Az élő és ható misszió folytonossága – lelkésztovábbképző tanfolyam Balatonfüreden

Jó volt Balatonfüreden Isten gyermekeivel lenni és hallani, hogy a misszió az Isten szeretetének túlcsordulása. Jó volt hallani, hogy a misszió valójában Isten missziója Krisztus által. Ez fel is szabadított. Mert nem a mi erőlködésünk, sikerünk vagy sikertelenségünk a misszió, hanem az Isten munkája.

Köszönet ezért a lelkésztovábbképzésért, és a szívhez szóló, élő és ható üzenetekért, ami maga is missziói és evangelizációs szolgálat volt. Hálaadás van a szívemben, hogy az egész egyház missziós intézménnyé válik (Ravasz László szerint az egyházat missziósítani, a missziót egyházasítani kell). Jó volt azt is látni, hogy a Dunántúli Református Egyházkerületben mennyi missziós szolgálat működik. Köszönet ezek támogatásáért. Ezért sokan erőfeszítéseket is tesznek és paradigmaváltások is történtek. A realitás viszont sokszínű, sokszor áttekinthetetlen és ellentmondásos. Mégis a szolgálatra rá kell szánnunk magunk, több generáción keresztül, mert szerintem nem a partizánakciókon, hanem a közösségi cselekvésen és a szolgálatok folytonosságán van a hangsúly. A misszió szépsége véleményem szerint abban is van, hogy az komplex jelenség (ezért is nehéz „sínre tenni”, keretekbe szorítani) és soha nem lehet abbahagyni (befejezhetetlen szolgálat). Addig is sok időt és pénzt kell áldoznunk erre. 

Szeverényi János evangélikus missziói lelkipásztor szerint ma az emberek többsége a templomon kívül van, vagyis nem gyülekezeti tag. Ezért is szükség van a missziói és evangelizációs szolgálatra. Az evangélium Isten ereje. Isten Szentlelke és az igehirdetés által kapcsolópontokat nyit Jézus fele, a megtérés fele. Az elveszettekért pedig el kell menni. Jézus ott van, ahol szükség van rá, ahol elveszettek vannak. Jézus minket elhív és szolgálatba küld. Az evangélizáció arról szól, hogy hatékonyan vezetjük Krisztushoz az embereket. Sodró erővel, szemléletesen szólunk a kárhozatról, bűnről, szabadulásról, megtérésről. A misszionárius szóval és tettel befogadhatóan hirdeti Isten üzenetét. Erre hívott el Jézus. Krisztustól küldetést nyerni missziós szolgálatot jelent. Jézus mindenkihez és minden népekhez küld.

Harmathy András korunk problémái közé sorolta a jólétért történő versenyfutást. A fogyasztás és állandó választás szerinte lehet pótcselekvés is, pedig Istenre van a mai embernek szüksége. Sodródunk, vagy az Istenhez, a Szentháromsághoz való gyülekezés jellemzi életünket? Pedig annyi ajándékot nyerünk Istentől! Ilyen az istentisztelet is, ami megmarad örökké, mert a mennyei istentiszteletbe kapaszkodunk bele és Istenbe. Mennyi relativizmus teszi mégis bizonytalanná a hitéletet. Pedig Isten és az istentisztelet megmarad örökre. Jó leülni az Úr lábához és tőle tanulni (Lk. 10, 39). Hagyomány és megújulás kérdésével kapcsolatosan feltevődött a kérdés (egyházi jövő bizottság kérdése): Milyennek kellene lennie egy jó gyülekezetnek? Jó volt hallani, hogy miközben tépelődünk lehetőségeinken és a „fából vaskarika”-helyzeteken, mégis Isten missziójában vagyunk. Életkérdésekkel közelíthetjük meg a mai keresőket, kérdezőket. Fedezzük hát fel újból és újból az örömhírt, amely a templom falain kívül is működik.

