Visszatekintés a gondnoki konferenciára
2010-04-13 13:14:33Dunántúli Református Egyházkerület
Gondnoki Konferencia
Balatonfüred, 2010. március 1-3.
Nagy várakozással mentem el a Balatonfüreden tartott Gondnoki Konferenciára, amelyről nagy örömmel adok tájékoztatást.
Jelentkezésemet az első csoportba adtam le, melyet elfogadtak és így március 1-3- ig vettem részt a konferencián.
A konferencia a hagyományokhoz híven du. 4 órakor vette kezdetét ...
Riport dr. Kálmán Attilával
2010-04-13 13:00:01A Kossuth Rádió Református félóra 2010. április 7-i adásában lehett meghallgatni azt a riportot, mely Dr. Kálmán Attilával, a Tatai Református Gimnázium igazgatójával készült.
Fekete Ágnes szerkesztő-műsorvezető így vezette be a beszélgetést: "... Fontos megértenünk pedig, a politika nem a jóról és a rosszról dönt, hanem az életnek egy olyan területe ...
Kezdődnek a beiratkozási alkalmak a református iskolában
2010-04-13 10:27:15
A Székesfehérvári Református Általános Iskolában 2010. április 12-én és 13-án (hétfőn és kedden) 8-16 óráig tartják az iskolai beiratkozásokat.
Az intézmény vezetése, tanárai szeretettel várják a meghirdetett időpontokban a leendő első osztályosok szüleit.
Kábítószer-problémával kapcsolatos vizsgálatok, kutatások támogatása / KAB-KT-10
2010-04-12 20:12:05Kiíró: ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.
Határidő: 2010.05.17
Érvényes: 2010.05.17
Tárgymutató: kábítószer-problémával kapcsolatos vizsgálatok, kutatások támogatása
Pályázhat: egyházak, egyházi fenntartású intézmények, oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi intézmények
Kábítószer prevenciós tevékenységek támogatása / KAB-ME-10
2010-04-12 20:10:45Kiíró: ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.
Határidő: 2010.05.05
Érvényes: 2010.05.05
Tárgymutató: kábítószer prevenciós tevékenységek támogatása
Pályázhat: egyházak, egyházi fenntartású intézmények, szociális, egészségügyi intézmények
A kábítószer-probléma kezelését elősegítő ellátási kapacitások fejlesztése / KAB-EL-10
2010-04-12 20:09:36Kiíró: ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.
Határidő: 2010.05.03
Érvényes: 2010.05.03
Tárgymutató: kábítószer-probléma kezelése / KAB-EL-10
Pályázhat: egyházak, egyházi fenntartású intézmények, szociális, egészségügyi intézmények,
Vissza a természetbe
2010-04-12 20:08:23Kiíró: Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület (Tatabánya)
Határidő: Folyamatos
Érvényes: 2010.05.15
Tárgymutató: táborozás
Pályázhat: osztályok, iskolák, egyesületek, civil szervezetek
Rajz a mentésért
2010-04-12 20:07:30Kiíró: Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete
Határidő: 2010.06.30
Érvényes: 2010.06.30
Tárgymutató: rajzpályázat, elsősegélynyújtás
Pályázhat: általános iskolás tanulók
Önkéntesként Minden Kicsit Más...
2010-04-12 20:06:23Kiíró: Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Határidő: 2010.05.03
Érvényes: 2010.05.03
Tárgymutató: fotópályázat az önkéntességről
Pályázhat: bárki
Párhuzamok - fotópályázat
2010-04-12 20:04:01Kiíró: Moravcsik Alapítvány; Budapest Art Brut
Határidő: 2010.04.26
Érvényes: 2010.04.26
Tárgymutató: fotópályázat, párhuzamok
Pályázhat: A pályázat nyílt, azon életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet
Országos meseíró pályázat
2010-04-12 20:03:12Kiíró: Chinook Design
Határidő: 2010.05.28
Érvényes: 2010.05.28
Tárgymutató: meseíró pályázat
Pályázhat: 2-5 éves gyerekek
Láttatni a láthatatlant
2010-04-12 20:01:38Kiíró: Színes Gyöngyök Egyesület
Határidő: 2010.05.31
Érvényes: 2010.05.15
Tárgymutató: rajz- és videoinstallációs pályázat
Pályázhat: A 10-30 éves korosztály (10-15 éves, 16-20 éves, 21-30 éves korcsoportokban)
Katonai irodalmi pályázat, 45.
