Presbiterképzés volt Nagyigmándon
Bogáth István, 2013-04-05 04:00:00
Presbiterképzési sorozatunk második alkalmát 2013. március 22-én szerveztük meg. Ezen a péntek délutánon a nagyigmándi református gyülekezet volt vendéglátónk. A jelenlévők majdnem megtöltötték a nagyigmándi művelődési ház kistermét. A helyi és a szomszédos gyülekezetekből összességében 39-en tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.
Sugár Tamás, helybéli lelkipásztor áhítatában az 1. Kor. 11. 27-34 alapján hirdette Isten Igéjét. Magyarázatábankifejtette a páli gondolatot, mely szerint meg kell vizsgálni magamat, méltó vagyok-e az Úrvacsorára. Komolyan veszem-e a készülést a Jézussal való találkozásra? Tudok-e hálás lenni mindazért a csodáért, amelyben engem az úrvacsorai közösségben Jézus Krisztus részeltet?
Az este további részében Bibliaismeretünket erősíthettük. Gerecsei Zsolt, ácsi lelkipásztor a királyok koráról tartott előadást. Csoportosítása szerint:
* Vannak történeti iratok amelyek Isten népének az Istenhez való viszonyáról szólnak. A Királyok megítélése ez alapján van leírva.
* Vannak történelmi feljegyzések, melyek alapján egyértelmű Isten népének léte. Nem kérdőjelezhető meg, mert ez nem mese, nem mítosz, hanem megtörtént események leírása.
* Vannak hitépítő iratok, melyek középpontba állítják Isten tiszteletét.
Előadásában egy rendkívül fontos gondolatot fogalmazott meg: „Aki Isten népében tisztséget tölt be, tanuljon meg a népnek szolgája lenni."
A találkozó gyülekezetépítés című előadása ezúttal a nőszövetségekről szólt. Vendégelőadónk dr. Kővári Borbála a komáromi gyülekezetből érkezett, ő a helyi nőszövetség elnöke.
Beszámolt a komáromi gyülekezetben és a környezetében általuk végzett munkájukról. Érdekességként említette meg, többen megkérdezik szükség van-e egyáltalán a nőszövetségekre. Az általa felsorolt tevékenységek azonban egyértelműsítették, hogy bizony nélkülözhetetlen az asszonyok külön szerveződő munkája.
Tevékenységük a gyülekezeten belülre, a város területére és a városon kívüli területekr van hatással. Havonta tartanak összejöveteleket, ahol koordinálják a feladatokat. Néhányat megemlítek a sok közül. Templom és gyülekezeti ház takarítás, konfirmációs ajándékok készítése, kézimunkák értékesítése, ruhagyűjtés.
A városban a krízisotthon látogatása. Távolabb pedig a dunaalmási szeretetotthon látogatása. Hat „örökbefogadott" gyerek állandó segítése. Előadónk törékeny termete ellenére sok-sok energiát sugárzott felénk ezen az estén.
A presbiterképzési alkalom hivatalos része a 457. dicséret eléneklésével és imádsággal zárult.
Természetesen ez alkalommal is még együtt maradtunk és hosszasan beszélgettünk közös dolgainkról.
Köszönetemet fejezem ki a befogadó gyülekezetnek, azoknak akik finomságokkal készültek fogadásunkra. Köszönet előadóinknak és a művelődési ház vezetésének, akik a helyet számunkra biztosították.
Presbiterképzési sorozat következő alkalma Kömlődön lesz
2013. április 19-én, pénteken 17.30 -tól Szeretettel várunk mindenkit !
Forrás: A Tatai Református Egyházmegye honlapja