Dr. Németh Tamás a hitvallásunkról, a Heidelbergi Kátéról beszélt, amely ma is elemi hitre és gyülekezeti életre tanít. Noha a hit megelőzi a hitvallást, de ma, amikor minden bizonytalan, szükség van a biztos ismeretre („certa notitia”), a belső megbizonyosodásra. Az én hitem az igében tett ígéretekre alapul. A Heidelbergi Káté a nem minden esetben egyházellenes megújulási mozgalmak egyházzá formálódásában is segít, mert tartalmánál fogva evangéliumot közöl és gyülekezeti egységre nevel. Jó példa volt a piroson átmenni akaró nénike példája, akit a zebráról kellet visszahúzni és így életét megmenteni. Jól mutatja a mai missziós, életmentő helyzet nehézségeit az ő esete, hogy ő azért, mert visszahúzták a zebráról iszonyúan haragudott, pedig életét mentették meg. Érvényes ez a spirituális nomádokra is szerintem, akik mindenhová tartoznak és végül mindenhol sebeket kapnak, ráadásul nincs stabilitásuk, mert sehol se telepedtek meg. Németh Tamás szerint, ha zavar valamelyik ige, akkor nem az igével van a baj, hanem velem, mert nem vagyok az igének engedelmes. Pl. akkor sem, ha azt mondom Jézusról, hogy „ő milyen cuki gyerek” (pl. karácsonykor), de elfelejtem mondani, hogy Ő a világ megváltója, megmentője. Mégis sokan azt a kapcsolatot tagadják meg, amelyből élnek. Sajnos sokszor ez a realitás a misszióban. Ezért is jó volt ez az előadás, mert nem megszépítette, hanem realisztikusan és hitvallásosan közelítette meg a kérdéseket. Reménységünk abban van, hogy aki adja magát eszközül, az megtapasztalja a megújulást Krisztusban. Menjél el és hirdesd – ez parancs. Ennek a megvalósulása kegyelem.

Véleményem szerint az az esélyünk a szolgálatban, hogy Jézus új emberré tesz, tanítvánnyá tesz („Fiam, adjad szívedet nékem”, olvastam az egyik falon levő fatáblán). Keressünk hát imatársakat és munkatársakat! Mert más a vető és más az arató. Nyilván, mi aratni szeretnénk. De vetés és beruházás nélkül nincs aratás. Ezt a presbitériumok is meg kell értsék.

A bibliatanulmányok alapos igei megközelítést szorgalmaztak: Dr. Hanula Gergely (a bizonyságtételről, Pál mártiriuma), az Úr szenvedő szolgája (Dr. Hamar Zoltán) és Dr. Balla Ibolya bibliatanulmánnyal szolgáltak.

Köntös László főjegyző „kerekasztal” beszélgetésen tette fel a kérdést: mi a probléma? A sokszempontú és gazdag, sokszor sziporkázó beszélgetésből kiderült: bűnbánattal kell megállapítanunk: velünk van gond, többek között, úgymond „rendszerhibásak” vagyunk. Mégis, szerintem Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok, amely munkálkodik általunk is, szolgálatunk, erőfeszítéseink, áldozataink által. Ötletek és akadályok bőven akadnak, derültek ki a beszélgetésből. Kitörési pontokra, megoldásokra és megvalósíthatóságra van szükség.

Jó lett volna még a missziói praxismodellek segítéséről és kivitelezéséről beszélni, pedig sok új és fontos kezdeményezésről hallottunk: pl. cigánymissziós beruházásról (folyó év márciusi Dunántúli Református Lapban örvendetes és konkrétumokban gazdag beszámoló olvasható, ami Egyházkerületünk támogatásáról szól, Heidfogel Pál testvérünk tollából olvasható, aki roma-missziós helyzetben szolgál a községben). A csoportos beszélgetésekben tovább gondoltuk a felvetett kérdéseket. Jó lenne egymást segíteni az elutasításoktól megnehezített missziós szolgálatban. Osszuk meg hát kincseinket, eszközeinket, ötleteinket, szolgálatunk. Ilyen új missziós kezdeményezés lehet (pl. konkrétum) a presbiterkörzetek további valós kiépítése, ami már gyülekezeti szolgáló struktúra is. Vagy a gyülekezeti csoportjaink által való egymás meglátogatása és ezek szolgálata. Imalánc, csoportos istentiszteleti szolgálatok, biblia felolvasások, látogatások, játszóház, evangelizációs mozgalmakba való bekapcsolódás, Rendre való készülés, Prochrist, missziói nagyhetek, meghívottak, missziói munkatársak, együttesek, címlisták, „tárház-nagyker” kellene segítse az elárvult és küszködő kis csoportokat, akik „exisztenciális fenyegetettségben élnek”. Hogy érezzék, nem maradtak egyedül. Noha mégis a missziós szolgálatban hagynak minket leghamarabb magunkra. Az Úr teszi mégis vonzóvá és tartóssá missziós szolgálatunk, amelyet megpróbáltatások érnek a valós élet versenyében. Velünk van az Úr minden körülményben, aki munkánk állandóvá teheti. Ámen. Hallelujah. 

A lelkésztovábbképző tanfolyam minden estéje esti áhítattal ért véget, pénteken pedig úrvacsorával. Remélem, hogy a missziós szolgálat és a közösség áldásosan folytatódik mindannyiunk számára.

 A szerző lelkipásztor, Sárkeresztes-Moha társegyházközség