiteri Konferencia
Sántha Elek, 2012-12-18 04:00:00
„Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincsen senki sem..." A 16. Zsoltár 1-2. verseivel köszöntötte Imre Bálint esperes megnyitójában a jelenlévőket 2012. november 17-én Enyingen, a Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskolában.
Majd az ének formájában (énekeskönyv 23. Zsoltár) elhangzott bevezető imádságot követően Iván Géza enyingi református lelkész a Zsoltárok könyve 78. Zsoltárából idézte Ászáfot, miszerint ha azok felnőnek, beszéljék el fiaiknak, hogy ne felejtsék el Isten nagy tetteit.
Az un. történelmi visszatekintés nem más, mint egy-egy példázat nemzetünk, a világ, egyházunk, gyülekezeteink múltjából.
Mi más mindez, ha nem egy (bibliaival analóg) példázat. A példázatokból, történetekből összeálló történelem akkor tölti be funkcióját, ha elbeszélésekor magunkat beleélve továbbadjuk. És ez élmény lesz a fogadónak.
Lehetne a kereszténység 2000 évéről, népünk kereszténnyé válásának 1000 évéről, az evangelizáció 500 évéről szólni.
Ám idén mi a Dunántúli Református Egyházkerület adminisztratív megalakulásának 400. évében a létrejövetel körülményeiről, előzményeiről szeretnénk beszélni.
A régen bezzeg jobb volt hozzáállás hibás, minden történelmi korszaknak, időnek megvan a maga szépsége és nehézsége.
A zsoltáros mondja, Isten népének története Isten igéjének története több ezer éve. Ebben Isten hűségére Isten kiválasztott népe sokszor (és sokszor mi is) a szövetség-töréssel válaszolt.
Ma tapasztaljuk, gyermekeink, unokáink időnként szégyellik egyházunk történetét. Mert ezt többnyire nem ismerik, és mi nem tartjuk velük a kapcsolatot. Nem mindig beszéljük el nekik történelmünket, és azt, hogy mire legyenek büszkék ebből.
Ezért az enyingi lelkész javasolja, hogy az Isteni kegyelem történetét adjuk át gyermekeinknek, unokáinknak.
Mert a 400 év megtartatás, az Úristen kegyelme. A történelem akkor tölti be célját, ha azt továbbadjuk. Ezt a feladatot kaptuk Krisztustól, az Isten testet öltött igéjétől.
Kéri, keressük a mai napon is Isten ránk vonatkozó kegyelmének jeleit. Mondjunk imát a magyarországi reformátusság megtartatásáért, és azért, hogy gyülekezeteinkben őrállók lehetünk, és erre minket választott ki a Mindenható.
Kéri: "Könyörülj rajtunk, kegyelmezz nekünk, itt vagyunk, hát tégy velünk Néked tetszésed szerint."
Boza Kristóf Sáregres lelkipásztora, doktorandusz hallgató: Adalékok a Körmendi Zsinathoz címmel tartott ezt követően előadást. Elmondja, hogy az 1622. június 19-21-én Körmenden a Batthyány kastélyban tartott zsinat hivatalos jegyzőkönyve alig egy oldal, viszont hihetetlen nagy mélység és hatalmas tartalom van mögötte.
A XVI-XVII. századi korba belepillantva nagy tér-, idő-, és gondolatbeli távolságot látunk.
Ebben a sematikus fogalmazással „török korban" - amellett, hogy sok sebből vérzik az ország - nagy dolgok történtek. Például ekkor Debrecen, hogy viszonylagos függetlenségét megtartsa, háromfelé adózik.
És, különösen áll ez a dunántúli (mozgó) határos egyházmegyékre, a kerületre. A vallási kép is vegyes, ekkor még többségben van a protestantizmus a városokban is.
A reformáció Isten Szentlelke általi terjesztésében több tényező segített.
Nagyon nagy volt a morális válság. Több protestáns kézen lévő vándornyomda volt, amelyeknek fenntartását a már protestáns meggyőződésű főurak hathatósan segítették. Isten szavaként, az evangéliumok nemzeti nyelven szóltak és irántuk volt érdeklődés a legegyszerűbb emberben is.
És ami a fennmaradásban döntőnek bizonyult, voltak iskolák, amelyekben taníttatták a gyerekeket. Lengyelország is hasonló utat járt be, kivéve az iskolákat. És az ellenreformáció idején nem tudott megállni a protestantizmus. A Habsburg uralkodók kicsit tehetetlenek voltak, és figyelmüket megosztották más országok-béli gondjaik.
És ugyanekkor, Istennek hála, volt több kiváló nádorunk, és patrónus magyar földesúr, aki protestáns hite mellett birtokain protestáns lelkészt igyekezett tartani.
