Bajánsenyei lelkipásztor értekezlet
Sisakné Páll Klára, 2013-02-14 04:00:00
A januári kedvezőtlen időjárási- és útviszonyok miatt elmaradt lelkészértekezlet februárban tartatott meg az Őrségi Egyházmegyében, Bajánsenyén. A bevezető áhítatot Szakál Zoltán helyi beosztott lelkész tartotta, majd az egyházmegye esperese, Szakál Péter vezetésével került sor a közeljövőben megrendezésre kerülő egyházmegyei és annak határain is átívelő programok időpontjának és helyszínének megbeszélésére.
Igen változatos és minden korosztályt érintő rendezvények lesznek az elkövetkező hónapokban: tanulmányi napok, presbiteri konferencia a pápaiakkal, 1-4, illetve 5-8 osztályosok táboroztatása, hittanverseny, hálaadó istentiszteletek, cantate vasárnapi ünneplés - mind-mind feltöltődésre, hitünk mélyítésére szolgáló lehetőségek.
Ozsváth Imre kercaszomori lelkész az aktuális KEOP pályázatokról tartott beszámolót.
Ezután a Zsinati Iroda munkatársa, Dani Eszter vette át a szót, aki a cigány-pasztoráció szükséges voltára és az abban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A Zsinati Iroda átfogó koncepciót kíván kialakítani ez ügyben, melyhez kérték a lelkészi kar segítségét egy kérdőív kitöltésének a formájában.
Szontág Szabolcs a Csillagpont szervezőbizottságának a nevében érkezett közénk. A rendezvénynek, amelyre július 23 - 27 között kerül sor Mezőtúron, fő kérdése az identitás. Az előadó azzal a kéréssel fordult a jelenlévőkhöz, hogy buzdítsák gyülekezeteik ifjait, fiatal felnőtteit, hogy vegyenek részt a Csillagponton.
Mint mindig, a lelkészértekezlet ezúttal is bőséges és ízletes ebéddel zárult, mely közben alkalom nyílt jó hangulatú, családias légkörű beszélgetésre.
S.P.K.
201302BAJANSENYE
8 fotó található ebben a galériában