Nem védi a lelket az egyenruha - Tábori lelkészek Várpalotán

A HM Tábori Lelkészi Szolgálat három szolgálati ágának (a katolikus, a protestáns és a zsidó) vezetői elhatározták, hogy idén végiglátogatják a Magyar Honvédség alakulatait. Céljuk az, hogy az állomány közvetlenül megismerhesse a szolgálatok működését és kialakuljon egyfajta közvetlen kapcsolat a katonák és a lelkészek között. Február 12-én a körút várpalotai állomására, az MH Bakony Harckiképző Központba látogattak ela szolgálatvezetők, a látogatásról a www.taborilelkesz.hu oldal számolt be.

A katonák általában lelkileg eléggé zárkózottak, azt hiszik, védett lelkek. Pedig semmitől sem vagyunk védettek.” Elgondolkodtató szavak, több rejlik mögöttük puszta ténymegállapításnál.

Kezdjük a szikár tényekkel: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat három szolgálati ágának (a katolikus, a protestáns és a zsidó) vezetői elhatározták, hogy idén végiglátogatják a Magyar Honvédség alakulatait. A – nevezzük így – tábori lelkészi zarándokút kimondott célja az, hogy az állomány közvetlenül megismerhesse a szolgálatok működését és kialakuljon egyfajta közvetlen kapcsolat a katonák és a lelkészek között. Február 12-én a körút várpalotai állomására, az MH Bakony Harckiképző Központba látogattak ela szolgálatvezetők.

A bevezetőben említett két mondatot Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspöktől idéztük, aki a fenti megállapítása után rögvest azt kérte: a katonák legyenek bizalommal a lelkészek iránt, nemcsak a speciális élethelyzetekben, hanem a mindennapokban is. Valljuk be, a hétköznapok feladatai között az ember „látható oldala” kerül nagyon hangsúlyosan előtérbe. Bíró László katolikus tábori püspöktől kölcsönöztük ezt a kifejezést, amely rögtön magában hordozza azt is, hogy az embernek bizony létezik „láthatatlan oldala” is. Ez utóbbi pedig a lelkészek szerint fontosabb, mint az egyenruhás, látható oldal. Ha pedig beszélünk hétköznapokról, akkor beszélhetünk különleges élethelyzetekről is – a katonák életében egyértelműen ilyen a missziós szolgálat.

Nem véletlenül mondta Jákob János dandártábornok, hogy jelenleg a tábori lelkészek munkája jelentős részben a missziókban teljesedik ki. Mert a külszolgálat, mint hallottuk, próbára teszi a lelkeket. A katonák szeretteiktől több ezer kilométerre, tőlük hónapokra elválasztva gyakran olyan érzésekkel szembesülnek, amelyekkel korábban sosem. Ilyenkor derül ki, hogy az egyenruha nem védi a lelket. Sőt, az emberi élet mulandóságával, a veszteségekkel szembesülve – gondoljunk csak azokra, akik sajnos elhunytak az afganisztáni misszióban – az élet értékéről és értelméről további kérdések is felmerülnek. Jákob János dandártábornok szerint el kell tudnunk számolni életünkkel − és ezt nem a látható, hanem a láthatatlan oldalon kell megtennünk.

Abban az értelemben is szimbolikus a szolgálati ágak közös megjelenése, hogy – miként Bíró László fogalmazott − minden tábori lelkész egy jel; az ember láthatatlan oldalának jele. A három szolgálati ág egymással összefogva és egymásért dolgozik, együtt szolgál annak érdekében, hogy egyik se egyfajta zárványként létezzen a haderőben. „Legyen áldás ez a szolgálat” – fogalmazta meg Jákob János dandártábornok a közös célt. Ezzel összefüggésben Tótha Péter Joel vezető tábori rabbi is azt hangsúlyozta: a zsidó szolgálati ág nem kizárólag a zsidó vallású katonákért létezik, hanem az összes katonáért. Bárki, aki más forrásból (is) szeretne lelki segélyt kapni, bizalommal fordulhat hozzájuk.

Természetesen a katonák is a társadalom tagjai, és ilyenformán a várpalotai látogatáson szó esett néhány aggasztó társadalmi jelenségről is. Bíró László arról beszélt, hogy manapság az egoizmus kultúrája dívik: az emberek azt hiszik, akkor boldogok, ha egyedül vannak, mert így nem korlátozza egyéniségüket semmi és senki. Sőt, a legtöbben kifejezetten félnek is a kötöttségektől, pedig a nemzet jövője − mint hangsúlyozta − valójában a családban dől el. Hite szerint az ember csak akkor lehet boldog, ha „ajándékká és egyben megajándékozottá” válik, a házastársaknak pedig minőségi időt kellene egymással tölteniük.