A dunántúli protestantizmus egyik legkiválóbb, meggyőződéses támogatója Nádasdy Ferenc (1555-1604) az un. fekete bég, aki nem könnyű természetű ember, ám kiváló katona, és művelt széles látókörű ember volt. Vásárolt könyveket és könyvsajtót tartott. Tettei és hozzáállása felejthetetlenné emelték emlékét. Ő még a lutheránus irányzat képviselője Zrínyi Györggyel, a várvédő unokájával egyetemben.
Batthyány III. Boldizsár (1537/38-1590) szintén a protestantizmus jeles képviselője. Nyugat-dunántúli birtokairól indulva szolgált az uralkodó bécsi udvarában, de eljutott Franciaországba is. Könyvtára európai hírű, tematikus elrendezésű. Nagy szerepe van a Körmendi zsinat létrejöttében, kiváló katona. Hét nyelven beszélt.
Sok mindent látott Európában, és arra is ráérzett, miszerint szükség van (és lesz) a protestáns felekezetek összefogására. Birtokain kezdik a kálvini szemléletet hirdetni.
Hívta birtokaira Böjte (Bejthe) Istvánt (1532-1612), a püspököt. Ő világot látott, tanult ember, előzőleg bejárja Európát. Vas és Zala megyei településeken szolgál, majd Sopron város meghívja lelkészének. Kezd a kálvini irány felé húzni, humanista, sok mindenhez ért. Böjte István Carolus Clusius nevű híres botanikust, Kálvin jó barátját is meghívja magához. És kiadja Magyarország második legrégibb botanikus könyvét Pannon növénynevek jegyzéke címen.
Miközben az úrvacsora kiszolgáltatásának kérdése mentén kezd elkülönüléshez vezetni az evangélikus és református irányzat, 1591-ben a Csepregi Zsinaton az érintettek még egységet próbálnak megkísérelni, amelyet a közös püspök elhagy.
A szétválás elindul, az evangélikusok mégsem választanak maguknak új püspököt - tisztelve őt - Böjte Istvánt 1612. május 5-i elhunytáig.
A Körmendi Zsinat 1612. június 19-21. között kerül megtartásra, amelyen a helvét irányzaton lévő lelkészek Patai Istvánt választják immár kizárólag Dunántúli Református (első) püspökké. A jegyzőkönyvből a zsinat jó hangulatúnak látszik, amelyen a Felső-Dunamellékről jött lelkészek is részt vettek.
Dr. Szabó Előd tatai református lelkipásztor előadásában folytatta a zsinat történéseinek bemutatását. Elmondja, hogy ennek emlékére napra pontosan idén megtartatott ünnepi zsinat leplezte az 1612. évinek emléktábláját, benne egyházkerületünk címerével. 1612-ben az evangélikusok is püspökükké választották Klaszekovics Istvánt.
Alig fél évre rá az 1612. november 11-12-én megtartott Köveskúti Zsinaton mintegy folytatásként megalkotják az egyházkerület törvényeit (kánonait), elkülönülnek az egyházmegyék. Itt választják lelkésszé Kanizsai Pálfi Jánost is, a későbbi püspököt. Patai püspök pedig lelkész volt Rohoncon a Batthyány uradalomban, Veszprémben, Pápán, Kiskomáromban és ismét Pápán. Innen menekül el 1628-ban egy katolikusokról írt könyve miatt Belényesbe Bethlen Gábor védelme alá, aki hamarosan meghal. Itt bihari esperesnek választják 71 évesen.
Kanizsai Pálfi János 1580 körül született Nagykanizsán. Tanul Heidelbergben, innen hozza magával a Presbitérium gondolatát Pápára. 1612-ben ír Pathai püspöknek az ötletről. Enyingi Török István (Török Bálint unokája), mint földbirtokos hozzájárul 1616-ban a pápai Presbitérium felállításához, majd hozzájárul 1617-ben a vitézlő rend és a városi rend. Ezt követően 1618-ban a püspök is. Az enyingi Török család fontos pártfogója a Presbitérium gondolatának.
Az első írásos dokumentumok a presbiterek feladatait többek között az alábbiakban határozzák meg: lelkészek vigyázása, tanítók figyelése, tanulók figyelése, lelkészek-tanítók oltalmazása a rágalmazókkal szemben!
Dr. Szabó Előd a XVII. századi Presbitérium működésével kapcsolatban elmondta, annak döntései néha felülírták a világi hatóságét. Feladata volt többek között az egyházfegyelem gyakorlása, veszekedők kibékítése, és a vétkes megoltalmazása (ha indokolt) a világi bírósággal szemben.