2010-04-12 20:00:32Kiíró: Magyar Írószövetség; Honvédelmi Minisztérium
Határidő: 2010.08.31
Érvényes: 2010.08.31
Tárgymutató: irodalmi pályázat, katonai
Pályázhat: bárki
Hétkezdő meditáció 2010. április 12-én, hétfőn reggelre - (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum) (Nagy Lajos kórház lelkipásztor)
2010-04-12 16:02:23Olvasandó: Lukács 24:36-49
„...Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül."
(Lukács 24:46)
Katechetikai pályázat
2010-04-12 12:54:24P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S!
Az Őrségi Református Egyházmegye Elnöksége pályázatot hirdet az egyházközségek által szervezett hittantáborozás, napközis foglalkozás, bibliatábor és más egyéb hitmélyítő és közösségépítést szolgáló programok támogatására.
Pályázni lehet a várható költség max. 30% - ig, ám ...
Alpha csendesnap a litéri gyülekezetben
2010-04-10 07:58:30A 4. Alpha csendesnapunkat most a szentkirályszabadjai gyülekezet imatermében töltöttük. Köszönjük a szíves fogadtatást.
A vasárnapot közösen kezdtük a gyülekezet közösségével istentisztelet keretein belül Bár ennyi idő nem volt elég arra, hogy gyülekezetközi kapcsolatok tovább mélyüljenek, de jó volt együtt töltekezni az igével.
Lelkészértekezlet az Őrségi Egyházmegyében
2010-04-09 23:26:21Szeretettel küldök értesítést arról, hogy 2010. évi április hó 12 - én, hétfőn délután 3 - órai kezdettel a nagyrákosi egyházközség gyülekezeti termében, (Nagyrákos, Nemesszer 7.) értekezletet tartunk.
Kérem az értekezleten szíves részvételét.
Tárgysorozat:
1. Igeszolgálat - Perjésiné, Máté Róza nagyrákosi lelkipásztor.
2. Előadás - Református Egyház Ausztriában - Gúthy László felsőőri lelkipásztor.
3. Katechetikai ...
140 éves a Szentgáli Református Énekkar - Nagy Lajos lelkipásztor áhítata
2010-04-09 17:58:47Deo volente Szentgálon, 2010. április 9-én
„Erőm és énekem az Úr..." (Zsoltárok 118:14a)
„Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld!" (Ésaiás 12:5)
„A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki ...
Meghívó presbiteri konferenciára
2010-04-09 14:43:15
Szeretettel hívjuk és várjuk a presbiter testvéreket
a Körzeti Presbiterképzés következő alkalmára,
melyet 2010. április 18-án (vasárnap) du. 2 órakor tartunk
a Kálozi Református Egyházközség gyülekezeti termében.
Mindenkit szeretettel várunk!
Képzésbe Ágyazott Foglalkoztatás szakmai támogatása / TÁMOP-3.3.6 C/10/01
2010-04-08 20:34:43Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Határidő: 2010.05.31
Érvényes: 2010.05.31
Tárgymutató: képzésbe ágyazott foglalkoztatás szakmai támogatása
Pályázhat: Egyház, egyházi intézmény (KSH 55)
- Alapítvány (KSH 56)
- Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (KSH 59)
2025. April 21., Monday,
Konrád
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 2007
Összesen 2009. június 2. óta : 46204650