Meglátogatásunk ideje

"A meglátogatás ideje! Ez az idő minősített idő! Amikor egy ember látogat meg, sokféle magányunkban, az is rendkívüli dolog; de ha az élő Isten teszi ugyanezt, az kegyelmi idő, a legnagyobb dolog a mindenség történetében."

„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak;  földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét." Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: "Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek."  Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte. (Lukács 19,41-48) 

Kalauzunk szerint ez az igeszakasz szólt hozzánk karácsony estéjén. Nem megszokott karácsonyi textus áll előttünk, sőt klasszikus nagyheti Ige ez, amelyben Jézus elsiratja Jeruzsálemet. Mi, reformátusok azonban nem az alkalomhoz keresünk textust, hanem pont fordítva, a rendszeres igeolvasás során könyörgünk az adott Ige megnyílásáért. Áldott tapasztalat 2012. karácsonyán, hogy ebben az Igében ott van, minden beleerőltetés nélkül a karácsony evangéliuma.

Jézus Krisztus bevonult Jeruzsálembe. Közeledik a városhoz, és közben a meglátogatás idejéről beszél (44). Ebben az igeversben ott feszül a karácsony evangéliuma. Karácsonykor ugyanis éppen ez történt: Isten meglátogatta népét: kilépett elérhetetlen világosságából, otthagyta a menny dicsőségét, és emberré lett (Filippi 2,6-7), „lehajlította az eget, és leszállt” (Zsoltárok 18,10). Zakariás énekében Lukács klasszikus textusa ugyanezt az örömhírt a „naptámadat” képével fogalmazza meg: „"Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak..." (Lukács 1,78-79) 

A meglátogatás ideje! Ez az idő minősített idő! Amikor egy ember látogat meg, sokféle magányunkban, az is rendkívüli dolog; de ha az élő Isten teszi ugyanezt, az kegyelmi idő, a legnagyobb dolog a mindenség történetében. A Galata levélben olvassuk, hogy amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született (Galata levél 4,4). Amikor eljött az idő, a „kairosz”, Isten időszámítása szerint, sem előbb, sem később, akkor született meg Jézus Krisztus. Íme a karácsony ez: Isten bennünket meglátogató szeretetének ideje. Amikor ezt éljük át, akkor „helyzet van”. Mindenkor, ha az Ige szól, akkor a meglátogatás idejét éljük át; azt, amit az első karácsonyon a kivételezettek. Ilyenkor mindig „helyzet van”. Ismerjük ezt a kifejezést: „helyzet van”! Amikor valaki hív, és azt mondja, „helyzet van”, akkor ezzel azt jelzi, hogy ott kell hagyni mindent, amivel addig foglalkoztunk, azonnal figyelni és indulni kell, és csak az adott helyzetre kell koncentrálnunk, egyébként kívül maradunk a legfontosabb eseményeken. Ez a karácsony evangéliuma: Isten bennünket meglátogató szeretetének ideje. Ez történt Krisztusban. 

Isten az Ő népét látogatta meg, hogy aztán népén keresztül másokat is meglátogathasson. Ez utal a keresztyén ember küldetésére is: részesülni a meglátogatás idejének szent történéseiből, és azt továbbadni. Ragyognunk kell ebben a világban, mint a betlehemi csillag (Filippi 2, 15-16). Ábrahám is azt a küldetést kapta, hogy általa áldást nyerjen a föld minden nemzetsége, az Úr kegyelméből (1Mózes 12,3). A Lukács elbeszélésében is használt „naptámadat” képénél maradva ez azt jelenti, hogy aki a napba néz, annak ragyog az arca, de valójában nem az arca ragyog, hanem a nap fénye az arcán, így aki az arcára néz, látja ezt a ragyogást, míg végül maga is kénytelen a fényforrás felé fordulni, megfordulni, „hátra arcot” végezni, megtérni!

Az pedig, hogy ez a történet tulajdonképpen nagyheti történet, szintén karácsony üzenetét erősíti. Ezekkel a virágvasárnapi eseményekkel a mi Megváltónk elindul szenvedésein át a kereszt, majd a feltámadás felé. Kereszthalálával jelzi, hogy ebben a minden felelősséget másra hajigáló, mindig másra mutogató, minden labdát tovább passzoló világban van egy hely, Krisztus keresztje, ahonnan nem jött tovább a „labda”, ahol minden tévesztésünket Krisztus elhordozta, hogy mi megkönnyebbülhessünk; majd Krisztus feltámadott a halálból, legyőzve azt, és hirdetve, hogy Isten az élet Istene. Ez a nagyheti történet karácsonyt is üdvtörténeti összefüggésbe helyezi. Hirdeti, hogy a bennünket Jézus Krisztusban meglátogató Isten ki is valójában. A karácsonykor megszületett gyermek az Isten Fia, Úr, Krisztus, Megváltó. Ez a történet nagypéntek és húsvét távlataiba helyezi karácsonyt, mert arra utal, hogy kivé lesz ez a gyermek, illetve Ő már gyermekként is az, aki: Isten Fia, Megváltó. Bizony, az Isten látogatásának ideje ezért minősített idő.