Pápáról indulva 12 évvel később 1630-ban már az egész egyházkerületre kiterjesztik a Presbitérium eszméjét.
Kanizsai Pálfi János fiatal papként 1617-ben kerületi jegyző, 1626-ban Németújvár lelkésze, és 1629-ben püspök. Életének viszontagságait mutatja, hogy 1633-ban a Batthyány grófok, akik már nem protestánsok, Németújvárról elűzik, és 1634-ben megfenyegetik. Még ez évben Kiskomáromban lelkész lesz.
1612. november 11-12-én a Köveskuti Zsinaton megjelenik Szenczi Molnár Albert is, a nagy magyar zsoltáros költő, nyomdász.
Az elfogadott 55 kánon (törvény) közül kuriózumként említi Dr. Szabó Előd az alábbiakat:
VIII. Esperesek a gyülekezeteket évenként szorgalmasan látogassák. Hasonlóan a lelkipásztorok is az egyháztagokat. XX. kánon: foglalkozik az iskolarektorok viselkedésével, a XXIII. az öltözködésükkel, az „Apostolok, egyházatyák törvényeit megújítván...". A XXIV. pedig a lelkészek munkavégzését rögzíti. A XXXVIII. kánon az egyházfegyelemről szól: „egyházfegyelem vagy szellemi igazságszolgáltatás Isten igazságszolgáltatása szerint, mely egyszerre köt és old..."
Az ezt követő csoportbeszélgetések a református identitásról és ennek gyakorlati hasznáról szóltak. Az első csoportban Imre Bálint esperes azon kérdésfeltevésével, miszerint a reformátusságomat mennyire tudom (akarom) ebben a világban megélni.
Esperes úr felvezetésként állította, minden kornak megvolt a maga nehézsége, ennek a szekuláris társadalomnak is megvan a maga problémája.
De az Úristen ma is munkálkodik. Ezt meg kell látnunk. Kérdés, meglátjuk-e vagy beletemetkezünk abba ami (ma) nyomaszt. Az Isten Szentlelke szerint inspirált beszélgetésekben elhangzott, a mai nemzedéknek nagy a gyökérnélkülisége, sokszor nincsenek szülők, nagyszülők, akik elmondják...
Ezért a hittan kapcsán többnyire két nemzedéket kell(ene) tanítani. Továbbá elhangzott: a reformáció századaiban újra felépítette a hit ezt a nemzetet.
És a mai szellemi, közéleti posvány a megújult hitünk, istenfélő életünk által győzet(het)ik le. A kérdés az, hogy egyedileg mennyire akarunk ebben a megújulásban (világ világossága, föld sója, kovásza) részt venni.
Egyéni tragédiák, természeti csapások után, a hívők és nem hívők kérdezik, hol az Isten. A válasz, ahol mi képviseljük. Vajon bele akarjuk-e vinni a hétköznapokba.
Az enyingi szép református templom emeleti részén ezt követően egy kiállítást tekinthettek meg az egyházmegyei konferencia résztvevői egy tragikus sorsú dán ENSZ diplomata munkásságáról. Povl Bang-Jensen küldetésként élte meg az 56 éve történt 1956-os magyarországi forradalom eseményeinek több mint száz tanú általi (tényleges) dokumentálását, mielőtt (feltehetően ezért) 1959-ben megölték New Yorkban. Emlékét Magyarországon elsőként Enyingen őrzi köztéri emlékmű.
A templomban a Mindenható színe előtt a résztvevők úrvacsorával egybekötött, hálaadó istentiszteletre gyűltek össze, a vidám beszélgetés keretében elfogyasztott finom ebédet megelőzően.
Istentiszteletünkön Nemes Gyula lelkészi főjegyző ima-könyörgésének mondandója: „a szolgálatod az Élő Istennek való engedelmesség kell, legyen. Ez az úrvacsorával kezdődik-végződik". Ugyanis presbiterként, lelkészként, gyülekezeti tagként egyaránt így tudjuk szolgálatunkat betölteni.
Az egyházunk is Jézus Krisztussal kezdődött, és azzal is tud megújulni. Ebben a földi világban mi nekünk kell képviselni Krisztus egyházát. Világítani e mai korban, és tanulni az elődöktől abból, amit 2000 éve és 400 éve véghezvittek.
Végül a jelenlévőknek hosszú időre lelki feltöltekezést adó napunk a 90. Zsoltár, református himnuszunk, majd magyar népünk Himnuszának eléneklése után fejeződött be.
Mert „minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atyaisten dicsőségére. Ámen"
Soli Deo Gloria
A szerző presbiter
Forrás: A Mezőföldi Református Egyházmegye Honlapja
