...az örömhír “kizendüljön” a körülöttünk lévő világba...

A tovább mögött Bellai Zoltán püspöki főtanácsos válaszait olvashatják az elmúlt és az elkövetkező év kapcsán feltett kérdéseinkre.

 Milyen érzések, gondolatok, üzenetek váltak fontossá az Ön számára ezen a Karácsonyon?

Minthogy már valamikor december közepén elkezdtem a “karácsonyjárást”, iskolákban, idősotthonokban, falusi és városi ünnepségeken vettem részt “előkarácsonyi” ünnepségeken, az ünnepre két központi gondolat tisztult le bennem: egyrészt, hogy Karácsonykor Isten a szeretet, az öröm és a békesség ajándékával ajándékozott meg bennünket (így lett az első napi igehirdetésem alapigéje ez a három szó Gal 5,22-ből). Másrészt meg sok vívódás után 1Jn 3,8-ban találtam meg az idei választ arra a kérdésre, hogy mit hozott a világnak a testté lett Isten Fia: “Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. Az Isten Fiában ajándékba kapott szabadságban élhetünk, az Ő uralma alatt, az Ő dicsőségére.  

Milyen emlékezetes eseményeket tud felidézni az elmúlt évből?

Voltak nagy ünnepi alkalmak az egyházkerület életében, számomra mégis Karácsony előtti kárpátaljai utunk, az ottani találkozások gyermekekkel és felnőttekkel marad a legemlékezetesebb esemény. Kárpátalján mindig újra tanulom, hogy az emberileg reménytelen viszonyok között is lehet reménységben élni, ha tudunk felfelé tekinteni, arra az Istenre hagyatkozni, aki mindennek ellenére is “diadalmenetben hordoz bennünket Krisztusban”.

Nemcsak az egyházkerületben, hanem Kaposváron is ünnepi volt a lassan mögöttünk lévő év: húsz éves az iskolánk, és tíz éves első idősotthonunk, a Csertán Márton Otthon. Nem győzök eleget hálát adni azért a sok-sok áldásért, amelyet Isten e két intézmény által nekünk adott.  

Egyéni-családi életünkben különös ajándékként őrzöm, hogy egy hetet együtt lehettem családommal Székelyföldön, és “fertőzhettem” unokáimat is Székelyföld szeretetével. 

Milyen kihívásokkal találkozott az elmúlt évben?

Egyre több feladattal, kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró üggyel kell megbirkóznunk az egyházkerületi munkában, és közben nagy kíhivást jelent, hogy ne vesszünk bele apró részletekbe, hanem maradjon idő a távlatos, koncepcionális ügyekre is. Egyre nehezebbnek látom az egyensúly megőrzését, beleveszünk a részletekbe, és kárt szenved a nagy egésszel való foglalatosság!   

Ha lehetek nagyon személyes: a legnagyobb kihívást az jelentette számomra, hogy miként tudom “átrágni” magamat azokon a feladat-hegyeken, amelyek a mindennapokban elém tornyosultak. Hatvanhárom évesen az ember már kénytelen szembesülni a korlátaival! Ugyanakkor meg örömteli megtapasztalás volt számomra, hogy mennyire igaz az apostoli szó: “amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok igazán erős”! Így aztán örömmel vallom Pál apostollal együtt: “mindenre van erőm abban, aki engem megerősít”, és olykor hozzáteszem: semmire sincs erőm, ha nem Tőle, Krisztustól kérem és kapom...

Miben látott előbbre lépést 2012-ben?

Az egyházkerület vezetőivel számos alkalommal vehettem részt gyülekezeti ünnepségeken, hálaadó alkalmakon. Mivel meggyőződésem, hogy az Úristent csak méltó külső körülmények között lehet méltóan dícsérni, sok gyülekezettel tudtam együtt örülni annak, hogy templomok, gyülekezeti helyiségek egész sora újult meg 2012-ben. Ami meg ennél is nagyobb örömmel és hálaadással töltött el: sok helyen  magukra találnak, újulnak és erősödnek a helyi református közösségek is.

Saját gyülekezeti munkámban két örömteli dolgot éltem meg 2012-ben. Egyrészt látom már a jeleit annak, hogy a gyülekezetépítésben a sokéves nekifeszülésnek vannak látható eredményei. Másrészt meg Isten kaput nyitott nekünk Kaposváron, hogy régóta dédelgetett álmunkat megvalósíthassuk: elkezdhettük egy református óvoda létrehozását. 

Volt-e olyan feladat, amelyet nem sikerült megoldani az elmúlt évben és kudarcként élte meg?

Sokszor szembesülünk azzal az egyházkerületi szolgálatban, hogy vannak-lennének új szolgálati lehetőségek, még anyagiak is volnának a szükséges infrastruktúra megteremtéséhez, de nincs elég alkalmas, valóban elhívatott ember a szolgálatok végzéséhez. Nem igazán értem fiatalabb szolgatársaim tartózkodását és/vagy visszautasítását, amikor egy-egy feladatra embert keresünk...  

Miben tudná önmaga számára összefoglalni 2012-t?

Lehet, hogy a fentebb már emlegetett életkoromból is következik, de eddigi életemben, szolgálatomban számomra alighanem ez volt a legfárasztóbb év. A sok ünnepi alkalommal valószínűleg “túlvállaltuk magunkat”. Ugyanakkor meg egy-egy ünnepi alkalmon mégis jó volt jelen lenni, együtt ünnepelni, örvendezni és együtt hálát adni! Így azután az év végére elfáradva ugyan, de nagyon hálás szívvel köszönöm meg Istennek mindazt, amit Tőle egyéni életemben és szolgálatomban kaptam.  

Mit gondol a következő év fontos feladatainak? 

Meggyőződésem: az Egyház azért van, és az Egyházban minden azért van, hogy az Isten Jézus Krisztusban megtestesült szeretetéről szóló örömhír “kizendüljön” a körülöttünk lévő világba. Akkor tervezünk és cselekszünk Istennek tetszően, ha mindent – önmagunkat, szolgálatunkat, gyülekezeti életünket, intézményeinket – ennek az isteni célnak rendeljük alá!

Végezetül, mit kívánna önmagának, szolgatársainak, olvasóinknak?

Optimizmust, bizakodást, reménységet – az olykor lehangoló körülmények ellenére is. Meg ráhagyatkozást Arra, Aki velünk van minden napon! Kedves igém, a 37. zsoltár 5. versének biztatásával kívánok áldott Újesztendőt: “Hagyjad az Úrra útadat, bízzál Benne, Ő munkálkodik”!