Nem ünneprontás, de az Ige beszél arról is, hogy mi a helyzet, ha életünk nélkülözi a „meglátogatás idejét”. Csak elsorolom a mai igeszakasz elemeit: Jézus közeledik Jeruzsálem felé, meglátja a várost, és sír a város felett, mert elmulasztotta a meglátogatás idejét, és már elkésett, ezért kő kövön nem marad itt. Nem alkalmazom erőltetetten a mára, de nem állhatom meg, hogy rámutassak arra, mennyire rólunk és nekünk is szól az üzenet! Csak tőmondatokban asszociálok: - Jézus Krisztus nemcsak mindent lát, hanem meglát minket, abban a helyzetben, amiben éppen vagyunk; - látja a várost, a városiasodó világot, benne a sok magányos embert, mert nem kell ahhoz egyedül lenni, hogy magányosak legyünk, sőt tömegben tapasztaljuk igazán a társas magányt, házasságban, családban, egyházban, munkahelyen, - miközben annyi minden megváltozott, összeomlott, kő kövön nem maradt, - mert elmulasztottuk az isteni meglátogatás minősített idejét, az üdvösség napját! Sírnivaló, ha elmulasztottuk a meglátogatás idejét. Egyedül maradtunk!

Ez az összeomlás meglátszik a lelki élet (a mai vallásos kultúra) megannyi módján. Nem látjuk és halljuk a lényeget, az Igét, az üzenetet, ezernyi vallásos pótcselekvéssel próbálkozunk ezek helyett. Két végletet is említ a mai Ige, amikor Jézus a templomba jut, akkor meg akarják ölni, el akarják pusztítani, de egyelőre nem merik, mert a nép rajongott érte (47-48). A meglátogatás idejét elmulasztó „vallási produkciók” két véglete az ateizmus, és a rajongó kegyességek sora. Az első semmilyen istent nem ismer, csak önmagát; a másik a maga által teremtett istent ismeri, vagy közvetlenül létesít kapcsolatot Istennel, a józanság Lelke és Isten Igéjére figyelő alázat nélkül. 

Arról most nem beszélek, hogy Jézus nem tehetetlenségében sír, hanem azért mert látja az Atya rendelését, mert látja, hogy kik azok, akik megélhetik a meglátogatás idejét, és kik nem. Ez nem ránk tartozik. Egy bizonyos, az élő Isten bennünket átformáló meglátogatása nélkül összeomlik egyén, közösség, társadalom, világ, egyház, vallás. Ez pedig sírnivaló, még akkor is ha az Atya végzése rejtőzik emögött, amit emberi értelem ki nem kutathat.

Egyet azonban tehetünk. Ez a méltó válasz a karácsonyi örömhírre. A meglátogatás idején. Jézus megtisztította a templomot, hogy legalább a templom imádság háza legyen rablók barlangja helyett (46). Ez imádságra indít minket is! Könyöröghetünk, hogy bennünk és általunk is történjen ez az áldott karácsonyi történés, hogy mi is, és általunk sokan megtapasztalhassák, Isten kegyelme szerint a meglátogatás idejét. Ezt a csodát csak Ő cselekedheti, de cselekszi azokkal, akiket kiválasztott, elhívott, megigazított, megszentelt és megdicsőített (Róma 8,29-30). Csak Ő cselekedheti ezt, hogy részesüljünk a meglátogatás idejében, hogy üdvösségünk, életünk, örömünk legyen, és körülöttünk sokaknak -; csak Ő cselekedheti, de mi könyöröghetünk ezért! A többi az Ő dolga!

Még egy gondolat. Az összeomlást az Úr felhasználhatja arra, hogy éppen ezáltal részesüljünk a meglátogatás idejében. Gondoljunk erre, ha körülöttünk, vagy éppen a saját életünkben kő kövön nem maradt! Ez is lehet a kegyelmi állapot jele, hogy részesüljünk az Ő meglátogatásának áldásaiban, és igazi karácsonyunk legyen. Éjszaka véletlenül láttam egy neves magyar „celeb”, egészségkultúrával foglalkozó „sztár” nyilatkozatát, aki egymás után két szívműtéten esett át, váratlanul, miközben megtapasztalta a halál közelségét. Megdöbbentően vallott arról, hogy ez az összeomlás számára meghatározó. Másként fog ezután élni, szólni, tanítani, konzumálni, hinni; - hogy hogyan, hogy mi lesz ennek a hitnek és új életnek a forrása, az már homályos maradt (pedig éppen ez a lényeg), de az bizonyos, hogy nem lehet a régit folytatni, mert részesült a meglátogatás idejének áldásaiból, éppen az összeomlás idején. 

Jeruzsálemről keményen szól az Ige, bárcsak felismerted volna meglátogatásod idejét, de már el van rejtve szemeid elől; azaz nem részesült a város az Isten látogatásának áldásaiban, és elkésett. Számunkra még nyitva az ajtó!

Áldott karácsonyt!

Ámen.